Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szerelem » Mi lenne a legjobb ebben az...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mi lenne a legjobb ebben az esetben?

Figyelt kérdés

Egy sráccal az egyetemen ismerkedtem meg. Hamar feltűnt, hogy nagyon szeretethiányos, sosem volt még kapcsolata. Eleinte éreztem hogy esetleg szimpi lehetek neki, mert mindig keresett, megdicsérte a szemeim, meg mondta hogy csinálhatnánk közösen programokat. Először nekem nem jött annyira be, barátként néztem rá és szerintem ezt megérezte, nem adtam be könnyen a derekam, ráadásul akkor voltam túl frissen egy kapcsolaton. Idő közben ő találkozott egy ugyanilyen lánnyal mint ő, neki sem volt még kapcsolata, és az ismertségük után szinte azonnal összejöttek. Utána próbált úgy tenni mint ha velem eleinte is csak barátkozni akart volna, pedig mikor még akkoriban megkérdeztem tőle hogy miért talizna velem ilyen gyakran akkor bár tök spontán történt az egész, azt mondta hogy "azért hogy együtt legyünk". De erről szemtől szembe sosem beszeltünk konkrétan. Utána kicsit meg is lepett hogy hirtelen lett egy barátnője, de nem zavart.


Amikor jött a vírus, akkor megint sokat chateltünk, találkoztunk is, elég szoros baráti kapcsolat alakult ki köztünk, mondta hogy bennem teljesen bízik. Amikor kettesben találkoztunk akkor észrevettem hogy egy kicsit elkezdett tetszeni. Ősszel ismét talalkoztunk és ezt a barátság dolgot kicsit túltoltuk. Folyamatosan próbált közeledni felém, hozzám ért. A vége az lett hogy csókolóztunk, de nyelvesbe nem ment át a dolog mert leállította a szitut a srác. Aztán ilyeneket mondott hogy ami most van köztünk annak még azelőtt kellett volna lennie hogy megismerte a barátnőjét és tuti hogy folytatná a csókolózást velem ha szingli lenne. De mondta hogy most szereti a barátnőjét meg elégedett a kapcsolatával és nem gondolt cserére. Ezt is elfogadtam bár nem értettem hogy miért csókolóztunk ha a másik lányt annyira nagyon szereti. Utána megbeszéltük hogy nem romboljuk a barátságunkat és többet nem fog előfordulni mert nem akar félrelépni. Ez is oké csak ma is láttam, hogy mikor beszéltem folyamatosan a számat nézte, aztán a szemeim, pont mint ahogyan csók előtt néznek egymásra az emberek és nap végén megint csak csókolóztunk.

Elég fura hogy mindig mondja hogy mennyire szereti a barátnőjét aztán látom rajta hogy bár nem meri meglépni hogy legyen több, folyamatosan közel megy a tűzhöz, keresi az alkalmakat mintha azt várná hogy önszántamból én lépjek csak nem merem mert nem akarom hogy leállítsa mint múltkor.

Szerintetek? Ez a srác mit érezhet irántam és nekem mit kéne tennem?



2021. nov. 30. 23:56
 1/3 anonim ***** válasza:
100%
Én a helyedben tíz méter távolságot tartanék. Hagyd , hogy kitisztuljanak a dolgok.Nagyon nem vagytok korrektek a srác barátnőjével szemben.
2021. dec. 1. 06:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 anonim ***** válasza:

Ez a kérdés volt már. Mit szeretnél tudni azon kívül, hogy "hagyd a francba"?

Vagy ez volt az ősz utolsó másolattésztája?

2021. dec. 1. 07:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 anonim ***** válasza:

Remèlem legalább valami reàl szak🙄


Egyszerű a helyzet:

Srác élvezi hogy van kettő.

Neked meg imponàl hogy van valaki aki nyomul.


Kb sehogy sem tudnánk kibillenteni ebből az állapotból , neked így jó , lásd a "szerető" tèmakör/kérdések és válaszok.


Ez addig így lesz ameddig neked nem jön valaki , vagy dobja a csajt érted, esetleg beragadtok ebbe a helyzetbe , és meg nem unod /undorodsz a sràctól

2021. dec. 1. 12:47
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!