Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szakítás » Lehet exből barát?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Lehet exből barát?

Figyelt kérdés

Működhet így? Volt már valaki ilyen helyzetben?


Hétfőn szakítottunk a barátommal. Ha lehet így mondani békében váltunk el (ha egyáltalán ez elválásnak számít). A szakítás oka az volt, hogy nem voltunk egymás mellett boldogok és szerelmesek a végére. Már két hete éreztem, hogy nem lesz ez így jó, ahogy most van. Mind a ketten nagyon szeretjük a másikat. Nagyon sok szép emléket köszönhetünk egymásnak, így abban maradtunk, hogy barátok maradunk ( nem olyan közhelyesen, ahogy mások szokták ezt megoldani), és nem akarunk egymás életéből kimaradni. Minden nap beszélünk és sokat találkozunk. Egy ilyen jó baráti viszonyt szeretnénk ebből kihozni. Ezenkívűl azt is megbeszéltük, hogy ha már nem érezzük úgy, hogy ez veszélyeztetné a kapcsolatunk érzelem nélküli sexet is beválalnánk ezzel. Eddig tényleg minden úgy alakúlt, ahogy megbeszéltük, minden nap beszélünk. Szombaton találkozunk. Volt már valaki valaki hasonló helyzetben és, hogyan alakúlt neki ez ki. Van-e esély erre az egészre.



2015. febr. 26. 08:51
1 2
 1/11 anonim ***** válasza:
A barátok szerintem ne szexeljenek egymással. Főleg ha exek. És ezt tapasztalatból mondom. Valaki ott sérülni fog.
2015. febr. 26. 09:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/11 anonim ***** válasza:

őszintén, én is így voltam, de a vége az lett, h a srác egy idő után nem írt, nem taliztunk, semmi. egysszerűen vége lett a barátságnak.

próbálkozzatok, beszélgessetek, de lehet h megunjátok egymást...

sok sikert! :)

2015. febr. 26. 09:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/11 anonim ***** válasza:

Lehet.

Nekem is volt/van ilyen s remekül szuperál a barátságunk( s néha sex).

2015. febr. 26. 09:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/11 anonim válasza:
Egy haverom volt így. Szakított a barátnőjével, de még barátok maradtak sokáig, még sex is belefér. Csak hogy a csajnak komoly kapcsolata lett és az új srác nem tűrte el a haveromat a lány közelében. Így mostanra már csak "jó ismerősök"
2015. febr. 26. 09:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/11 anonim ***** válasza:

A "nagyon szeretjük egymást és szex is van néha" inkább hangzik egy nyitott kapcsolatnak számomra, mint barátságnak. Barátok nem szexelnek.


Egyébként én is voltam hasonló helyzetben, exemmel megbeszéltük, hogy barátok maradunk, mert õ nem tudta megállni, hogy ne keressen állandóan és ne beszéljünk (annak ellenére, hogy õ szakított, hasonló indokkal, mint nálatok). Viszont számomra sokszor csak szenvedés volt tartani a kapcsolatot, mert így nem tudtam lezárni rendesen.

Ezután kb egyidõben lett új kapcsolata mindkettõnknek, sem az õ barátnõje sem az én párom nem szimpatizált a barátságunkkal, így megszakítottam vele a kapcsolatot. Egyik legjobb döntésem volt...én úgy vagyok vele, hogyha egy férfi és egy nõ szereti egymást, egymás életének részesei akarnak lenni, vonzódnak egymáshoz - nyilván, hiszen van szex, akkor az egy kapcsolat, ha hiba van benne, akkor meg kell próbálni helyrehozni.

Ennek a se veled, se nélküled kapcsolat elõbb utóbb vége lesz addig meg ki tudja kinek okoz fájdalmat.

2015. febr. 26. 09:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/11 A kérdező kommentje:
Nyilvan nem most lenne a sex..es ez sem olyan biztos,hisz ezt eretten kell kezelni es nem tud ugy mukodni,ha valamelyikunk is erez valamit a masik irant. Valoszinuleg egy ido utan ez mar nem lesz gond.
2015. febr. 26. 09:42
 7/11 anonim ***** válasza:

Annó az exemmel én is azért szakítottam mert már nem volt szerelem. Hát egészen addig tud szerintem jók működni (de ne szexeljetek!!) amíg az egyik félnek nem lesz valakije. Nálam így volt, szétmentünk, egyszer szexeltünk az első héten, akkor megmondtam, hogy nem lehet ez így!! Ekkor alapból megcsappant az érdeklődés, de később amikor megtudta, hogy randizok egy sráccal azonnal kikelt magából és elhordott mindennek.

Esély van, de a végkifejletet senki nem tudhatja. Hogy melyikőtök mit fog érezni végül.

2015. febr. 26. 13:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/11 anonim ***** válasza:
Én ebben sajnos nem hiszek. Kapcsolat után szerintem nincs olyan igazi barátság de erről keveset tapasztaltam még. A sex meg pláne nem fér bele még később sem. Lesz olyan új társ akit kifejezetten zavarni fog, hogy az exeddel lógsz sokat és meg fogja kérdezni, hogy kavartok-e azóta. Ha ott azt mondod ,h nem akkor már hazugsággal indítod majd az új kapcsolatod, ha meg megmondod ,hogy igen akkor teljesen jogos lesz a részéről, hogy azt kéri majd, hogy szakítsd meg vele a kapcsolatot ami meg rettentő nehéz lesz. Én így látom.
2015. febr. 26. 16:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/11 anonim ***** válasza:

,,Mind a ketten nagyon szeretjük a másikat."

,,érzelem nélküli sexet is beválalnánk ezzel"


Igen lehet belőle barát, HÓNAPOKKAL VAGY ÉVEKKEL KÉSŐBB, ha már mindketten lezártátok és semmit tényleg semmit nem éreztek a másik iránt, de ennek semmilyen értelemben nem most van itt az ideje. Egyértelmű, hogy érzelmileg nem szakadtatok el egymástól.

,,Minden nap beszélünk és sokat találkozunk" - Na ez baj. E miatt nem tudtok elszakadni. Egy kis időt most csak magatokkal kellene foglalkoznotok külön. Egyedül. Elvileg döntöttetek, akkor tessék kiállni mellette, így vagy megint össze fogtok jönni, vagy elmérgesedés lesz (persze ha az első variáció a cél, akkor inkább üljetek le még egyszer megbeszélni mi is volt a probléma forrása).

2015. febr. 27. 12:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/11 anonim ***** válasza:
Ha tényleg szakítottatok akkor ne beszélj és ne találkozz vele. Nézd meg hogy bíród nélküle és ö nélküled! NE beszélj vele 2 hétig és utána írd le ugyan ezeket! Ne beszélj vele se face-n és ne találkozz vele élőbe!
2015. febr. 28. 00:18
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!