Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szakítás » Pasik, szerintetek mi az...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Pasik, szerintetek mi az igazság? Bővebben lent.

Figyelt kérdés
Megismerkedtem egy pasival, aki egész rendesnek tűnt. Randizgatni kezdtünk, mindennap hívott, tervezgettünk, jókat beszélgettünk. Kicsit sietősre vette a kapcsolatot, összeköltözésről beszélt, hogy melyik kerületben élnék szívesen, milyen kutyát tartanék. Egyszer azt mondta, hogy reméli ÉN leszek a gyerekei Anyja. Be akart mutatni a szüleinek. Egy probléma volt csak, ami nem más mint a szex. Egyszerűen, Neki nem akart összejönni. Másfél hónapot vesztegettem rá az életemből, mindennel elhalmozott minket, ajándékok, még a gyerekem pelenkáját is kifizette. Majd egyszer csak, egyik napról a másikra eltűnt.Nem hívott, alig-alig válaszolt. Majd amikor beszélgetésre került a sort, azt mondta, hogy hiányzott belőle az érzelem, és nem is jövök be Neki. Ő próbálkozott, de hiányzott a kémia. Ez másfél hónapjába telt kitalálni? Vagy szerintetek csak egy bunkó? Ha valaki nem tetszik, azt minek akarom bemutatni a szüleimnek? Kicsit össze vagyok zavarodva.

2014. ápr. 13. 13:12
 1/6 anonim ***** válasza:
de te nagyon szereted vagy,örülsz hogy elment mert akartad hogy vége legyen,csak nem te akartál szakítani?
2014. ápr. 13. 13:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 A kérdező kommentje:
Nem akartam szakítani, kezdtem megkedvelni,másfél hónap találkozgatás után, nem állítom ,hogy halálosan szerelmes lettem, de szerettem Vele lenni, és komolyan vettem a kapcsolatot. Örültem, hogy Vele lehetek és azt hittem Ő is komolyan gondolja a dolgokat.
2014. ápr. 13. 13:23
 3/6 A kérdező kommentje:
azt mondta még a múlt héten, hogy szeretne bemutatni a szüleinek, kérdeztem, hogy nem korai-e még, mert Nálunk van egy szokás, pl, hogy nem mutatok be senkit 3 hónapnál korábban, erre azt mondta, hogy minek várni, ha Ő komolyan gondolja...erre rá pár nappal kiderül, hogy igazából nincs is meg a kémia, nem alakultak ki benne érzések? és azért egy 30 éves emberről van szó, nem tiniről.
2014. ápr. 13. 13:26
 4/6 anonim ***** válasza:

remélte,hogy ok lesz a szex,de mégse és keres(ett) mást

kicsit lassúak a reakcíói

2014. ápr. 13. 13:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 A kérdező kommentje:
Neki voltak problémái...első alkalommal, nem jött össze ugye, azt mondta fáradt, nem tud kikapcsolni, folyamatosan a melón jár az esze, meg elkezdett angolt tanulni és nem tud ide koncentrálni, a másodzsori próbálkozásnál nem volt gond, bár kicsit rövidre sikerült, ezen is halálra pörgette magát, h mennyire szégyenli, h csak magára gondolt,mert mindenben meg akar Nekem felelni, aztán a következő alkalommal se jött össze...ez után állt elő a farbával...Én mindent megtettem, eddig soha senkivel nem volt gond...minden más jó volt, Ő is azt mondta, h tényleg minden más tökéletes, Ő sem érti, hogy miért alakult ez így...
2014. ápr. 13. 14:02
 6/6 anonim ***** válasza:
lehet, hogy szégyellte, hogy nem jött neki össze és nem tudna így komoly kapcsolatba lépni, mert félne hogy nem elég Neked...
2014. ápr. 13. 20:14
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!