Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mi lehet a neve ennek a lelki "defektnek", és legfőképpen: hogyan tudnék kigyógyulni belőle?
Teljesen el vagyok keseredve. Lassan 34 leszek, sok-sok évi plátói szerelem után két éve végre jött az életembe egy olyan hús-vér férfi, aki tisztességes, kedves, intelligens, jóképű, engem akar és velem tervezi leélni az életét, én mégsem vagyok boldog (noha szeretem őt, csak nem szerelemmel), és most is egy olyan férfiről álmodozom, aki közel van, mégis elérhetetlen, mert párkapcsolatban él, és vszínűleg nnem is vagyok az esete (bár ha találkozunk, egész jókat beszélgetünk). A szívem mélyén érzem, hogy nem olyan, mint amilyennek elképzelem, és soha se lennénk boldogok együtt, mégis vágyódom utána..., éppen úgy, ahogy az egész életemet kitöltötte a reménytelen vágyakozás olyan emberek után, akik ideálisnak tűntek, elméletben közel voltak, ilyen-olyan okokból viszont mégsem lehetett közöttünk semmi. A vicc az, hogy olyan is volt közöttük (igaz, ő még tizenéves koromban), akit én kosaraztam ki, ráadásul kétszer is, majd amikor már köszönésre se méltatott és járni kezdett egy másik lánnyal, éveken át (!) vágyakoztam és sírtam utána, és arra vártam, hogy újra megkeressen.
Tudom, hogy ez nem normális, de mit tudnék tenni? Csak nagy ürességet érzek magamban, és bezártság-érzést, amikor a barátom a jövőnkről beszél, és, hogy gyerekeket szeretne. Úgy érzem, mintha a családalapítással börtönbe kerülnék és végleg bezárulna az életem, és mintha már semmi jó se történhetne velem a jövőben. Szeretem a barátomat, de sokszor azt szeretném, hogy megint egyedül legyek, és az elvi lehetősége meglegyen annak, hogy bármikor besétáljon az ajtómon a Nagy Ő.
Tudom, hogy ez az egész több sebből vérzik, a hiba bennem van stb., de nem tudom, mit kezdhetnék az üresség-érzéssel, hogyan becsülhetném meg jobban a férfit, aki mellettem van, és hogyan lehetnék boldog mellette, illetve tehetném őt boldoggá. :( Nincs pénzem pszichológusra, de talán, ha legalább azt tudnám, mi a betegségem neve, találhatnék jó könyvet a témában, ami segíthetne...
válasza:Szia! Nem vagyok orvos, sem pszichológus, csak a véleményemmel tudlak segíteni. Lehet hogy nincs köze a valósághoz annak amit leírok.
Az alapján amit leírtál, idealizálod a szerelmet. Egyrészt olyasmire vágysz, ami sosem jön el, amit nem kaphatsz meg. Másrészt téves lehet a szerelemről alkotott ideális képed. Az a bizonyos másik férfi nem saját maga miatt vonz, hanem rávetíted az ideáidat és ő testesíti meg számodra az elérhetetlen utáni vágyódást. A párod melletted van, ő a tiéd - vagyis a vágyódásodat nem tudja kielégíteni. Ez mindettől függetlenül is gyakori probléma a párkapcsolatokban, hogy valamelyik fél nem tudja megbecsülni azt az embert, aki mellette van. Többet, jobbat, szebbet várt - olyanra vágyik, ami nem létezik. És nem látja meg a szépet és a jót a másikban.
Én arra keresnék választ, hogy miből fakad ez a vágyódás. Könnyen lehet, hogy évek óta magaddal hurcolt lelki teher az oka, ami a sikertelen szerelmi élet, gyakori párkapcsolati csalódások, ritka nemi élet hármas bármelyikéből kialakulhat. Szerepet játszhat ebben az is, hogy mindig inkább a vágyálmokban éltél és nem tettél meg semmit vagy csak nagyon keveset azért, hogy élj a lehetőségeiddel. A lehetőségek pedig tovább mentek, te bíztál az időben, hogy az idő majd megoldja, majd jönnek újabb lehetőségek, vár rád a tökéletes szerelem, majd tudni fogod, ha elérkezik az ideje. A gond az, hogy az idő múlása önmagában nem old meg semmit, ha te magad nem fejlődsz és nem lépsz előre.
Azt írod, harmincnégy éves vagy. A vágyódásod most igazán felerősödik, hiszen a fiatal húszas évek eseménytelenül elteltek, nem történt meg, amire annyira vágytál és most már félsz attól, hogy nem is fog. Ez éretlenség. Bizonyára ért valami lelki, szerelmi trauma, valami, amit nem tudtál feldolgozni, ami miatt ennyire az ideád után vágyódtál az életed eddigi részében és az nyújt számodra biztonságot. Félsz tőle, hogy ez valójában hamis biztonság. Talán tudod is. Előbb meg kell próbálnod mélyen magadba nézni és racionálisan értékelni az életedet - tudom, piszok nehéz, de muszáj. Ez az első lépés. Így elindulhatsz a megoldás felé vezető úton. Utána ülj le a pároddal és beszélgess. Mondd el neki, amire jutottál önmagaddal kapcsolatban. Ez legyen a felé mutatott bizalom záloga. Ha szeret, meg fog érteni, vagy legalábbis elfogadja. A párodban ne az ideádat keresd, hanem a szeretetet, a biztonságot, amit ő kész megadni neked.
Köszönöm, ez nagyon hasznos válasz volt. Tudom, hogy éretlen vagyok, mert még soha sem éltem a valóságban, mindig csak vágyakoztam, és az elképzelt szerelem mindig több jóval kecsegtetett, mint amilyen a valóság lehetett volna - ezért is utasítottam el fiatalon azokat, akik jöttek (volna). Volt egy erős testképzavarom is, ami miatt azt hittem, alkalmatlan vagyok a párkapcsolatra, és elképzelhetetlen, hogy valaki szeressen és úgy fogadjon el engem, ahogyan vagyok. A barátom viszont nagy kedves és kitartó volt, így neki köszönhetem, hogy most "rendes" életet élek: mellette jöttem rá, hogy én is lehetek vonzó (ruha nélkül is), és - "vicces" módon - mellette jöttem rá arra is, hogy mennyi minden maradt ki az életemből, és hogy akár más férfiak is vonzónak találhattak volna, ha közel engedem őket magamhoz..., vagy ha merek próbálkozni azoknál, akikre én figyeltem fel.
Most csak a hiányérzet van, és vmi mérhetetlen nagy üresség. A barátom nélkül is pocsék lenne az élet, mert hiányozna és bűntudatot éreznék, hogy elhagytam, miközben ő szeret, és tényleg a tenyerén hordoz - de vhogy mellette se az igazi. :/ … Viszont abban igazad van, hogy le kell ülnöm vele megbeszélni ezeket. Korábban már beszéltem vele plátói szerelmekről stb., de azt nem tudja, hogy ennyire durva a helyzet, hogy gyakorlatilag nem vele képzelem a jövőmet, hanem egy arctalan" valakivel.
válasza:Kényszeres vagy. Idealizálod a szerelmedet és csak az érdekel. A plátói szerelem ezt jelzi. Van persze itt kis skizofrénia is, meg ahogy nézem antiszociális jegyek, de a lényeg a kényszeresség.
Utolsó: valószínűleg tényleg idealizálom a szerelmet, és egyébként valóban kényszerbeteg is vagyok (de ez csak egyetlen dologban nyilvánul meg: a kényszeres ellenőrzésben, ha feszültebb vagyok, … viszont a rendmánia, listakészítés stb-stb.) egyáltalán nem jellemző rám. És igaziból, a mellékelt linken leírtak sem igazolják, hogy az OCD tehető felelőssé a szerelem idealizálásáért. A skizofréniát miből gondolod?
(Nem kötözködésképpen kérdezem, őszintén érdekel, és igaziból meggyőzhető vagyok..., bár korábban álmomban nem gondoltam volna, hogy a szerelem idealizálása is kényszerességnek tekinthető.)
válasza:5-ös válaszoló: tökéletesen igazad lehet, és jól hangzik, amit írtál, csak az a szörnyű, hogy a vágyódás én magam vagyok - mintha a létem vesztené értelmét azzal, ha lekötöm magam, és többé nem vágyódhatok más után... Szóval, értem, és igaz is, hogy a vágyódás az ellenségem, … de nehéz menet lesz megszabadulni tőle, ha egyszer ragaszkodom hozzá, mert elhiteti velem, hogy "még bármi lehet" (még ha ez a valóságban nincs is így), és engem ez boldogsággal tölt el. A valósággal (házasság, gyerekvállalás) nem tudok mit kezdeni, és a gondolata se tölt el örömmel. Tudom, hogy ezen dolgoznom kell, csak nem tudom, hogyan, hiszen amíg csak az eszemmel tudom, hogy meg kell szabadulnom egy ideális szerelem gondolatától, a szívem viszont mégis ebben a hazugságban szeretne élni, nem sokat tehetek. (Hovatovább: néha azt gondolom, az a rakás boldogtalan nő, akinek a napi robot mellett a gyerekek is szívják a vérét, és nincs más lehetősége, mint állni a sarat és húzni az igát, hasonlóan rossz alkut kötött, amikor lemondott az álmairól, és belesétált a házasságba annak a férfinak az oldalán, aki "elég jónak tűnt".)
Az viszont igaz, hogy a barátomnak tudnia kell, milyen dilemmáim vannak.
válasza:Mintha csak magamat olvasnám, kivéve, hogy nekem nem jött olyan férfi az életembe, mint a barátod, és nem is látok rá esélyt, hogy majd 2-3 év múlva jöjjön. Így bizonyos szempontból "könnyebb".
Választ én sem tudok a kérdésedre, viszont szerintem azt nagyon fontos lenne tisztázni magaddal és a barátoddal is, hogy házasságot és gyerek(ek)et ki mennyire szeretne. Te szeretnél-e egyáltalán? Lehet, hogy egyáltalán nem is való neked. Ő mindenképp szeretne? Ha igen, miért és hogyan? Nem t'án úgy képzeli el, hogy az ő élete, mindennapjai továbbra sem nagyon változnának, ugyanúgy járna dolgozni, és utána boldogan menne haza a tiszta lakásba/házba, a rendezett, megfelelően gondozott és nevelt gyerekeihez + hozzád, aki meleg vacsorával, derűsen várod? Sok férfi így képzeli el, és ha rávilágítasz, hogy mindez ebben a formában nem feltétlenül fog megvalósulni, akkor mindjárt nem is tetszik nekik annyira az ötlet.
válasza:Kedves Kérdező!
Hasonló defektes vagyok. Eddig életem nagyobb részét kapcsolat nélkül plátói szerelemben éltem. Közte voltak valós kapcsolataim is, de olyan soha, mint neked. Sajnos én sose jutottam el odáig, hogy szerelem nélkül együtt legyek valakivel😟
Pszichológusom viszont volt, úgyhogy ingyen megoszom veled,mit mondana. Kb.mint az 1-es. Rávetíted valakire a szerelmet,idealizálod,blabla. Ezt sose értettem, szerintem nettó baromság. Ha ez olyan egyszerű lenne, hogy bárkire vetíthetem, akkor bolond lennék elérhetetlenre. (Én kapcsolathoz nem ragaszkodom, gyereket viszont mindig akartam.) Szóval, ha ez így működne, akkor belevetíteném az első szembejövő nemzőképes férfiba, aki próbálkozik nálam, és idealizálnám őt. Na, ez nem megy, pedig van egy halom próbálkozó😟
Volt pár plátói kapcsolatom, ami végül valamilyen szinten beteljesült, és sajnos nem okozott csalódást. Ha legálább egyszer kiderült volna, hogy az illető egyáltalan nem olyan, mint amilyennek képzeltem, akkor talán el tudnám hinni ezt a maszlagot, de így hogy?🤷
Megoldást sajnos nem tudok, de ha te megtalálod, légyszi, oszd meg velem is!
Kedves Utolsó: ne érts félre, de nagyon örülök, hogy más is jár ebben a cipőben! Ha van kedved hozzá, hogy írj itt pár sort magadról (hány éves vagy, miből gondolod, hogy esélytelen, hogy 2-3 éven belül találkozz valakivel? stb.), én örömmel venném... Ezt persze ne úgy értsd, hogy örömmel dagonyázok más magánéleti gondjaiban, csak éppen vhol tök megnyugtató hasonló emberekkel "találkozni".
Hogy a kérdésedre válaszoljak: ő szeretne gyerekeket, én pedig tiszta lapokkal játszottam már a kezdetek kezdetétől, és megmondtam neki, hogy egyelőre nem szeretnék, és komoly esély van rá, hogy ez így is marad. Egy ideje nem beszélünk erről, valójában arra várunk, hogy megváltozzon a hozzáállásom a kérdéshez. Van egy nagyon kis részem, aki el tudná képzelni, hogy legyen gyereke - de ez mondjuk 10%-nyi. A nagyobbik részem a függetlenségem és szabadságom végleges elveszítését látja egy gyerekben, … illetve attól is félek, hogy ugyanolyan lenne, mint én voltam (túlérzékeny, nehezen barátkozó), és nem tudnám szeretni. :(
Szóval, a probléma borzasztóan összetett. De ettől függetlenül úgy érzem, nagyszerű, hogy - véletlenek révén - lett egy párkapcsolatom: így mégis csak megtapasztalom, milyen is ez. Ugyanakkor nyomasztó, hogy most már nem csak a saját, de egy másik ember boldogtalanságáért is "felelek", ha rosszul döntök.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!