Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Rosszul látom a helyzetet? Másképp kellene cselekednem?
Hosszú lesz, köszönöm annak aki végigolvassa. Ha már jártál hasonló cipőben, megköszönöm, ha elmondod a véleményed.
10 éves párkapcsolatban élek (éltem), pár hónapja borult a dolog. Elöljáróban az hozzátartozik a dologhoz, hogy mindig is rengeteget beszélgettünk, szeretetben éltünk, nem veszekedtünk, közösek a céljaink minden tekintetben. Mindig mindenben támogattam, tudja, tudta, hogy maximálsian ott állok mögötte, bármi is lenne a vágya.
Szóval a párom megrekedt és "bepánikolt". Eleinte alig tudta szavakba önteni, hogy mi a baj, sokszor átbeszéltük, és mostanra értünk el odáig, hogy letisztult a kép.
Az, hogy vannak problémák. Ez ilyen összeadódó dolog, és erre az évre vonatkozik, tehát az elmúlt 6-8 hónapra. Ingerszegény évünk volt, sok munkával, nagyon kevés jó élménnyel. Én otthon dolgozom (mert így most jóval többet tudok keresni), így átmentek az ő esti hazaérkezései abba, hogy ő mesélt a munkahelyi dolgairól (minden nap), cserébe én nem tudtam ilyen élményekkel szolgálni (maximum az aktuális munkámról) és ez önismétlővé, majd unalmassá vált. Mellette az albérletünk túl pici, én állandóan ott vagyok, nem nagyon járkálok el külön és a szórakoztatásomért ő a felelős. (ezt nem úgy kell elképzelni, hogy tőle várom, szó sem volt ilyenről, ezt ő sem gondolta, csak mivel nekem elsősorban ő volt csak, így adta magát a dolog, legalábbis ő így érezte). A lakásban nincs egy hely ahova el tud vonulni (akármelyikőnk). És ezek a dolgok összeadódtak és ettől ő megrekedt.
Sajnos menet közben ő ezt nem kommunikálta le felém, helyette magában rágódott, mert azt hitte, hogy ez csak egy ilyen "jött ez a gondolat, meg zavarnak ezek most, de majd elmúlik magától hogy zavar" helyzet. És nem tette szóvá, hogy változtatni kellene, hogy őt mi zavarja, hanem magában őrlődött, míg ez(ek) a problémák rendesen maga alá gyűrték őt és ennek következtében mire kibukott belőle végre, addigra kialakult egy eltávolodás a kapcsolatunkban. A szeretet természetesen megmaradt, de nem érzi a szerelmet és megtorpant attól, hogy így nem mer továbblépni és gyereket vállalni, lakást venni és a többi.
A helyzet tehát nagyjából letisztult. Most már rendesen körvonalazódott, hogy mi a gond, mit érez.
Én ezt maximálisan megértem, a problémákkal egyetértettem, mert valósak. Egy része (kis lakás, sok munka, esti munka) átmeneti helyzet, ami a gyűjtögetésünk miatti "kényszer", saját lakást szeretnénk, minél hamarabb, ezért egy pici, nagyon olcsó albérletben vagyunk, és az extra munka is emiatt van. A többi (hogy nagyon sokat vagyok otthon, keveset járok el, nem barátozok) pedig az én hibám és ezt nem is vitatom. Mivel erre rájöttem, azóta teszek is ellene, elsősorban saját magam miatt, mert rájöttem, hogy erre menynire szükségem van valójában. Átbeszéltük, de ennek nyilván ülepednie kell benne, hogy nem azért járok én most el, mert megijedtem és oda kapok ahova tudok, hanem mert tényleg rájöttem, hogy ez fontos.
Most pedig az a helyzet, hogy ő már pontosan tisztában van ezekkel és azzal is, hogy én mennyire szeretem őt, támogatom, és a felmerülő problémákon hajlandó vagyok változtatni. Itt jön a csavar a képbe.
Ugyanis az én, és hozzám hasonlóan gondolkozók szerint is, egy hosszú párkapcsolatban néha vannak gondok, ez szinte kikerülhetetlen (vannak kivételek persze, amikor 50 évig minden rendben, de ez a ritkább). Jóban és rosszban. Nekünk most ezt a rosszban-t dobta a gép, ezzel kell megküzdeni. Számomra az, hogy egy hosszú párkapcsolatban mindig van fent és lent, szerelmes időszak és eltávolodás (a szerelem nem érzése), egy természetes folyamat. Nem hazudok, én is éreztem már ezt. Többször is. Elmúlt, visszatért a szerelem.
Pláne fenntartom ezt akkor, ha az eltávolodásnak (megoldható) okai vannak, és nem arról van szó, hogy nincs kézzelfogható indok, minden rendben van, csak egyszerűen ő úgy érzi, hogy már nem velem akar lenni. Az egy teljesen más helyzet lenne, akkor csak kiszeretett volna belőlem, mindentől függetlenül. Itt azonban adottak a problémák, amik ide vezettek, a problémákat meg lehet oldani és meg is oldom. Ezt ő mind tudja jól, csak annyira maga alá gyűrte a helyzet, hogy képtelen tiszta fejjel gondolkodni, így neki időre van szüksége. Én elköltöztem pár napja, s bár tegnap beszéltünk, látom, hogy tényleg gondolkodik, innentől kezdve ha beledöglök se keresem, amíg ő nem keres.
Mert. Őszinte leszek. Az agyam (a szívem persze nem) arra a megvilágosodásra jutott, hogy ezt innen tényleg neki kell megoldania és lerendeznie magában. Tudja hogy mi a gond, tudja, hogy számíthat rám, tudja hogy mindent megtennék értünk, azt is, hogy a problémák ellen is lépek. Viszont ha ő ezt ennek fényében sem tudja helyrerakni magában és nem tudja kezelni azt, hogy egy hosszú párkapcsolatban ilyen szituációk MINDIG előfordulnak, akkor bármennyire is fáj ezt leírnom, de talán tényleg nem kellene együtt folytatnunk, mert akkor én is úgy érzem, hogy erre nem lehet alapozni egy házasságot, gyerekeket, lakásvásárlást. Mert akkor a következő nagy problémánál (és bizony lesz ilyen, csak lehet, hogy teljesen más típusú) megint ez lesz. Muszáj neki valahogy elrendezni egy kapcsolat "rosszban" részét is, mert anélkül ennek amúgy sem lenne hosszú jövője, jöhetnek (és tartok tőle jönnek is) ennél nagyobb válságok még, amiket meg kell oldanunk.
Szóval én most összeszorítom a fogam, tördelem a kezem, de nem írok rá, nem hívom fel. Hagyom, hogy megvívja a saját harcát, persze mindeközben tudja, hogy ott vagyok ha kellek. Rosszul gondolkozok egy felnőtt, hosszú párkapcsolatról? Nem így kellene működnie?
F/33
Újként szólnék hozzá a kérdéshez, ha lehet.
Szerintem, itt az a baj, hogy megrémült.
Nem biztos a kapcsolatban, hogy besokallt, meg nem tudja, hogy mi legyen, egyedüllétre vágyott, az lehet duma is meg igaz is és az is igaz lehet, hogy esetleg bejött valaki a képbe.
Voltunk hasonló helyzetben az akkor még párommal, most már férjemmel és nálunk az volt a gond, hogy megismertem valakit, aki elbizonytalanított.
Otthon, ment a rutin. Akkoriban, minket még az is nehezített, hogy a szüleimnél laktunk. Nyomasztott a gondolat, hogy nem haladunk sehová, nyakunkon volt a döntés, hogy hitel és új ház vagy hitel és lakás. Új munka vagy régi, külföldön vagy itthon. Mikor kezdjünk bele a babába?
Szóval, sok minden lebegett a fejünk felett. Ő már dolgozott, én még tanultam levelezőn és mellette dolgoztam, előléptetésre hajtottam. Besűrítettünk mindent, nem kérdés.
De, az még rosszabb volt, hogy nekünk sem volt meg a mi saját időnk.
Egy, ilyen besokallt helyzetben jött egy új kolléga. Izgalmas bizsergés, beszélgetés, kizökkentett a megrekedt életemből és elbizonytalanított. Hazamentem és a napi rutin fogadott, a döntések, és az egyhangúság. Nem tudtam elvonulni gondolkodni sem. Egy ideig nem is foglalkoztam a dologgal, csak azt vettem észre, hogy szorongok, kezdek távolságtartóbb lenni, gyakran, még a közelsége is idegesített. A szexuális életünk is kezdett haldoklani, amire már ő is felfigyelt. A rossz hangulatot én, mindig a munkára fogtam. A másik férfival semmi nem történt, csak vonzalmat éreztem, és flörtöltünk.
Végül, én is időt kértem átgondolni. De, szerencsémre a párom ezt, nem hagyta. Azt mondta, hogy beszéljük meg. Kivettünk 1 hét szabadságot és elutaztunk.
Az első két napon, végig veszekedtünk szörnyű volt. Elmondtam neki, hogy megismertem valakit, megingottak az érzéseim. Elmondta, hogy ő is volt ilyen helyzetben, de én akkor is fontosabb voltam neki. A harmadik napon, szinte nem is szóltunk egymáshoz. Az 5. napon, egymásnak estünk és hát, eget rengető békülős szexben volt részünk, ami nálunk, elhozta a fordulópontot.
Rájöttünk, hogy sürgősen lépnünk kell és, hogy nem figyeltünk oda eléggé egymásra. A szexuális életünk és a napi rutinunk és az, hogy a szülőkkel éltünk, még egy házban, rossz döntés volt.
Léptünk egy nagyot, hitelt vettünk fel és saját házat vettünk egy a párom munkahelyéhez közeli kis barátságos faluban. Én, munkát váltottam, hogy még a félrelépés esélyét is megelőzzem.
Azóta, már jó munkám van az életünk szépen halad előre. A kis házikónkat folyamatosan újítjuk fel és megszületett az első közös kislányunk is.
Nálunk, egy merészet kellett lépni, kiszakadni a megrekedt életmódunkból és újból felfedezni egymást.
Javaslom, hogy ti is utazzatok el, ha megtehetitek és hátha egy kis környezetváltozás, új megvilágításba helyez titeket is.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!