Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szakítás » Jogosan vagyok kiakadva a...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Jogosan vagyok kiakadva a barátomra?

Figyelt kérdés
A helyzet a következő. A barátommal eléggé megromlott a viszonyunk, és ma szakítottam vele, nem csak ez az egy ok miatt,amit most le fogok írni. ( volt elég sok más párkapcsolati problémánk is). Úgy volt, hogy a héten eljön hozzám. Aztán lemondta, arra hivatkozva, hogy tanulnia kell, amit megértek, de közben hétvégén találkozik a társaságával, amin felakadtam, hogy arra van ideje a drágámnak. És akkor ezt mondta, hogy nincs kedve hozzám elhajtani, meg hogy az autó nem vízre megy.(20 km-re lakunk egymástól) Megjegyzem, hogy elég szép összeg megspórolt pénze van. Én többször jártam hozzá,és utoljára kérnem kellett a szüleimtől pénzt, mert nem jövök ki egy hónapra az ösztöndíjamból, de sosem sajnáltam rá a pénzem, még ha nincs is sok. Én ebből az egészből azt szűrtem le, hogy nem is szeret, ha már sajnálja a pénz rám, meg ki is mondta, hogy nincs kedve elhajtani hozzám. Persze több árulkodó jel is volt ,hogy nem szeret, de ez nálam ütött. Már nem az első eset, hogy láttam rajta, hogy nehezére esik eljönni hozzám. Szerintetek jól tettem, hogy szakítottam?
2018. febr. 13. 18:52
 1/8 anonim ***** válasza:
35%
En azon csodalkozom hogy mar az ovibol is vesznek fel embereket az egyetemre?!
2018. febr. 13. 18:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim ***** válasza:
86%
Jól tetted. Egy percig se búsulj.
2018. febr. 13. 18:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 anonim ***** válasza:
100%
Valószínüleg ellaposodott az egész és ő már láthatóan nem is akar javítani a dolgon. Ha ennyire nem is kereste a társaságod, hogy inkább hazudott neked, csak ne kelljen találkoznotok az is lehet, hogy ő maga félt szakítani, mert kerüli a konfliktust, inkább kiprovokálta, hogy te szakíts. Szerintem ez már halott ügy, ne rugózz rajta, tarts egy csajos estét, ne egyedül szomorkodj:)
2018. febr. 13. 18:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 anonim ***** válasza:
73%

Már szakítottál. Nincs szükséged megerősítésre. Dolgozd fel, hogy jogod ban áll döntéseket hozni és kötelességed az ezzel járó felelősséget viselni.

31/f

2018. febr. 13. 18:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 anonim ***** válasza:
74%
Jól tetted. Mi is nagyjából ennyi távolságra lakunk egymástól. Nem keresek túl sokat, volt hogy munkám sem volt, mégsem sajnáltam az utazásra a pénzt, mert szeretem a páromat. Az, hogy időt töltsünk együtt, megismerjük egymást és később összeköltöztünk sokkal fontosabb nekem, mint a pénz. Ha fáradt vagyok, akkor is megyek hozzá, mert az, hogy vele lehetek, sokkal jobban feltölt, mint x óra alvás. Úgyhogy szerintem jól tetted. Ha ilyet mondana nekem a párom, hogy nincs kedve hozzám, akkor én is dobnám, mert minek legyünk együtt, ha csak kényszer neki a kapcsolat. A barátaira persze van ideje... Heti egy napot minimum együtt kellene tölteni egy kapcsolatban. Én biztos, hogy nem bírnám ki.
2018. febr. 13. 18:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 Interferencia ***** válasza:
Én azért inkább megbeszéltem volna, de te tudod.
2018. febr. 13. 21:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 anonim ***** válasza:
100%
Jól döntöttél, aki 20 km-t sajnál úgy, hogy van pénze... no comment...
2018. febr. 13. 21:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 anonim ***** válasza:
100%

20 km?

16 éves koromban röhögve megvolt bicajjal is szűk 3/4 óra alatt.

2018. febr. 14. 21:01
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!