Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szerelem » Május 3-án leszünk 2 éve...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Május 3-án leszünk 2 éve együtt, de a szülei nem engedik, hogy egymással aludjunk. Lehet rá megoldás? Többi lent.16/F

Figyelt kérdés
A barátnőm Márc. 5-én lesz 17 éves, én Július 12-én, Május 3-án pedig a 2. évünket töltjük majd együtt. A probléma csak az, hogy a szülei nem engedik, hogy egymással aludjunk. Eddig még nem is volt olyan nagy gond, mert közel laktunk egymáshoz (15 perc autóval), de most elköltöztünk és így nehezebb az átjárás. Ez volt az elsődleges ok, ami miatt ismét megpróbáltuk rábeszélni őket (eddig is próbálkoztunk, csak eddig olyan okokkal, hogy ne hajnali 1-2 kor kelljen velünk járkálni, hanem majd reggel hazamegyünk). Barátnőm próbálta rábeszélni őket, nem is egyszer,sikertelenül. Én még anyukámat is rávettem hogy próbálja meggyőzni őket, de ő sem járt sikerrel. Az volt az indok, hogy kitudja mi lesz ennek a kapcsolatnak a vége, és nem akarják hogy még nagyobb csalódás legyen belőle. Viszont emiatt, hogy nem engedik, folyton csak összeveszünk a barátnőmmel és ha így megy tovább, akkor pont emiatt fog megromlani a kapcsolatunk. Ugyebár szex is volt már (mindig védekezünk), de barátnőm csak nem rég (karácsony és szilveszter között) merte elmondani nekik, hogy már megtörtént. 2 év alatt 1 és fél hónap szünet volt, amikor külön voltunk, de azóta minden nappal egyre jobban szeretjük egymást, szóval nem egy futókaland. Viszont engem bánt, hogy nem engedik meg, hogy itt aludjon, mert máshova (bulizni, stb.) általában elengedték (mióta újra együtt vagyunk, azóta nem nagyon jár) és a bulikból 10/9-szer csak a veszekedés volt. Illetve hetente 1-2x (péntek,szombat) tudunk találkozni, mert ő Nyíregyházán tanul, én meg Kisvárdában és most már a foci miatt péntek délután nem nagyon tudunk találkozni, szombaton meg a buszok és a foci miatt nehéz megoldani, így jó ha együtt tudunk lenni egy héten (2 nap) kb. 10 órát, ami ennyi idő után, már kezdd kicsit kevéssé válni. Valami ötlet, hogyan oldjuk meg ezt a problémát?

2014. febr. 7. 01:23
1 2
 1/20 anonim ***** válasza:
66%

Késő van, aludjál!


Egyébként meg: lányos szülőként előbb megengedném azt, hogy nálunk legyetek együtt, minthogy oda engedjem a fiúhoz aludni a kiscsajt.

Inkább ebbe az irányba kellene próbálkoznotok,

de ne "erőszakkal", hanem úgy, hogy jól tanultok, otthon segítetek...stb.

2014. febr. 7. 01:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/20 anonim ***** válasza:
85%
Hát sajnos nem tudtok mit tenni nekem sem engedték a szüleim hogy együtt aludjunk 16 évesen.. :)18 évesen minden hétvégén együtt aludtunk aztán ma már 22 évesek vagyunk és külön lakunk kettesben :) Tudom hogy nagyon rossz de ne hagyjátok, hogy ez megkeserítse a kapcsolatotokat:) Csak türelemmel hidd el mindennek el jön az ideje! Üdv Vivi
2014. febr. 7. 01:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/20 anonim ***** válasza:
Második vagyok igen teljesen egyetértek az elsővel nekem is akkoriban mikor már végre eljött az idő:D a szüleim nagyon ahhoz ragaszkodtak, hogy ő aludjon nálunk:)
2014. febr. 7. 01:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/20 A kérdező kommentje:
Az a baj, hogy én nem szeretnék ott aludni, mert: 1:barátnőm a nővérével alszik és nem szeretnèm kitúrni,2: teljesen másak a szokásaik a szüleinek meg a mamájának és tartok attól, hogy valami nem fog nekik tetszeni, amit én már megszokásból csinálok. 3: nem tudnám magam úgy érezni mintha otthon lennék... Pl: nálunk barátnőm nyugodtan lezuhanyozhat vagy akár még együtt is zuhanyozhatunk, de ott nem tudnék lezuhanyozni, együtt meg pláne nem...
2014. febr. 7. 01:59
 5/20 anonim ***** válasza:
13%
legyen talalakeny a csaj, nem vagytok mar ovisok, csajszi mondja hogy a baratnoeknel alszik es ennyi, kozbe meg egyutt aludtuk anyukadnal aztan kesz, nem tudom ugy tunik le irtak alapjan h normalisak vagytok igy szuloi felugyelet melett nyugodtan tolthettek egyutt egy eszakat...
2014. febr. 7. 02:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/20 A kérdező kommentje:
Csak annyi a baj, hogy itt nincs barátnője, csak ott ahol ő lakik, meg össze vissza elszórva... Dee az bosszant, hogy 2 év az csak 2 év és hiába 16 évesek vagyunk, már vagyunk annyira felnőttek, hogy tudjunk vigyázni magunkra meg egymásra. Ottalvásnál mit tudnánk csinálni, ami ilyan nagy gond lenne?
2014. febr. 7. 02:14
 7/20 anonim ***** válasza:
23%
tokmindegy hol van baratnoje, lenyeg h nala alszik azt mondja otthon, es elmegy hozzatok, erted?:-D
2014. febr. 7. 02:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/20 A kérdező kommentje:
Persze, értem, csak biztos ellenőrizgetnék, hogy hol van ... De próba szerecse :)
2014. febr. 7. 02:30
 9/20 anonim ***** válasza:
A második válaszoló vagyok! A 2 szülő ismeri egymást?
2014. febr. 7. 02:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/20 A kérdező kommentje:
Igen ismeri :)
2014. febr. 7. 02:56
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!