Elveszve éve óta, keményen ragaszgodni a múlthoz. Jártatok már hasonló cipőben?

Szia, merre laksz? Kizárólag baráti alapon szívesen beszélgetnék, találkoznék veled, hátha tudnék adni egy kis pozitív energiát. Írj privit ha gondolod. :)

Nyugi, ez teljesen normális. Mindenkinek vannak rossz időszakai! Nem baj, hogy most keseregsz, egyszerűen csak át kell vészelni ezt az időszakot. Legyél türelmesebb a dolgokkal!

Nézd, nem a lány tett téged tönkre, hanem te saját magadat. Szerettem én is így egy fiút, ez a 20 éves kor körüli időszak életveszélyes, és én 10 évig nem tudtam újra szerelmes lenni. De én ezalatt is dolgoztam, nem is tehettem mást. Az, hogy 10 évig nem tudtam újra szerelmes lenni, nem azt jelenti, hogy elvesztettem a nagy Ő-t, az egyetlent az életben, hanem csak annyit jelent, hogy minden tekintetben túlérzékeny vagyok, aki nehezen enged el olyan dolgokat, amikhez nem kéne ragaszkodni. Kellően fejlett érzelmi intelligenciával rendelkező ember nem fogja magát tönkre tenni egy egyoldalú szerelem miatt és őrületesen szerelmes is csak akkor lesz, ha az érzései viszonzottak és csak addig, amíg az érzései viszonzottak. Minden más csak illúzió és önsajnálat.

Aha. 22 évesen munkahelyed ÉS virágzó vállalkozásod volt egyszerre.

Sya. 30/F vagyok. 20on évesen nősültem, rendkívül korán. Azt hittem megtaláltam az igazit. Egyből gyerek-ház-kocsi stb. 3évig maga volt az álom. Piszkosul keményen melóztam, 12h ban, veszélyes üzemben, de úgy láttam megéri. 3 év múltán tudtam meg, hogy a feleségem titokban egy nap, hazugsággal elment itthonról, mint kiderült nem oda, ahova mondta, hanem abortuszra, az egyik szeretője (mint kiderült több is volt) teherbe rakta, és el akarta titkolni, de a legjobb barátnője, akinek én mindig segítettem, miután a párja a gyerekestül otthagyta, úgy döntött, hogy inkább kitálal. Elváltam. 23 éves révén, hova máshova, mint vissza a start mezőre, azaz a szüleimhez, mivel mindenem elúszott, és egy iszonyatosan csúnya több éves pernek néztem elébe. A ház, a kocsi, közös hitel, vagyis bebuktam mindent, mindenem elúszott, a 20 as éveimet BÁR listásként totál eladósodva kezdtem, azóta is az vagyok. (8millió körül). A fiamat egy évig nem láttam, mert eltiltotta, dacára a bírósági,gyámügyi pereknek, és bírságoknak, mivel nem volt miből levonni, ezt egy évig eljátszhatta. Eljártam dolgozni, de mivel a kiváló munkahelyemre, a perek miatt alig- alig tudtam bejárni, hisz majd minden hónapban legalább 5-6nap szabit kellett kikérnem, ami rögtön el is fogyott, így megváltak tőlem, munkanélküli is lettem. "otthon" ültem, és sirattam magam. Volt, hogy éjfélkor becsöngettem a legjobb gyerekkori barátomhoz, és az utcán fél órát bőgtem, a vállán, majd bocsánatot kérve, hazakullogtam. Ez bő fél évig ment. Aztán a barátaim felkaroltak. Eljártam hozzájuk, minden 7végén. Grillpartiztunk, volt hogy ott is aludtam. Ami most következik talán röhejesnek hangzik, de velem így volt. A barátomnak, volt egy 16-17 körüli húga. Már szemre való volt, de még ártatlan, viszont már imádott a fiúkkal kacérkodni. Elkezdett velem úgy viselkedni, mintha "járnánk". SEMMI!!! Nem volt, még egy csók sem soha, és azóta sem. De megfogta a kezem, ha a városban sétáltunk a branccsal, belémkarolt, néha megölelt, sokszor adott puszit, és volt, hogy délutáni mozi maraton közben a karomban aludt el (persze ruhában). Soha nem tekintettünk egymásra barátnál többre, de nekem akkor ez a női intimitás, az érintés, a simogatás, és az, hogy azt éreztem, hogy mégiscsak törődnek velem, mégiscsak érek valamit, hogy fontos vagyok, ez kirángatott a depresszióból. Elkezdtem újra ismerkedni, hisz visszatért az önbizalmam, már nem feszengtem azon, hogy úristen hogy mondjam el az első randin, hogy 23 éves elvált 1 gyerekes családapa vagyok. Hát pont így. És akinek bejövök, az legalább megpróbálkozik elfogadni ezt a tényt, és vagy érek annyit, hogy elfogadja, vagy nem. De ez már nem érdekel, és nem hat meg. Akinek nem érem meg, az keresse tovább a nagy Ő-t. Én is azt teszem. Azóta helyre raktam magam, a nejemmel az évek nagy viszályából, végül rendeztem annyira a helyzetet, amennyire a gyerekünk miatt feltétlenül muszáj volt. A múltkor, bár neki van élettársa, felajánlotta, hogy akár le is zuhanyozhatom nála:S, de már nem mozgat meg, semmit sem akarok tőle, és amúgy is, végre kint vagyok, nem akarok visszaesni. Van munkám, jó munkám. Még mindig nem könnyű, de nagyon jól keresek vele, van egy 3 tagú brigádom, és bár házam nem lehet, egy nagyon faja hatalmas albiban lakom, és van 2 "kocsim" amit a szüleim nevére voltam kénytelen venni, a bár lista miatt, de már ez sem érdekel. Egyenlőre lezártam a gondjaimat, és a mának élek. A gondokkal majd akkor törődöm, amikor elkezdenek kellemetlenné válni. Bocs hogy hosszúra sikeredett, ennél nem tudtam rövidebbre sajnos. Ez az én életem, remélem segített valamit. Nekem jól esett kiírni magamból:)