Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szakítás » Tudom, hogy az ilyenekkel nem...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Tudom, hogy az ilyenekkel nem érdemes foglalkozni, de hogyan tudnám elfelejteni? (többi lent) 18/l

Figyelt kérdés

Februárban elkezdtünk beszélgetni egy sráccal és pár hete úgy alakult, hogy összejöttünk. Bár a srác az elején nem akarta a kapcsolatot, mert azt mondta, neki más tetszik, de azért szerinte egy próbát megér belemenni ebbe a kapcsolatba. Kezdeném azzal, hogy ők jobb anyagi helyzetben vannak, mint egy "átlagember" és a legtöbb barátom szerint hülyeség volt összejönni vele, főleg, ha más is tetszik neki, de szüleim mindenképpen látni szerették volna, ezért tegnap (vagyis csütörtök) délután eljött hozzánk. Valahogy azt vettem észre, hogy nem igazán szimpatizál a szüleimmel és ezt érezni lehetett a beszédén. Illetve megmutattam neki a szobámat és valami olyasmit kérdezett, hogy "elfelejtettétek átalakítani miután elmúltál 5 éves?" Kicsit rosszul esett, de nem akartam nekiállni veszekedni. Akármikor hozzá akartam érni, azt vettem észre, hogy mindig elhúzta magát tőlem,vagy amikor meg akartam ölelni, odébb ment.

Most nem szeretnék erről ódákat zengeni, de a lényeg, hogy szüleim nagyon jól kezelni tudták a stílusát.

Még nem említettem, de mind a ketten más városban lakunk és amikor megkérdeztem, hogy én mikor mehetek hozzájuk, azt válaszolta, hogy engem meg a "pereputtyot" biztos nem fogja az ő házukba furikázni.

Este 11 fele pedig írt nekem, hogy nem így képzelte el a családomat és szakítani szeretne. Vagy 1 órán keresztül veszekedtünk, mert szóvá tettem, hogy nem tudom hogy képzelte, hogy egyáltalán így beszéljen a szüleimmel, erre ő meg olyanokat mondott, hogy nem érdekli, amúgy is ő nem akarta ezt a kapcsolatot az elejétől fogva.

Végül véget vetettünk a kapcsolatnak. Nem tartott túl sokáig, de azt hittem, lehetne belőle valami komoly is és elég rosszul esett ez az egész, mert normálisnak tűnt és egy pillanatig nem gondoltam volna, hogy így viselkedne.


2017. okt. 6. 01:06
 1/6 anonim ***** válasza:
100%

milyen jó, hogy kibukott belőle az amit az apja dolga lett volna kiverni belőle...


inkább örülj mint sírj, hogy nem vele kell lenned a jövőben

2017. okt. 6. 01:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonim ***** válasza:
100%

Ez egy elkényeztetett, nagyképű, sznob kis gyökér.

Örülj, hogy megszabadultal tőle :)

Szuleiddel ahogy viselkedett, meg veled is, és ahogy hozzátok állt... egy ilyen pasi után sírsz?

Ne már. :)

2017. okt. 6. 02:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 anonim ***** válasza:
100%

ez egy jó tanulság, miért ne kezdj ilyen elkényeztetett gyökerekkel, a stílusából hamar levágod, hogy idióta


további sok sikert az ismerkedéshez :)

2017. okt. 6. 07:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 anonim ***** válasza:
100%
Bocs, de ettol fuggetlenul, hol mutatott feled ez a farokparaszt barmi komolyat is??? Alomno epp nem elerheto, parszor lekurni jo lettel volna te is - ennyi volt az egesz kapcsolat enelkul a megalazo es kellemetlen bemutatas nelkul is.
2017. okt. 6. 08:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 anonim ***** válasza:
46%
Nem érdemelt meg. Mármint.... túl nagy volt köztetek szint.
2017. okt. 6. 08:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 anonim ***** válasza:
Most ne haragudj màr, de dögös a gyerek? Vagy mi a bànatért àltàl vele szóba? Eddig nem volt neandervölgyi?
2017. okt. 6. 11:11
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!