Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szerelem » Létezik olyan, hogy valaki...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Létezik olyan, hogy valaki egyszerűen nem képes szakítani, ezért inkább a rosszul működő kapcsolatot is folytatja?

Figyelt kérdés

Sokat veszekszünk barátommal, nekem ő az első és nagyon szeretem. Neki viszont már volt néhány kapcsolata, de sohasem szakítottak igazán. Mindig történt valami, eltávolodtak egymástól, elköltözött a lány, szülők beleszóltak, nem tudtak találkozni stb. És így szépen véget ért minden kapcsolata, idővel pedig túltette magát rajtuk.


A mi kapcsolatunk közel sem tökéletes, ezerszer megbeszéltük, hogy szeretjük egymást, de valamiért már nem működik úgy mint az elején. Tudja, hogy én akarom folytatni és komolyan gondolom vele és mindig elmondja, hogy ő is, de ez a viselkedésén nem nagyon látszik. Mondtam is neki, hogy mondja ki ha nem akar már, nem kell szánalomból velem lenni, ha nem szeret menjen el. De nem teszi meg. Gyáva?

Vagy tényleg szeret, csak ő már nem mutatja ki annyira, mint én?


Nekem kéne szakítani és ha visszajön akkor szeret? Félek, hogy ha én hagynám ott, ő inkább beletörődne ebbe. De én nagyon szeretem és nem akarom elveszíteni.



2013. szept. 26. 10:52
1 2
 11/11 anonim válasza:

szerintem te is pont ilyen fajta vagy, pláne hogy épp ebben a szövegben említed hogy egy nem működő kapcsolatban szopatjátok itt egymást annyélkül hogy bármelyik lépni merne.

De a nők között tényleg még több az ilyen, de ennek egyszerű a magyarázata, véletlen se az érzelmek, vagy megszokás miatt van, hanem élvezi h még van egy balek mellette aki kitartja meg hülyét csinál magából miatta mikor könyörgőre fogja valamiért.

2013. okt. 15. 15:15
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!