Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szakítás » Női szemmel nézve elfogadható...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Női szemmel nézve elfogadható viselkedés amit az ex barátnőm mondott szakítás után?

Figyelt kérdés

Három év hosszú idő ha úgy nézzük. Amíg együtt voltunk a kapcsolat jól működött, ő egy rendes kedves lány szerettem volna megtartani vele a barátságot ha mást nem is.

Az igazat megvallva még nincs más az életemben, ő viszont már gyereket szeretett volna, én viszont élni szeretnék még kettesben gyerek nélkül. Az utóbbi időben ezen volt egy két vitánk ő forszírozta, hogy erősítsük meg a kapcsolatunkat házassággal és vállaljunk végre gyereket mert ő készen van rá, mintha a falnak beszéltem volna mikor azt mondtam, hogy nekem még nem pálya a gyerek.

Ez a dolog kissé elmérgesítette a kapcsolatot, mert néha feljött nála és akkor egy héten át ezzel nyaggatott. Gondolkodtam rajta a szakítás előtt, de rájöttem már nem érzek iránta úgy mint az elején, másrészt nem egyeznek az ambícióink gyerek kérdésben így hát kimondtam, hogy legyen vége, sajnálom mert jó volt vele, és nehéz volt meghozni ezt a döntést. Viszont nem akartam rabolni az idejét úgy gondolom korrekt voltam ebben a dologban.


Mondtam neki a szakításkor, hogy nagyon kedvelem őt ő volt az eddigi legkomolyabb barátnő életem során úgy érzem sokat tanultam tőle, köszönöm amit adott. És annak ellenére hogy a kapcsolatunknak vége azért örülnék ha a későbbiekben nem vadidegenként tekintenénk egymásra.


Erre azt kaptam, hogy egy önző féreg vagyok aki csak saját magvával törődik és sosem háláltam meg azt amit ő adott, mindig a kedvemben járt és rengeteg áldozatot hozott értem, miattam szokott le teljesen a dohányzásról úgy hordta a haját ahogy nekem tetszett olyan ruhákat viselt mindig miattam csípte ki magát kielégített az ágyban és megtett olyat is ami neki nem is volt jó csak az én kedvemért orálozott mert egyébként utálja és az anált is bevállalta és mi pasik mind egyformák vagyunk szemét sz*rháziak akik önzők és azt gondoljuk hogy a nők a ku*váink semmi tiszteletet nem érzünk irántuk és sosem viszonozzuk amit ők adnak nekünk dögöljünk meg mindannyian és dugjuk egymást seggbe...


ez volt az a pont ahol mélységesen elszomorodtam, mert nem vártam volna ilyen hisztirohamra tőle, úgyhogy ott hagytam..

Azóta nem beszéltünk, ezek után nem is nagyon akarok persze, viszont ezek a szavak még mindig a fülemben csengnek, és igazság szerint jogtalannak érzem azt amit és ahogy mondott.


Miért viselkedett így? Miért nem lehet méltóságteljesen elválni?

Ha meg.. kínokat élt meg a kapcsolatban mellettem akkor miért volt álszent és hazug, miért nyelte le azt a sok sérelmet amit most szemrehányásként felhozott?


2018. jún. 26. 17:07
1 2 3
 21/30 anonim ***** válasza:
94%

Teljesen normális reakció.

Látta rajtad, hogy te ennyire nyugodtan, negfontoltan el tudtál tőle válni és rájött, hogy mindezek alatt egy olyan pasinak csinált meg mindent, aki nem is szereti őt és az első problémánál, összetűzésnél lelép.

2018. jún. 26. 18:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/30 anonim ***** válasza:
Te nem megfontolt vagy kérdező, hanem valószínűleg autista. Hogy lehetsz ennyire hideg, hogy kiakadsz ezen? Inkább örülnél, hogy valaki szeret téged és nem akar elveszíteni. Mond neked bármit az a szó, hogy "érzelem"?
2018. jún. 26. 18:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/30 anonim ***** válasza:
93%
Azért jó lenne tudni, hogy az elmúlt 1-2 évben mi volt a terv, volt e szó arról, hogy mikor terveztek/terveztek-e családot...stb. Azt jelezted-e, hogy te már nem úgy érzel iránta (mondjuk ez normális, a kezdeti lángolás senkivel nem fog örökké tartani). Ha ennek semmi jele nem volt, akkor teljesen jogosnak tartom a dühét. De neki is jô tanulópénz, remélhetőleg a köv. Kapcsolatában nem fog bevállalni olyat, ami nem okoz neki élvezetet, nem kezd olyan fèrfival, aki ilyesmit vár tőle.
2018. jún. 26. 18:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/30 A kérdező kommentje:

Amikor először beszéltünk gyerekről akkor is azt mondtam neki, hogy ha biztosnak érzem az anyagi hátteret és kifizetem a lakást akkor jöhet a babaprojekt. És ezt meg is értette, sőt örült neki, hogy nem habókra felelőtlenül mondom, hogy persze legyen 6 gyerek majd csak lesz valahogy..


Nem ez volt az első problémánk, ez egy visszatérő probléma volt amit idővel egyre sűrűbben hozott fel. A szeretetnek pedig semmi köze nincs ahhoz, hogy tudok-e elfogulatlanul dönteni vagy higgadt maradni, nem szeretem az előítéleteket, nálam a szerelem vagy a szeretet nem képmutatásból áll, ha valami pl nem tetszik akkor azt annak is megmondom akit szeretek.


Érzelem? Persze én is érzek, boldog vagyok, pozitív, de próbálok reális maradni. Ettől vagyok hideg, hogy kiakadok ezen a viselkedésen? Amikor kiderül, hogy az egész kapcsolatunk és az ő szerelme egy hazugság volt amit ő elnyomásként élt meg? Ha szeretett akkor miért nem volt velem őszinte mikor ezt hangoztatta?


Nincs sok információ a birtokomban az autizmusról, így nem tudom megítélni, hogy az vagyok-e vagy sem.


Azt hiszem minden kérdésre válaszoltam.

2018. jún. 26. 19:52
 25/30 anonim ***** válasza:
68%
Tényleg hazugság volt a kapcsolatotok. De nem a barátnőd miatt, hanem miattad. Nem volt ez egy nagy szerelem ha így véget tudsz neki vetni. Jobban járt ő így, csak most még nem ezt érzi.
2018. jún. 26. 20:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/30 anonim ***** válasza:

De miért lett volna hazugság? Ti nem mondtatok még olyat életetekben soha, ami mondjuk valami hülyeség volt, sértettség és csalódottság eredménye?Valamit, amivel oda tudsz vágni a másiknak.

Kétlem, hogy nem.

2018. jún. 26. 20:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/30 anonim ***** válasza:

Összetörted az álmaid, csalódott. Veled tervezte az életét, gyereket, a közös jövőtöket. Az ő szemszögéből nézve ő megadott neked mindent, megtett mindent a közös jövőtökért. Emellet vagy olyan érzelmi kivetülése is, hogy annak ellenére, hogy mindent megtett értetetek, mégsem elég jó, kevés neked és ezt megalázónak érezhette a nőiességében.

(Amit nem értek, hogy néhány nő ÉS férfi kommentelő elfogultan, "részrehajlóan" csak aszerint formál véleményt, hogy Ő MAGA milyen nemű.)

Ezt a fájdalmat az sem enyhíti, hogy te korrekt voltál, mert nem akartad sem hitegetni, sem az idejét rabolni.

De szamára ez azt jelenti, hogy feleslegesen építgette a kapcsolatotokat.

2018. jún. 27. 06:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/30 anonim ***** válasza:

Úgy gondolom, hogy nem hibáztál, csak a párodnak ketyeg a biológiai órája, és nem akar lekésni a gyerekvállalásról. Ismerősömék hasonló helyzetben voltak, de ők 27 évesen ismerkedtek meg. Belevágtak egy építkezésbe, mindenüket eladták, és nagyon sok vesződség árán 5 alatt tudtak beköltözni a házba. Próbálkoztak kb 2 évig hogy összehozzanak egy gyereket majd egy este veszekedés közben a nő hasonlókat vágott az ismerős fejéhez, hogy nem ezt ígérte és mekkorát csalódott és mindent feldobott miatta és sorolhatnám. Szeretik a nők ezt a képzetet kelteni a másik félben, hogy bizony ők tehetnek a kialakult helyzetről és ők csak követik a partnerüket. Ha valami miatt megfeneklik a hajó akkor bizony közlik, hogy ők csak utasok voltak és a kapitányé a felelősség.

Igazából semmiről nem késtetek le, a nőből a kétségbeesés beszél, most kezdheti újraszervezni az életét és nem biztos magában. 27 évesen semmiről nem maradt még le, ha ez 10 évvel később játszódik le akkor érezném inkább jogosnak.

2018. jún. 27. 07:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/30 anonim ***** válasza:
Mar nem a ti korosztalyotok vagyok, de noi szemmel ugy latom, h ez elegge martir viselkedes. O egy felnott no, senki nem kenyszeritette, hogy megtegye ezeket a dolgokat, szabad akaratabol tette (gondolom). Akkor viszont nincs joga felhanytorgatni ezeket neked. Persze a sertettseg es a harag olyan dolgokat kihoz az emberbol, amin o maga is meglepodik. A harag elmultaval azert lehet meg ebbol jo "baratsag", ha a lany is es te is latod ennek ertelmet.
2018. jún. 28. 16:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/30 anonim ***** válasza:
Utolso vagyok: meg annyit, hogy egy olyan trauma utan, mint egy szakitas, nem mindenki tud vallalhatoan viselkedni, szoval szerintem hacerrol az oldalrol nezed, meg lehet ot erteni. Ezert irtam, h a harag elmultaval meg valtozhat a dolog.
2018. jún. 28. 17:01
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!