Meddig fogom még szeretni? Hogy küzdjem ezt le? Miért csak rá tudok gondolni?

5(!!) éve szakítottunk az akkori párommal. Életem értelme volt, csodás volt az a 8 hónap vele. Mai napig az életem értelme. Eltelt basszus 5 év. Azóta volt 3 kapcsolatom. Egyik lelkisebb volt velem, mint a másik. Éjszakákat beszélgettünk át, nekem mégsem volt jó. Én az exemet akartam, és őt kerestem bennük. Exemmel nagyon jó baráti kapcsolatunk van, bár most épp kapcsolatban van így ritkán beszélünk nagyon. Ezalatt az öt év alatt többször beszéltük, hogy annyira boldogok voltunk együtt, és sose lesz ennyire összhangban ő senkivel se azt mondta. De neki már nem menne velem. Mégis sokszor megcsókolt, hiába tudta, hogy ban valakim. Vagy épp én őt, mikor egyedülálló voltam. Nagyon rossz érzés. Sose leszek újra szerelmes. Nagyon hiányzik. Éjszakákon át leveleket írok neki (ami másnap a szemédbe landol) . Hangulatingadozásaim vannak. Sírok a depis zenéken, utána ordítok a semmiért. Kezdem feladni lelkileg. Reménytelen a helyzet. Nem tudom kiverni a fejemből. Ha nem látom többet úgy érzem élnem sincs miért. Lehet gyerekesen ha hangzik, pedig a huszas éveim felénék járok már. Mit tanácsoltok? Mit tegyek?