Szakítani akarok, vagy nem?

21 éves egyetemista fiú vagyok, a barátnőm 23 éves, ő már dolgozik. Együtt lakunk, 4 szobás lakásban, Budapesten(buszal egy órányira lévő településből származunk) két ismerősünkkel, de majdnem minen hétvégén hazamegyünk a szüleinkhez. Ő az első barátnőm, 5 éve vagyunk együtt. Neki 2db 1 hónapos kapcsolatot leszámítva én vagyok az első, szexuálisan elsők vagyunk egymásnak.

Mindig is zavart a kapcsolatunkban, hogy nincs taapasztalatom nők terén, így honnan tudhatnám (főleg tini fejjel) hogy ő az "igazi"? Később ez az érzés elmúlt, legalábbis nagyon mélyre elrejtettem magamban.

Ő egyke és az anyukája nagyon rá van telepedve, ami engem nagyon zavar, de mióta (1 éve) együtt lakunk, nem zavar igazán, bár csinál olyat pl hogy nem jön fel Pestre vasárnap este, mert a szüleivel akar lenni, inkább hajnali 5kor kel fel, hogy beérjen dolgozni. Ezzel nem értek egyet, zavar, de elfogadom és úgy gondolom nehéz elszakadnia, idő kell neki.

Nincsenek nagyon barátai, velük is csak pár havonta találkozik. Anyukája a legközelebbi barátnője. Nekem sincsenek barátaim, voltak, középiskolában, de aztán nem úgy alakultak a dolgok, megszakadt a kapcsolat és nem szereztem újakat. Van családom, 3 testvére és szüleim.

Vannak dolgai, amikkel nagyon nem értek egyet. Például a minap apukám feljött a lakásunkba egy pár percre, mert találkoztam vele és utána hazahozott, de a barátnőm nem jött ki a szobából köszönni. Home-officeban volt éppen. Apukám elég sokszor megjegyzéseket tesz neki, ezért nem nagyon kedveli. Építő szándékkal, de mivel a szüleitől sohasem kap(ott) kritikát, nagyon nehezen viseli. Tehát talán megértem, hogy nem jött ki, de akkor is fura.

Vanna dolgai amit nem szeretek, de mióta együtt lakunk, úgy vettem észre, változik, "javul".

Sok olyat csinál, amit az emberek furcsának találnak.

Például nagyon ritkán adja igazán önmagát, nehezen engedi el magát, ezért mindig egy hamis képet mutat magáról.

Nagyon önző, bár azt vettem észre hogy velem kezd kevésbé az lenni, főleg mióta együtt élünk. Gondolom mivel egyke és nem sok barátja van, ezért lehet.

Van egy olyan érzésem, hogy az anyukája van rá nagyon rossz hatással, és nagyon rossz példát is mutat neki. Mikor mesél valamit a szüleivel kapcsolatban, nagyon "mi és apa"-ként teszi. Szerintem ez nagyon fura. A szülei szerintem csak miatta vannak már együtt. Az anyukájának sincs barátnője, ezért telepszik rá a lányára gondolom.

Visszatérve az eredeti tárgyra: sok problémám van, és azt gondolom egy átlag korombeli, főleg ha nem ennyi ideje lenne együtt egy lánnyal, szakítana, nem foglalkozna ilyen számára problémás lánnyal. Azonban több dolog miatt sem vagyok biztos:

Mivan ha csak azért gondolkozom a szakításon, mert ezt mondják ismerőseim? Mivan, ha tényleg jó pár vagyunk egymásnak?

Mivan, ha azért nem merek szakítani, mert nincsenek barátaim, és nem merek egyedül maradni?

Tényleg szeretem, és tudom hogy ő is engem, csak nem vagyok benne biztos, hogy kompatibilisek vagyunk.

Szerintetek érdemes lenne szakítanom? Tudom nem tud senki sem helyettem gondolkodni, de örülnék néhány külső szemlélőnek, aki nem a családom.