Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szakítás » A barátnőm szakított velem,...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hawk2244 kérdése:

A barátnőm szakított velem, van még esélyem? (többi lent)

Figyelt kérdés
Sziasztok. A barátnőmmel már majdnem 1 éve vagyunk együtt és eddig minden jól ment (szerintem), persze voltak kisebb viták össze tűzések de semmi komoly, most viszont semmi előjel nélkül azt mondta hogy szakítsunk. Legfőképpen azért nem értem ezt a dolgot mert még a szakítás előtt 3 nappal még közös programot szervezett és tök jó kedve volt, így érthető, hogy miért ért váratlanul.Megkérdeztem , hogy mi volt a baj, de csak annyit felelt, nem velem van baj, hanem vele. Szerinte nem úgy bánt velem ahogy azt kéne(az utóbbi időben vizsgákra és versenyekre készült így kicsit feszült is volt és így néha rajtam vezette le a dühét) és ő tisztel engem, ezért elhagy (persze mondtam neki hogy nem haragudtam ezekért), meg még nem kész egy ilyen kapcsolatra és nyugalomra van szüksége. Ahogy a szavaiból kivettem még ő se tudja mit szeretne. Megkérdeztem hogy szeret-e még ,de erre is az volt a válasz mint a legtöbb kérdésemre az hogy "nem tudom". Még van esélyem szerintetek a gondolkodási idő után, vagy már semmi esély?Mit tegyek? (természetesen hiányzik és én próbálok vele beszélgetni ráírok meg hasonlók, de legtöbbször semmi választ nem kapok) :(

2016. szept. 1. 22:17
 1/10 anonim ***** válasza:
90%

Nem, nincs esély, és szerintem jobb ha nem is akarsz

esélyt.


Ez itt mind duma, mert valamit mondania kell, nem ez lesz az első ilyen szakítás és nem is az utolsó a világtörténelemben.


Meg kell neki mondani, hogy oké, sok sikert, szia. Ennyi.

2016. szept. 1. 22:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 anonim ***** válasza:
Mindenki életébe vannak nehézségek de sztem ez nem ok hogy készült a vizsgaikra versenyekre sztem más dolog van a háttérbe !
2016. szept. 1. 22:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/10 A kérdező kommentje:
elvileg már 1 hónapja is elgondolkozott ezen a szakításon (akkor is egy versenyről jött haza, mint most), de nekem erről semmit se mondott , hogy bármi gond lenne , őszintén csak annyi tűnt fel hogy nem akart egyből találkozni, de betudtam a fáradtságnak
2016. szept. 1. 22:51
 4/10 anonim ***** válasza:
100%

Nem szeretnélek elkeseríteni, de ha 1 év együttlét útán igy amblock hirtelenjébe szakítani akar valaki minden előzmény nélkül akkor bizony ott esetek többségében egy harmadik zavarhatott be a képbe akibe belezúghatott, hirtelem kiábrándult belőled és már szakítana emiatt.

A hirtelen szakítás oka mindig a harmadik sajnos, de ő ezt úgyse fogja neked megmondani, max kiderítani tudod, de ez a "én nem vagyok jó hozzád" duma és pihenés meg nyugalom szarságok irdatlan kamuk!

2016. szept. 1. 23:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/10 anonim ***** válasza:
77%

Egyik nő sem akar szakítani hirtelen/amblok/előzmény nélkül. Max te nem vetted észre a jeleket. A legtöbb férfi nem veszi észre, aztán megy a sírás.


Hidd el, ha szeretne, nem szakítana veled.


" szakítás előtt 3 nappal még közös programot szervezett" -> a férfi dolga a szervezés

"nem velem van baj, hanem vele" -> tipik. Veled volt a baj. De nem akar megbántani.

"ő tisztel engem, ezért elhagy" -> bull f*cking shit. May I have another?

"nem kész egy ilyen kapcsolatra és nyugalomra van szüksége" -> nem vonzódik már hozzád, nem akar veled lenni.

"még ő se tudja mit szeretne" -> pontosan tudja. Nem akar veled lenni.

"nem tudom" -> egyenlő nem.


Ne próbálj meg vele beszélni magadtól, és ne keresd. Szerintem ebbe már beleszúrhatsz egy villát, ez ennyi volt, van kb. 1% esély hogy helyrejöjjön. Viszont amíg nem ismered fel, hol hibáztál, miben kell változtatnod, fejlődni sem tudsz, tehát ezzel kezdd. Ismerkedj másokkal. Ha pedig keres (ő keres téged), akkor azt feltételezd, hogy találkozni szeretne, légy tökös, és szervezz találkozót.

2016. szept. 1. 23:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/10 anonim ***** válasza:

Ez a vonat elment, majd jön másik, hagyjad.

Ha vissza is akarnád szerezni, akkor a legrosszabb, ha könyörögnél, puncsolnál neki, akkor már inkább szívódj fel, és ha nem gondolja komolyan, akkor megfordul a kocka, és ő neki kell majd érted küzdeni, ha meg nem hát akkor nem azt annyi, ha másnem több hónap múlva megkeresheted.

Nagy eséllyel amúgy mámás csávó lehet a dologban.

(Az én exem is kb 1 hét alatt változott meg így teljesen, nem mondom hogy nem volt már lapos a kapcsolatunk, de ilyen pálfordulás már akkor volt, amikor a másik srácért volt oda. )

2016. szept. 2. 00:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 A kérdező kommentje:
Az a baj hogy nekem is megfordult a fejemben hogy lehet h másik pasi, ezért rá is kérdeztem, de erre azt mondta hogy (szarkasztikusan)"örülök hogy ennyire bízol bennem", és ismerem annyira hogy megmondja az igazat, de bármit kérdeztem hogy velem van-e a baj vagy mit tettem/nem tettem meg érte a válasz csak az volt hogy velem semmi baj sincs, vele van a baj.
2016. szept. 2. 11:42
 8/10 anonim ***** válasza:

Ja persze még ő van felhaborodva kamu hogy nem bizol benne.

Ez csak habiszti szöveg, nem tud beled kötni sehogyse es azert mondja ezeket a szar dumaval. Bocsi de a baratnőd sunyít éa valamit nagyon de nagyon nem mondd el neked! Szerintem igenis hapsi van a dologban az emberek akkor azoktak hirtelen így bekattani és rájuk jön a szakítási láz.

2016. szept. 2. 20:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/10 A kérdező kommentje:
És valami tipp hogyan kérdezzek rá? Vagy a jó öreg öszinteségre hagyatkozzak(az az ,arra hivatkozk h akikkel beszéltem azok mind ezt mondták)?
2016. szept. 3. 01:54
 10/10 anonim ***** válasza:

Én azt mondanám van esélyed. Nincs konkrétuma, hogy miért lett vége. Tudod a női agy néha annyira elvándorol a valóságtól, hogy irracionálisan viselkedik. Velem is szokott ilyesmi lenni. Szerintem túl sokat voltatok külön, túl sok ideje volt gondolkodni, és azt hitte nem működik a dolog.

De lehet másra vágyik, valami kalandra, mert ahogy írtad nagyon elfoglalt, ezért nem biztos, hogy a legjobb egy lapos kapcsolat.

Én azt javaslom, hogy randizzatok, keltsd fel az érdeklődését! Ha nem sikerül, valami más van a dologban...

2016. szept. 3. 23:24
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!