Állítólag túl borúlátóan ítélem meg a párkapcsolatunkat. Miket és hogyan vegyek figyelembe, hogy reálisabban láthassam, hogy érdemes-e együtt maradnunk?

Mit takar az pontosan, hogy borúlátóan ítéled meg?

A jelenét, vagy a jövőjét?

Szerintem úgy lehet reálisan megítélni egy kapcsolatot, ha van kellő önismereted, tisztában vagy azzal, hogy mire van szükséged, mitől érzed jól magad egy kapcsolatban, és akkor el tudod dönteni, hogy a párod rendelkezik-e a számodra fontos tulajdonságokkal, úgy működik-e a kapcsolat, ahogy TE szeretnéd. Persze mindenen lehet tovább csiszolni, javítani, tehát ha vannak kisebb hiányosságok, akkor érdemes megbeszélni, tenni azért, hogy jobb legyen. Ehhez pedig az is kell, hogy a társunk ebben partner legyen.

Ha mindezek megvannak, akkor szerintem semmi ok a borúlátásra. A jövő miatt nem érdemes aggódni, az úgyse úgy alakul, ahogy eltervezzük. Sokkal inkább úgy, ahogy alakítjuk.

# 3: OK, így értem.

Azzal érdemes tisztában lenni, hogy a világon nincs két olyan ember, akik mindenben pontosan ugyanúgy gondolkodik, ugyanazok a céljaik, vágyaik, ugyanolyan a habitusuk... még egypetéjű ikreknél sincs így. Ebből pedig egyenesen következik, hogy minden emberi kapcsolatban kódolva vannak a kisebb-nagyobb konfliktusok. Itt nyilván nem tányércsapkodós, hangos veszekedésekre kell gondolni, hanem már az is egyfajta konfliktus, ha a feleknek különböző szabadidős szokásai vannak, nem azonos időben szeretnek lefeküdni, máshova szeretik tenni a fogkefét, vagy a WC-papírt...

Napi szinten milliónyi apró kis értékrendbeli, életmódbeli különbség ütközik egymással, még a leginkább egymáshoz illő emberek esetében is, a nagyobb eltérésekről nem is beszélve.

Az, hogy ki hogyan viszonyul a konfliktusokhoz, szocializáció kérdése. Fontos tényező ebből a szempontból az érzelmi biztonság. Aki olyan támogató, elfogadó közegben nő fel, ahol lehet önmaga, nem ítélik el, nem minősítik le a véleményéért, az igényeiért való kiállásért, aki megtapasztalja, hogy ebből épülni lehet, annak számára a konfliktus nem okoz problémát.

Ebben is, mint minden másban, elsősorban a kisgyermekkori, családi sémák határoznak meg bennünket (később lehet tudatosan fejleszteni, de nehéz).

Ha számodra a konfliktus ijesztő, akkor feltételezem, hogy a családodban rossz konfliktuskezelési mintákat tapasztaltál. Vagy harcnak tekintették a konfliktust és minden létező módon próbálták földbe döngölni a másikat (minősítgetéssel, címkézéssel); vagy szőnyeg alá söpörték a problémákat.

Azt célszerű tudatosítani, hogy a konfliktusok során indulatok keletkeznek, amik nem vesznek el, valamilyen formában mindenképpen megnyilvánulnak. Ha meg tudjátok beszélni, akkor ezek az indulatok elveszítik az erejüket és pozitív irányban kezdenek el hatni, a fejlődést szolgálják. Neked bizonyára nincs ilyen tapasztalatod (még). Jónéhány alkalommal meg kell tapasztalnod, hogy a jól kezelt, megoldott konfliktusok nagyon pozitívan tudnak hatni a kapcsolatokra. Azt javaslom, állj hozzá nyitottan és törekedj a közös megoldáskeresésre te is, a pároddal együtt. Ne ellenségnek, hanem partnernek tekintsd. Minél többször tapasztalod meg a hatékony konfliktuskezelés jótékony hatásait, annál inkább lesz rá neked is igényed. Ehhez azonban gyakorlati tapasztalatokat kell szerezned, anélkül nem fogod megérteni, átérezni. Jelenleg a berögzült sémák, korlátozó hiedelmek irányítanak: nem ismered a párod által kínált utat, nincs ezzel kapcsolatos tapasztalatod, ezért ijesztő. Ami ismeretlen, az mindig ijesztő. De ha kipróbálod, idővel elsajátítod és már nem is tudsz másképp működni. Ez tapasztalat. :)

Vágyjátok-e fejlődést, együtt, egymásért és magatokért, egy közös módon s akartok-e érte tenni?

Ennyi. Többi már adott.