Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szakítás » Találkozás egy hónappal...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Találkozás egy hónappal "szakítás" után?

Figyelt kérdés

Egy előttem lévő hasonló barátkozni akaró tagot eléggé "lealáztátok" szóval kicsit félve állok hozzá én is.


Ezzel a hölgyeménnyel kb egy hónapon át beszélgettünk minden nap és találkoztunk is párszor de nem történt semmi komoly dolog közöttünk. Már az elejétől kezdve tudtam, hogy hosszútávon nem lesz ebből kapcsolat mivel nagyon messze lakott tőlem nekem pedig tanulnom kell (persze egy kis messenger belefért). Viszont nagyon jól kijöttünk, jókat tudtunk beszélgetni, jött a téma folyamatosan. Mint utólag kiderült ő először párkapcsolatot akart és csak később jött rá, hogy hosszútávon ez nem fog működni. A lényeg, hogy talált magának mást és ADDIG ameddig tart nem akar velem beszélgetni mert a barátja szerinte rossz néven venné. Kicsit szarul érintett, mert ezt, hogy van más is minden előjel nélkül említette egyik nap aztán szépen elbúcsúzott.


Így egy hónappal a "szakítás" után pont lesz egy engem érdeklő koncert a jövő héten a városban amerre ő lakik. Ha már ott járok megkérdezném hogy van-e kedve találkozni (őt ismerve már valószínűleg megint szingli). Nem akarok semmi kapcsolatot elkezdeni csak egyszerűen jó lenne vele megint beszélgetni.


Szerintetek ez mennyire esélyes? Max megkapom, hogy "nem szia" de legalább megpróbáltam. Tudom, hogy hagyni kellene ezt a francba de hajt a kíváncsiság.



2019. márc. 5. 23:03
 1/1 Rockarc ***** válasza:
100%

Siman megkerdeznem, nem tiltja semmilyen torveny. Legfeljebb annyit valaszol, mint amit irtal. Nyugodtan ragadd meg az eselyt, azert van.


42F

2019. márc. 5. 23:10
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!