Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szerelem » Miért vagyok ilyen hamar túl...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Miért vagyok ilyen hamar túl a szakításon?

Figyelt kérdés

3 hónapja ért véget az első komoly kapcsolatom. 3 évig voltunk együtt, terveztük az összeköltözést, a közös életet. Derült égből villámcsapásként ért a szakítás, talált magának valaki mást, utána mindenkinek hazudott rólam, olyannak akart beállítani, aki nem vagyok.

Az első hét nagyon megviselt, de amikor ezek a hazugságok a fülembe jutottak, mintha egyik percről a másikra kiszerettem volna belőle. Azt hittem, hogy ez csak pillanatnyi, de azóta se érzem azt, hogy hiányozna vagy éreznek iránta bármit is.

Azóta volt, hogy az utcán elmentünk egymas mellett, úgy hogy ott volt az "új" gyerek, de a harag vagy bármi helyett csak mosolyogtam magamban, hogy "szegény" gyerek nem tudja, hogy ő az új áldozat.


Egyik régi ismerősömmel beszéltem és ő kérdezte meg tőlem, hogy egyáltalán szerettem-e, de nem tudom rá a választ. Úgy érzem, hogy szerettem, de el lehet "felejteni" ilyen könnyen valakit, akit szeretsz? Szerintetek?


2023. nov. 13. 13:43
 1/6 A kérdező kommentje:
26f
2023. nov. 13. 13:43
 2/6 anonim ***** válasza:

Vannak pasik akik már kapcsolatban is ezt érzik.

Eleinte a rozsaszin köd aztán valahogy elkezdik utálni kritizálni magukban akár ki is röhögni a csajt.

Szakitás után meg aztán maximálisan le van ejtve mintha soha nem is létezett volna de ha a csaj nagyon kapar akkor még használgatják párszor.


Ezt a hatalmas pálfordulást én sem értem a pasikban mikor eleinte meg könnyes szemekkel szerelemvallomások fut rohan küzd harcol. Aztán a teljes ellenkezője.

2023. nov. 13. 13:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 anonim ***** válasza:
Nem szeretted. Azt az embert szeretted, akinek gondoltad őt, akivé formálni akartad, ezért lettél túl rajta ennyire hamar miután rájöttél, hogy nincs visszaút
2023. nov. 13. 14:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 anonim ***** válasza:

"Úgy érzem, hogy szerettem, de el lehet "felejteni" ilyen könnyen valakit, akit szeretsz? Szerintetek?"

Szerintem nem. Azért érezhetted úgy, hogy szereted, mert ez volt az első komolyabb kapcsolatod és nem volt mivel összehasonlítanod az érzést. Majd amikor találtál valakit, akivel sokkal erősebb érzelmek kötnek össze, akkor tényleg úgy fogod érezni, hogy ez iránt a srác iránt nem igazán éreztél szerelmet.

2023. nov. 13. 14:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 A kérdező kommentje:

Lehet, hogy rosszul fogalmaztam, de ide tálaló most a "hát de én fiú vagyok" videó :D


Viccet félre téve valószínűleg igazad/igazatok van. Részben abban, hogy egy illúziót szerettem, másrészt pedig, hogy nem volt viszonyítási alapom.

2023. nov. 13. 14:52
 6/6 anonim ***** válasza:

"Lehet, hogy rosszul fogalmaztam, de ide tálaló most a "hát de én fiú vagyok" videó"

Bocs, elsiklottam az infó felett, hogy 26F.

Nem lényeg, férfiként is teljesen ugyanúgy érvényes a dolog.

2023. nov. 13. 14:56
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!