Még mindig szeretem a volt barátnőm, mit tegyek, próbálkozzak megint? (részletek lent)

Az egész általános iskola 1. osztályában kezdődött (lol).

Megtetszett egy lány, de ez 1. osztályban nem lehetett valami komoly dolog.

Teltek az évek, de egyszer sem voltam képes megszólítani és megmondani neki, hogy szeretem. Elérkezett az általános iskola 6. osztályának vége, és jött valam fotós osztályképet, majd utána egyéni kérésre képeket készíteni. (a suliba ahova jártam, csak 6.osztályig járhattak fiúk, feljebb csak lányok lehettek) Ezelőtt pár nappal beszélgettem vele, de ekkor sem voltam képes a lényegre térni, hogy szeretem. Annyit mondtam több alkalommal is hogy mennyire sajnálom hogy el kell mennem a suliból. (ezt nyílván azért, mert ő ottmaradt és nem maradhattam vele) Ekkor szerintem már sejtett valamit. Nagyban zajlott az egyéni képek készítése, és egyszercsak odjött hozzám, hogy szeretne velem egy közös képet. Nagyon meglepődtem és persze örültem neki. (hozzáteszem hogy ekkor még alacsony, és viszonylag túlsúlyos is voltam; 150cm, 64-65kg; most, 15 évesen 170-172cm, és 54-55kg vagyok)

Pár nap múlva kezdődött a nyáriszünet, és Ő rám írt MSN-en, elkezdtünk tök átlagos dolgokról beszélgetni, majd egyszercsak megkérdezte, hogy hogy állok nőügyileg, van-e most valakim. Kicsit szégyelltem magam, hogy Neki kellett kezdeményeznie, de ekkor már nem akartam hazudni, megmondtam neki, hogy szeretem. Majd ő is elmondta nekem, hogy többet érez irántam mint barátság. Nagyon örültünk egymásnak, szinte napi szinten beszéltünk, de sajnos csak interneten, mert egyrészt én nem hívtam el sehova, az Ő szülei pedig szigorúak voltak, sokáig MSN-t se és a facebook-ot sem engedték neki. Sejtettem, hogy nem engednék el. Végül megtört köztük a jég, regisztrálhatott facebookra. Elmondta, hogy kb 2 hétig nem lesz otthon és nem tudunk beszélni, mert elmennek nyaralni. Szépen elköszöntem, majd 2 hétig vártam, unatkoztam. Megláttam a neve mellett a kis zöld pöttyöt, és azonnal írtam neki sok emotikonnal és mondatvégi írásjelekkel, hogy nagyon örülök hogy végre hazajött.

Megkérdezte, hogy mi lenne ha találkoznánk holnap a város főterén. (Debrecenben lakom; főtér=Kossuth tér) Megint kellemetlenül éreztem magam, hogy gyakorlatilag Ő hív el engem, én meg próbáltam magam nyugtatgatni azzal, hogy eddig arra számítottam hogy úgysem jönne el, mert nem engedték volna. Írta még, hogy nem egyedül jön, hoz még egy lányt, és lehet hogy puszit is kapok tőle. Olyan „tudathasadást” kaptam ettől a mondattól hogy aludni nem tudtam, egész éjjel ezen filozofáltam, vajon mit akar ezzel, komolyan gondolta-e stb…

Arra jutottam, hogy így akarja tudtomra adni, hogy inkább nem akar velem foglalkozni, vagy pedig csak próbára tesz, hogy tényleg szeretem-e. Reggel nem egészen 30 perccel korábban ott voltam a megbeszélt idő előtt, a megbeszélt helyen. Hátulról megszólított, hallottam a hangját, és egyből odafordultam, és konstatáltam hogy másik lány néven a kutyáját értete, akit Jenny-nek hívtak... :D Sétálgattunk, fagyiztunk, és ő mondta, hogy igazából neki már fél órája otthon kellene lennie… Elindultunk, és én egy darabig kísértem, utána én is elindultam haza.

A nyár hátraévő részében még beszélgettünk, de kevesebbet, majd elkezdődött a suli, és egyre csak kevesebbet és kevesebbet beszéltünk. Eljött a február, és az osztályfőnökünk szólt, hogy lesz egy táncverseny, amire a testvérosztállyal együtt kell neveznünk, egy csapatként. (A mostani sulim, és a suli amibe Ő jár, egy utcában, egymással szemben van) MSN-en megklrdezte, hogy én indulok-e, írtam hogy nem, mert nem vagyok az a táncos típus. Kérte, hogy jelentkezzek, és természetesen megtettem. Azon a napon amikor eljöttek a mi sulinkba próbálni, én természetesen Őt választottam partnernek. Próba közben, nagyon örültem, hogy azzal a lánnyal táncolok, aki már 7 éve tetszik. Azt éreztem, bizonyos szinten elértem a célomat. A főpróba estjén mondta hogy nem érzi magát jól, lehet holnap nem jön be a versenyre. Én ezt nem vettem komolyan, gondoltam éppen megvan neki, majd elmúlik. Másnap reggel az utolsó próbára nem jött meg. Én eléggé kétségbe estem, és össze kellett álnom mással. Reggel közölték velem, hogy a versenyen azzal a lánnyal kell végigcsinálnom, akivel reggel táncoltam, mert Ő nem volt itt, egyszóval kizárták. Ideges voltam, hogy mi van ha megtudja, hogy mással táncoltam. Ebédnél - idegességemből kifolyólag – túlságosan sokat ettem, és mielőtt mi sorra kerültünk volna a versenyen, én rosszul lettem, 5 percenként szaladgáltam az illemhelyre… Közöltem az illetékesekkel, hogy nem vagyok képes hányingerrel és hasmenéssel kiállni, inkább csak néző leszek. 5 perccel kezdés előtt Ő megjelent és mivel velem voltunk párosan, Őt betetteék az én helyemre. És egy lánnyal kellett táncolnia… Épp hogy nem sírtam, és mérges voltam magamra. A verseny után beültem a terem sarkába és magamba zárkóztam, nagyxon rossz kedvem volt, és nem mentem oda Hozzá beszélni vele, és Ő sem jött oda hozzám. A verseny előtti hónapokban az osztálytásaim megtudták hogy mit érzek Iránta és jöttek kérdezgették hogy mióta járunk. Én erre azt feleltem, hogy nyár eleje óta. Aznap hazamentem, és leültem a gép elé. Ős is a gépe előtt ült, és éppen írt nekem. Kicsit rosszul esett neki a táncversenyes dolog is, de azon volt kiakadva, hogy én hogy képzelem azt, hogy azt mondom másoknak, hogy mi járunk. Sűrűn bocsánatot kértem tőle de azt mondta hogy nincs bocsánat, és hogy valújában sohasem szeretett, csak nem akart megbántani… Nekem nyilván összetörte a szívem, de furcsa módon nem haragudtam rá… Én a számítógépes játékok világába menekültem (ezelőtt is sokat játszottam, de most mégtöbbet) és mondhatni hogy kocka lettem… Azóta eltelt 2 év és én csak nagyobb ünnepnapokon, az Ő névnapján és születésnapján írtam neki üzenetet facebookon.

És én még mindig szeretem, szinte naponta nézem meg a faebook lapját, miket ír ki, milyen képeket tölt fel. Pár hónappal a „szakítás” után megkérdezte hogy haragszom-e, az volt a válaszom hogy egyáltalán nem haragszom. Majd ő is azt mondta hogy nem haragszik, de én ezután sem voltm képes vele beszélni, még interneten sem. Most szeptemberben 9.-es leszek és megfogadtam hogy bármi történjék én megmondom neki hogy még mindig szeretem.

Az az ötlet jutott eszembe, hogy elhívom beszélgetni, hogy komolyan gondolta-e amit mondott, stb… Most is miközben írom ezt a levelet, azon gondolkodom, hogy megtegyem-e vagy sem.

Tehát mit kéne tennem? Tegyem meg, vagy ne? Kérlek adjatok tanácsokat, ötleteket.

Végül de nem utolsó sorban, szeretnék elnézést kérni tőletek, a hosszú írás miatt, ha nagyon untattalak titeket. Köszönöm hogy elolvastátok! Isten fizesse meg nektek! :)