Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szerelem » Mit tegyek ebben az estben?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mit tegyek ebben az estben?

Figyelt kérdés
Tavaly összejöttem egy kolléganőmmel a munkahelyem. Nagyon régóta tetszett Nekem és Ő is azt mondta, h Én is már régóta felkeltettem az érdeklődését. A kapcsolatunk elején rögtön elmondta Nekem, h a volt barátja 5 hónapja előzetes letartóztatásban van, de Ő új élet akar kezdeni és el akarja felejteni a múltat, amivel teljes mértékben leszámolt. Annyi fájdalomban és megaláztatásban volt része h tovább lépett. A fiú állítólag megverte, meg is csalta, más lánnyal fotók, sms, és mielőtt előzetesbe került volna teljesen elviselhetetlen volt.3 és fél évet voltak együtt. A volt párom családja sem szerette a fiút, értelemszerűen. Minden gyönyörűen alakult közöttünk, szinte már együtt is laktunk, illetve idén nyáron eljegyzést tervezgettünk. A volt párom szülei és barátai is nagyon megkedveltek, és az én szüleim is szerették a volt páromat! Mindenki örült a kapcsolatunknak! Azt mondta sokszor Nekem h élet legnagyobb ajándéka vagyok és ilyen boldog soha senki mellett nem volt. Aztán csak egyszerre megváltozott minden. A volt fiút másfél év után kiengedték az előzetesből és erre a hírre két hét alatt szakított Velem. Folyton veszekedtünk, vitatkoztunk, de persze csak a volt párja miatt, mert előtt szinte soha semmi vita nem volt közöttünk. A fiú többször telefonon hívta és olyan dolgokat mondott, hogy ha megint együtt lesznek hova fognak menni nyaralni, meg hogy ő bent csak a volt páromra gondolt, meg hogy megváltozott, jó ember lett. A kapcsolatot már nem tartották egymással amikor Mi már együtt voltunk, de sajnos már ebben sem vagyok biztos. A szakítást követően még beszéltünk párszor a munkahelyen, sőt egyszer még heves csókolózás is volt közöttünk. A szakítást követően még azt is mondta Nekem h teljesen a két véglet vagyunk Én a jó, és az exe a rossz, de mostanra már annyira összevesztünk, hogyha találkozunk nem is köszönünk egymásnak. Ezt konkrétan Ő kérte Tőlem h nézzem levegőnek, mert ő azt fogja csinálni Velem. Szakítás után teljesen megváltozott. Már nem az a szeretni való lány volt, akit szerettem, ha nem egy öntelt beképzelt kitartott nő, aki minden nap csak új ruhákat tud felvenni. Amúgy Én 28, a lány 29, az ex pedig 34 éves. Azzal is magyarázta a dolgokat, hogy Ő már családot akar de Én még erre nem vagyok készen pedig tudja h a világon Én leszek a legjobb apa és férj de ehhez Nekem még több év kell. Bezzeg a másik, ő igen. Mitévő legyek h viselkedjek bent Vele, és azt sem értem h tud valaki ennyire gonosz és szívtelen egy másik emberrel, pláne azzal aki őszintén szerette? Amikor nem volt senki akkor jó voltam pótléknak, de most már hirtelen megint az ex lett élete szerelme, mert megint kint van. Hozzá teszem h még nincsen lezárva az ügye. Illetve ott van még a dolog anyagi része is. A fiúhoz képest Én egy csóró vagyok, igaz Én dolgozom Ő meg máshonnan szerzi a kenyérre valót. Tavaly ugyan Én csak belföldre tudtam vinni a volt páromat nyaralni de nagyon jól éreztük Magunkat, a fiú meg valami egzotikus nyaralásra vitte őt évekkel ezelőtt. Igaz hogy ott állítólag megverte mert részeg volt de úgy látszik az óceán szépsége mindent meg tud szépíteni. Szakítás után beszéltem a volt párom anyukájával is aki megnyugtatott először h minden rendben lesz és h a lányának nem kell így ilyen múlttal rendelkező ember, mint az exe. A családja sem támogatja ebben. Aztán kis idő elteltével megint beszéltünk és akkor már Én voltam a rossz ember, aki rágalmazza a volt fiút, zaklatja a lányát, és a másik fiú volt a jó mert Ő semmit nem követett el hiszen ítélet még nincsen. Ha szerettem a lányát akkor hagyjam nyugodtan élni őt mert ő most boldog igazán. Pár hete a munkatársaim azzal a hírrel fogadtak, hiszen vágták h együtt voltunk, hogy nyáron végén esküvője lesz a volt páromnak. Sajnos teljes mértékben tisztában vagyok mindennel. Azzal is h sohasem szeretett Engem, mégis elég gyakran gondolok erre az egészre. Én ezért a lányért az életemet adtam volna, annyira szerettem, tiszteltem és becsültem Őt. Mit tegyek vagy tehetek? Mi állhat valójában a háttérben? Esetleg fenyegetőzhet a fiú valamivel?

2013. máj. 2. 16:41
 1/4 anonim ***** válasza:

Aztakrva lemaradt a KÖNYV figyelmeztetés.

Legalább tagold.

2013. máj. 2. 16:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 A kérdező kommentje:
sorry h így sikerült... ez az első kérdésem ezen az oldalon:) legközelebb igyekezni fogok, ígérem!
2013. máj. 2. 16:45
 3/4 anonim ***** válasza:

Elolvastam az egészet, ha már így leírtad.

Elég szélsőséges gondolkodásom van, adódóan a baráti társaságomból.


Én csak olyan emberekkel veszem körbe magamat, akik ugyan olyan értelmi szinten vannak mint én (jó tanulók), ugyan olyan az anyagi helyzet, ugyan olyan a neveltetés, és egyéb nézeteink.


Nem véletlenül.

Én még ilyen csajt nem találtam magamnak, aki kb. egy szinten lenne velem, rendes csajszi lenne.


Nekem van egy nagyon jó barátom, az anyukám.

A barátság szerintem a legközelebbi és legértékesebb kapcsolat amit elérhetsz. Mivel a barátaidat, akikkel mindent megbeszélsz, azokat te magad választod, és ha az anyukáddal mindent megbeszélsz (mint egy baráttal), legyél bármilyen idős is, azért sok minden rossztól megvéd. Hidd el nem ciki ez, másnak nem kell erről tudnia.


Ő is nőből van, tapasztaltabb, sokkal jobban átlátja a dolgokat.


Nekem még nem volt olyan barátnőm, akiről anyukámnak ne beszéltem volna.

Minden elmondtam neki, miket csinált, honnan származik, mik a szülei.


Rólam tudni kell, hogy rendszeresen betalálnak a léha, kihasználni akaró csajok. Engem meg elfed a lila köd, mert megyek a farkam után. Anyukám meg rávilágít dolgokra, amiket nem vennék észre.


Én rendszeresen csak arra kellettem, hogy valaki mást féltékennyé tegyenek velem, piszkáljanak. Illetve volt már olyan csajom is, aki megtudta az anyagi helyzetemet és nem tudtam lekaparni magamról.



Beszélj meg mindent vagy anyukáddal vagy egy közeli NŐ barátoddal - ha nem tudod, vagy nem vagy olyan viszonyban vele.


Illetve, vésd az eszedbe. Madarat tolláról embert barátjáról/párjáról. Ha valaki egy bűnözővel adja össze magát, az milyen ember lehet?

2013. máj. 2. 17:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 anonim ***** válasza:
Nem ismerjük a konkrét történetet, így véleményt se igen lehet formálni. Lehet, hogy csak pótléknak kellettél neki, lehet, hogy csak a pénz/biztonság miatt kellett neki valaki, de az is lehet, hogy a srác megfenyegette/zsarolta valamivel és azért ment vissza hozzá. Meg még jó pár forgatókönyv. Igazából (szerintem) teljesen mindegy, hogy miért. Felejtsd el, amit leírtál az új(régi) pasijáról, ő még bőven meg fogja szenvedni ezt a döntését. Te meg kereshetsz egy rendes, hozzád illő lányt. 26N
2013. máj. 2. 17:16
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!