Szakítanom kéne? Ha igen, hogyan?

Olyan helyzetben vagyok, hogy van egy barátnőm, aki odaadó,kedves és minden tőle telhetőt megtesz értem. Én is kedvelem, viszont az érzés már nem olyan, min a kezdetekben (kicsit több, mint 1 éve vagyunk együtt). Igazából tanácstalan vagyok, hogy mi a helyes, mit kéne tennem, mert tudom, hogy ő nem hagyna cserben és annyit tesz a kapcsolatba amennyi tőle telik. Viszont - és nyugodtan kövezzetek meg érte - többre vágyom.

Hiányzik az az érzés, hogy szeretnék vele megöregedni és, hogy ezt tudom vállalni. Sajnos sokszor azt érzem, hogy apáskodok és, hogy fognom kell a kezét minden helyzetben, mert ha valamit önállóan csinál, az nem lesz jó. Hogy példát is mondjak... Nem merem rábízni, hogy egyedül csináljon vacsorát, mert vagy ehetetlen lesz az étel, vagy rámegy az étkészlet (nem ennyire durva a helyzet, de könnyen nem figyel oda és akkor lehet a baj). Másfelől pedig intellektuálisan nem igazán tud kielégíteni, pl én érdeklődöm a tudomány és a reál dolgok iránt, a szakmám is ilyen és nem arról van szó, hogy a mély dolgokat nem érti, de az egyszerűbb dolgokat is tovább egyszerűsíti magának, amiből aztán valahova máshová lyukad. A társasági körömet is kerüli, mert igazából a téma semelyik részébe nem tud bele/hozzá szólni. A munkahelyéről pedig rendre letörten jön haza, mert nem úgy oldja meg a feladatokat, ahogy azt kérik tőle és ezt szóvá is teszik a kollégái, akik ettől függetlenül rendesek, mert minden alkalommal elmondják és megmutatják, hogy mit várnak ott el.

Ez a kettősség pedig elég nehéz a számomra. Hogy pontosítsak a körülményeken, közel 26 éves vagyok és lassan el kéne gondolkodnom a gyerekvállaláson (2-3 éven belül szeretnék), viszont nem tudom, hogy ezt be tudom/be szabad e vállalnom a mostani párommal, mert a munkám mellett a páromra való felügyelet sem könnyű és erre még ha jön egy - vagy több - gyerek, akkor lehet, hogy nem bírnám. Félek, hogy bármennyire is igyekszik, nem tudna 100%-ig vigyázni a gyerekre, mert könnyen válik dekoncentrálttá.

Azt pedig megint csak a javára kell, hogy írjam, hogy talán ő az egyetlen, aki valaha is képes volt felvidítani, mikor épp nem volt jó kedvem és ebben kb. mindig jó. Ha látja rajtam, hogy fáradt vagyok, oda jön hozzám és megmasszíroz, pedig tudom, hogy ő is fáradt.

Ezeket egybevéve nem tudom, hogy valóban mit is kéne tennem, nagyon kíváncsi lennék a nálam bölcsebbek tapasztalataira, véleményére, mert eléggé tanácstalan vagyok.

Ebből az őrlődésből ő semmit sem lát, nem beszéltem vele ezekről, nem is tudom, hogy ezekről, hogyan is lehetne beszélni. Nem mondhatom azt szépen, hogy nem jó a felfogásod, ezzel csak jobban megbántom. A napokban többször is elmentünk kirándulni, ezeken is azt mutattam, hogy minden rendben, én pedig megpróbáltam megérteni a saját érzéseim - kevés sikerrel. Azt hozzátenném, hogy a kirándulások alkalmával többször is azt éreztem, hogy egy-egy szembejövő lánnyal meg kéne ismerkednem, meg azt is, hogy jó vele - ezért is nyugodtan kövezzetek meg.

Az intim együttlétekkel igazából nincs gond, megvan a rendszeresség és aktus előtt be tud indítani, de mostanában nem igazán vagyok én a kezdeményező, ebben pedig a mostani bizonytalanságom is erősen szerepet játszhat.

Ha arra jutnék, hogy valóban szakítanom kellene, akkor valószínűleg a világ egyik legszívtelenebb embere leszek. Volt már ezen kívül 2 komoly kapcsolatom (egy 2 és egy 5 éves), de a szakításban nem igazán vagyok jártas, előbbiben megcsaltak, így nem volt nehéz, utóbbiban meg közös megegyezés született, bár nem én vetettem fel.

Azt hiszem elmondtam minden fontosabb részletet, remélem tudtok hasznos tanácsot adni, ami segít tisztábban látni!

Köszönöm, hogy elolvastad ezt a regény, remélem érthetően írtam le mindet és, hogy tudsz segíteni tanácsoddal, tapasztalatoddal!