Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szakítás » Ebben az esetben tényleg csak...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Ebben az esetben tényleg csak az segíthet, ha minden kapcsolatot megszakítok vele?

Figyelt kérdés
Nevezzük mondjuk Z-nek. szóval van valaki, akit már évek óta ismerek, de tavasszal kezdtem el komolyabban megismerni.. beleszerettem, eleinte még ő is eljátszotta, hogy így, meg úgy fontos vagyok neki, talán részben igaz is volt, de most már semmiben nem vagyok biztos, mert a szokásos történet lett belőle: megfektetett, aztán bejelentette, hogy ő ezt mégsem akarja. eddigre természetesen már annyira szerettem, hogy nem tudtam távol tartani magam tőle...és hát mondta, hogy pár hét múlva külföldre is utazik huzamosabb időre (ott már eléggé sántít a dolog, hogy ezt nem tudta hamarabb...), és ezért sincs jövője a mi "kapcsolatunknak", meg mert nem szeretett belém (akkor miért ámított mindenféle sz rsággal?). na mindegy, aztán úgy alakult, hogy a kiutazása előtt még kétszer találkoztunk, minden olyan szép volt, mint előtte, volt szex is.. tudom, hülye vagyok, hogy a dolgok tudatában még lefeküdtem vele, de nem tudtam neki ellenállni, amúgy is nagyon szeretethiányos vagyok, és még sose volt senki az életemben, akit ennyire szerettem, és (többé-kevésbé) viszonozta is az érzéseimet, ezért minden pillanatát ki akartam élvezni. ő leszögezte, hogy nem akar párkapcsolatot, ezt el is fogadtam, de úgy volt, hogy tartani fogjuk a kapcsolatot akkor is, ha már külföldön lesz. ez egy ideig működött is, sőt, még flörtölt is velem, mint a kezdetekkor, meg egyebek, szóval úgy tűnt, hogy nincs semmi feszkó, aztán hirtelen egyik napról a másikra eltűnt az életemből, most már bármit írok, le se láttamozza, és ez már kb. két hete tart. fogalmam sincs, mi a baja, nem hajlandó megbeszélni velem, pedig én nem akartam vele veszekedni, csak normálisan megkérdeztem, hogy mégis miért csinálja ezt.. tudom, muszáj elfelejtenem, és talán csak akkor sikerülne, ha minimum letörölném, de talán még jobb lenne, ha letiltanám, hogy esélyem se legyen újra beszélni vele, de ehhez nem vagyok elég erős..mit tegyek?

2017. aug. 13. 16:52
 1/4 anonim ***** válasza:
Beleestél a szokásos csapdába. Még csak át sem vert, mert mondta kapcsolatot nem akar. Az etetés annak szólt, hogy megfektessen párszor, na meg sosem lehet tudni mit hoz a holnap alapon. Ennél jobban nem tudod már magadat alázni. Szóval tilts le szépen, aztán lépj tovább és legközelebb ha valaki azt mondja nem akar kapcsolatot, akkor nem dugogatjuk magunkat hátha megváltozik a véleménye alapon.
2017. aug. 13. 17:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 A kérdező kommentje:
a szex előtt még nem mondta, hogy nem akar tőlem komolyat, sőt... inkább ő hajtott jobban. de persze, ezután még óvatosabb leszek, leckének jó volt. csak most ebből kéne kijönni valahogy...
2017. aug. 13. 17:13
 3/4 anonim ***** válasza:
Igen az a legjobb ha megszakítod vele a kapcsolatot! Azért mondta hogy nem akar komolyat mert nem akar tőled semmit, és ez nem fog változni, ne írogass neki. Ő nem érez irántad semmi komolyabbat, és úgy érzi nem is tudna ezért szögezte le hogy ne várj tőle komolyat. És mivel ő már nem akar veled beszélni se mert messze vagy, most külföldön fog más csajokat fűzni hidd el. Keress valakit akinek te vagy az első.
2017. aug. 13. 21:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 anonim ***** válasza:
jobb ha semmi kapcsolat nincs, mert így örökre fix ürítőhely maradsz neki.
2017. aug. 15. 15:27
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!