Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szakítás » Most mit kéne csinálnom?...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Most mit kéne csinálnom? Hülyét csinált belőlem.

Figyelt kérdés

A legelején kezdem. Volt egy 3 éves kapcsolatom, aminek már szintén 3 éve vége lett. Az exemnek van parja, együtt is élnek. Mi mégis "jóban" maradtunk. Inkább csak félelemből vettem fel a telefont, amikor hívott kapcsolaton kívül már. 3 évig zsarolt, fenyegetett, és többször megütött. Hogy miért húztam 3 évig mégis mellette? Na azt irtó hosszú lenne leírni, de nagyon durva okom volt. Aztán egyszer kölcsönkért tőlem pénzt (már az új nőjével volt), azt mondta, amint tudja vissza adja. Sosem volt amúgy pénzkéregetős, soha nem kért, pedig kapcsolat előtt is ismertem már 5 évvel. Szóval adtam neki 50 ezret. Egy hónap múlva még 30at. Nagyon hálás volt. Aztán eltűnt. Gondolom elfoglalta, hogy az aktuális nőjét hogy alázza stb. Majd pár hónap múlva felhívott, hogy amint tudja megadja nem felejtette el, de minden baja volt eddig. Oké. Közben nekem is lett egy párkapcsolatom. És olyan hirtelen kiadásom lett (ORVOSRA!), hogy lenulláztam magam anyagilag. Ekkor exemet felhívta anyum (ha már mindent megbeszélünk gondoltam ez is köztünk marad), hogy azonnal adja vissza 80 ezremet. Exem utána ordítva hívott fel, hogy ez mivolt. Miért nem én kerestem. Mondtam neki, hogy nekem fogalmam sem volt arról, hogy anyum felhívott téged.. Ekkor a párom tudomást szerzett erről (aki mit ne mondjak a havi netto 700 ezres fizujából a jobv farzsebéből kipengetett nekem, majd mondta, hogy soha többet ne beszéljek a vadállat exemmel. Hálás voltam, végre nem kellett félnem az exemtől. És mikor egyszer hívott exem a párom vette fel, és mondta neki, hogy soha többet ne merjen hívni, és nem kell a pénz, csak felejtsen el engem örökre. Ez nagyon jól esett. Aztán a gazdag párom a semmiből 3 hónap múlva szakított velem. Pedig tényleg nagyon jól kijöttünk. Aztán tiszta volt a kép előttem: a régebbi exemet elzavarta a másik exem, és a pénzem ugrott, amit megkaptam tőle, de mostmár ő kéri vissza a pénzét. Szóval 80 ezerrel tartozik a régebbi exem, én meg 80annal tartozom a nemrégi exemnek.

Megértem, az ő pénze, bár neki ez zsebpénz.. És természetesen vissza fogom adni neki, csak kis haladékot kértem.

Pénzt soha senkitől nem kértem a 26 évem alatt, de akkor az egyszer nagyon nagy szükségem volt rá! Családomra pénz ügyben nem számíthatok, és már önállóan lakom.


Konkrétan kicsesztem magammal? Vagy az exem direkt csinálta?

Főleg, hogy azt mondta ne is neki adjam majd vissza, hanem egy közös ismerősünknek, mert neki van rá szüksége.


Bocsánat, hosszú lett, de ti mit tennétek? Az idegbeteg exemmel nem akarok beszélni inkább tartsa meg a pénzt! De így meg én vagyok mínuszba. És egyedül elég nehéz lesz összekaparni, maximum spórolok mindenen, amin csak tudok.


2018. okt. 10. 23:51
 1/9 anonim ***** válasza:
100%
Nos, ő küldte el az első exed, hogy nem kell a pénze. Ráadásul nem kérted, hogy ezt tegye. SZóval akkor most se kelljen a pénze. Nem fizetném vissza neki. Jól kicseszett veled.
2018. okt. 11. 00:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 anonim ***** válasza:
100%
Nagy a valószínűsége hogy az újabb exed se fog békén hagyni,mert látja/tudja hogy védtelen vagy,nem áll mögötted senki.Én a helyedben visszaadnám neki a pénzt,aztán menjen a búsba ha ekkora gyökér,jól kifogtad őt is.Nem vagyok híve a hiteleknek,providentet mindig is utáltam,de egy ideje lehet tőlük kérni pénzt úgy,hogy nem otthoni szolgáltatást kérsz,hanem utalod nekik,ez jóval kedvezőbb.Persze ha van normális munkahelyed.Hetekre lehet kérni,nézd meg a provident kalkulátort,ha 57 hétre kéred,hetente 1300 Ft,ennyit kibírsz talán,80 rugónál csak pár ezerrel többet fizetsz vissza,kb. 86-ot.Nem kellemes dolog ez se,de az se hogy most meg ez a pasi járjon a nyakadra.Mi váltotta ki,hogy ő is ilyen ellenséges lett,egyáltalán miért szakított ?
2018. okt. 11. 00:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 anonim ***** válasza:
63%
Tipikus buta nő áldozat tipus csoborbol vodorbe keress egy harmadik 4 exet is hasonlo szinten,menni fog nyugi..
2018. okt. 11. 00:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 anonim ***** válasza:
100%

Hülyét csinált belőled? Hát sok dolga nem volt.

Tanulj az exedtől. Időnként hívd fel, hogy majd egyszer megadod... vagy mondd azt, hogy az exeddel megbeszélted, hogy amivel neked tartozik, azt egyből neki fogja adni.

Papir van róla? Látta valaki? Akkor meg se történt.

2018. okt. 11. 05:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/9 anonim ***** válasza:
91%
Görèny mindkettő, te meg àldozat tipus vagy. Èn nem kèrnèm ès nem is adnàm vissza. Intèzze a kèt hülye egymàssal.
2018. okt. 11. 05:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 anonim ***** válasza:
100%

Kérdező, erős a gyanú, hogy áldozattípus vagy, ebből van kiút. Meg kell szakítanod az ördögi kört.

Megmondanám az exemnek, hogy a másik exem megadja kérje el tőle. És nem foglalkoznék többet az üggyel... sőt telefonszámot is cserélnék.

2018. okt. 11. 08:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/9 anonim ***** válasza:
Itt te csináltál hülyét magadból, nekik ehhez nem kellett sokat tenniük. Mondd meg nekik, hogy szépen rendezzék le egymással és utána szóba se állj egyikkel sem. Aztán pedig irány a pszichológus, hogy rágyere, miért vagy ekkora áldozat/lábtörlő-típus és mit tehetsz, hogy ezen változtass.
2018. okt. 11. 11:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/9 anonim ***** válasza:

Eszedbe ne jusson visszaadni. Az az ő magánakcioja volt, hogy te nem kéred vissza a pénzed, mert ő segít. Mostmár nyelje le, vagy add meg neki a masik exed számát, rendezze le vele. Aztán cserélj számot,és többet ne beszélj velük.

És tényleg fordulj szakirányú segítséghez, mert borzasztó lábtörlő típus vagy. Minek veszed fel egyáltalán az exednek, aki bántalmazott? "Normális" ember nem tárgyalna vele többet az életben, nemhogy meg kölcsön is adni...

2018. okt. 11. 11:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 anonim ***** válasza:

Könyörgöm állj már ki magadért egyszer az életben! Nem tartozol semmivel az (új) exednek. Nem kölcsön adott, hanem tulajdonképpen megadta a régi pasid tartozását önkent és dalolva, a kutya se kérte rá. Nehogymár rajtad kérje számon azt a pénzt, mikor ő maga mondta meg, hogy nem kell visszaadnia!

Mond ezt el neki, és sz.rd le mit gondol. Vágd rá a telefont, tiltsd, többet ne beszélj vele. Ne izgulj, nem fog éhen halni nélküle, úgyhogy nem fog a nyakadra járni miatta, csak bepróbálkozott.

Aztán hagyd mar az exeket a búsba. Nem is értem minek kell jóba lenni olyannal, aki terrorizált téged. Meg meg pénzelni is, aztán visszakérni meg nem mered, anyukádnak kell felhivnia...

2018. okt. 11. 18:26
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!