Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szakítás » Hogyan mondjam el neki?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogyan mondjam el neki?

Figyelt kérdés

Életem első szakítását tervezem, és nem szeretném hogy teljesen összetörjön.

Már 1-2 hónapja motoszkál a fejemben, hogy valami nincs rendben.

A nemi életünk szinte teljesen nulla mintha lakótársak lennénk, minden hülyeségből vita lesz, nem tudjuk egymást megérteni.

A legnagyobb problémám hogy elérte, hogy kiábránduljak belőle. Egyetemisták vagyunk saját lakást bérelünk és szerintem csak azért nem dobtam be a törölközőt mert ezt együtt vállaltuk még vagy 3 hét van hátra az iskolából, de kezdek mentálisan kikészülni.

Úgy érzem magam mintha egy börtönben lennék.

Tanulni sem vagyok képes mert állandóan ezen filózok.

Valaki adjon nekem valami tanácsot, hogy hogyan tovább.

Ezt a 3 hetet még valahogy ki kell húzni, mert valahol élnem kell addig, meg neki is.

Köszönöm a segítséget 22/F

2 éve vagyunk együtt. Amiből 1 év együtt lakás (Tudom túl korai, de ha később költözünk össze akkor később jönnek a gondok.)



2013. máj. 14. 08:51
 1/6 anonim ***** válasza:
Várd meg a suli végét, mert nehogy ez az eredményeitek rovására menjen, de aztán mindenféleképpen beszélj vele erről. Egyszerűen csak üljetek le, vesd fel ezt a témát, és mondd el, hogy mit érzel!
2013. máj. 14. 08:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonim ***** válasza:
Ha hosszú távon is szeretnéd, hogy ne legyen összetörve, akkor mindnent el kell neki mondanod. Ha kérdések maradnak benne, sokkal hosszabb idő lesz megemésztenie. Legyél nyugodt, picit tárgyilagos. Nem kell hibáztatnod. Ha elmondod, hogy kiszerettél belőle, az fájdalmas lesz, viszont egy olyan matt helyzet, amit idővel el tud fogadni, és nem fog évekig könyörögni neked. Tapasztalatból azt mondom, hogy most a vizsgákra koncentrálj! Akárhol lennél, a vizsgaidőszak börtön. :) 3 hét az semmi...utána szépen előállhatsz a dologgal, a lakással kapcsolatban meg már előre legyen egy terved.
2013. máj. 14. 09:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 A kérdező kommentje:

Köszönöm az eddigi válaszokat, mások véleményét is szívesen elolvasom.

A legrosszabb az egészben h teljesen magam alatt vagyok.

2013. máj. 14. 21:51
 4/6 anonim válasza:
utóbbi válaszoló hatalmas igazságot mondott azzal, hogy minden kérdésére - még ha nem is feltétlen tette fel azokat - kell, hogy tudja a választ, az okot, hogy miért döntöttél így. A saját érdeked, magamról tudom, velem a párom másfél év után szakított úgy, hogy előtte minden a legnagyobb rendben volt. A szakítás olyan hirtelen jött, hogy eleinte fel sem fogtam, az okát a mai napig nem tudom pontosan, és ez rohadtul bántó. Magadat kíméled meg azzal, ha leülsz vele és tövéről hegyére elmondod neki, mi bánt. Ne hallgass el előle dolgokat azzal a kifogással, hogy nem akarod megbántani. Inkább fájjon neki most, mint utána évekig. De abban is igaza van az előttem szólónak, hogy most amennyire lehet, zárd ki ezt a fejedből, 3 hetet kibírsz. Sok sikert kívánok, bár elég ironikus egy szakításhoz sok sikert kívánni, az eleje valószínűleg mindkettőtöknek nehéz lesz, de 2év után meg kell tisztelni azzal a másikat, hogy őszinte vagy vele. :)
2013. máj. 20. 10:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 A kérdező kommentje:
Köszönöm!
2013. máj. 20. 10:49
 6/6 A kérdező kommentje:

Beszélgettünk ma a dologról, mert érezte és rákérdezett.

Nem mondtam még ki hogy vége, de azt érzem h én már nem tudnám úgy szeretni őt mint az elején.

Ő azt mondta h szerinte még helyre állítható lenne a kapcsolatunk, de láttam ismerősi körben, hogy ez nem ment.

Érzem h akármennyire vagyok tapintatos össze fog törni, hiába mondok el neki mindent, hiszen én is hibás vagyok hogy ide jutott a kapcsolatunk.

2013. máj. 22. 10:41

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!