Menjek vissza a pszichológusomhoz a szorongó-ambivalens kötődési mintáim miatt, vagy mennyire kínosak az érzéseim (27N)?

Ha nem is a pszichológussal, de barátokkal beszélgess el kicsit.

Ajánlom az Egymásra hangolva c. könyvet, az öt szeretetnyelvrôl. De neten is rengeteg Van a témáról. Most is és késôbb is segit, hogy felismerd, hogy mutatják ki a másik a szeretetét szavak nélkül.

Egyszer esetleg poénból töltsétek ki együtt a tesztet, hogy nektek mi a szeretetnyelvetek.

Amúgy meg ne parázz, minden jól alakul, épp csak még az elején jártok.

Normális lánynak tűnsz akivel nincsenek nagy problémák és valószínűleg a barátod is ezt gondolja rólad. Igazából egy fontos dologra kellene figyelned, hogy az aggódással ne rombold feleslegesen az emberi kapcsolataid. Kételyek és aggodalmak mindig mindenkiben vannak, de nem elvárható, hogy a másik mindig megerősítsen minket abban, hogy "nincs semmi baj, nem fogunk szakítani".

Teljesen természetes, hogy mindennap beszéltek és írtok egymásnak párok között ez kb alap.

Én egyébként egy olyan taktikát találtam ki a fura és a hülye gondolataim ellen, hogy sokat olvastam (itt is pl) és úgy idővel megtanultam vagy beállt egy ilyen "alap" gondolat, hogy milyen egy normális ember jelleme aki úgymond rendben van magával és az érzelmeivel.. szóval érted.

Így amikor stressz vagy fura érzésem támad, mindig meg szoktam kérdezni magamtól, hogy ilyenkor mit tenne egy normális ember? (Mert ha már én nem vagyok az, akkor próbálok csak az lenni.)

Én is olyan vagyok, hogy félek, hogy elhagynak. Elmondom neked, hogy két éve vagyunk együtt a barátommal, de az első egy évben nem mertem vele megbeszélni a problémákat, csak nagyon óvatosan, nem mertem kiállni az érzéseim mellett, mert féltem, hogy elhagy. De azóta megnyugodtam és látom hogy ő igazán jó társ :) Ettől függetlenül néha nagyobb veszekedéseknél megfordul a fejemben, hogy most kidob.

DE! Én jártam pszichológushoz. Nem hogy segített, hanem még rontott is. Nem a szakemberrel volt a baj, hanem egyszerűen nekem nem volt való ez, csak még szarabbul éreztem magam attól, hogy hozzá járok. Júniusban hagytuk abba és nyaram borzalmas volt, most is még szedem össze magam. Nem javaslok pszichológust.

Én 5 éve járok pszichológushoz és el se tudom képzelni, hogy ezt le lehetne zárni. Hiszen ahogy változol, úgy más, korábban ismeretlen dolgokat kell majd megoldani, az önismeret minden élethelyzetben nagy segítség! Szerintem ha ennyit kattogsz, akkor nem is kérdés a pszichológus. Ráadásul bizonyos komplexusok hajlamosítanak olyan párkapcsolatokra, amikben a gyerekkori traumáidat újraélheted. Pl.ha volt egy szenvedélybeteg szülő, akkor jöhet egy szenvedélybeteg kapcsolat. Lehet, h.a szülő láncdohányos volt, a pár meg pornófüggő, ugyanazokat lehet megélni velük. A terapeutám mondta, hogy döbbenetes, de az van, hogy egy stadionnyi pasasból abba az egybe szeretünk bele, aki majd a szerelem elmúltával ugyanott fog “belénk kötni”, amit még a múltunkból nem dolgoztunk fel.

Akin az önismereti munka “nem segít”, az egyszerűen csak egy neki nem megfelelő terapeutához járt, és ezt egyikük sem ismerte fel. Úgyhogy ha volt olyan terap, akinél érzed, hogy segített, hozzá menj vissza, mert elég nagy meló a megfelelő megtalálása. Sokan kimagyarázzák, hogy ha nem jött be egy, hogy na ugye, rajtam ez nem segít, pedig csak tovább kellene menni. Én hármat hagytam ott, a negyedikhez járok 5 éve.