Az első szerelem tényleg soha nem ér véget?

Gondolj bele, hogy vannak olyanok, akiknek az első szerelmük be sem teljesült, mert viszonzatlan volt és ugyanígy vannak vele, mint te. (Itt most nem az ovis meg általános iskolás szerelemről beszélek.)

Dehogynem. Nőként én szakítottam az első pasimmal, és eszembe se jut vele fantáziálni. A kapcsolat végén már egyáltalán nem szerettem őt, púp volt a hátamon.

Remélem hogy ez a sztereotípia nem igaz, mert engem a barátom, aki nekem az első nagy szerelmem volt, megcsalt az exével, aki meg neki volt az első... szóval remélem hogy számomra véget ér. De a volt pasim számára ezek szerint soha nem ér véget...

Hát ez szerintem csak idő kérdése. Elég kevés olyan szabályszerűség van a párkapcsolatokban, ami mindenkire érvényes, sokkal inkább a személyes jellemzők határozzák meg a körülményeket.

Ez az én elméletem: Az első szerelem mindig véget ér (persze van kivétel), de teljesen soha nem múlik el.

Én úgy gondolom , hogy az első szerelem , az különleges és mély , mivel még az előtt nem csalódtál senkiben , nem okozott neked fájdalmat (ilyen téren) senki, tehát nincsenek korábbi rossz tapasztalataid.Mikor először szerelmes vagy , akkor igazán tiszta szívből tudsz szeretni , s fedezel föl magadban olyan dolgokat amiket addig még te sem tudtál magadról és olyan érzelmeket,érzéseket érzel miket azelőtt még soha , egy új , ismeretlen dolgot. Szerintem ez az életednek egy részévé válik , amit igazán soha nem fogsz elfelejteni. Én is úgy gondolom , mint az előttem szóló , hogy az első szerelem mindig véget ér, de sosem múlik el igazán.

Higyjétek el, hogy elmúlik. Nekem egyáltalán nem volt különleges és mély az első szerelem se. 3 évig voltam együtt vele, de nem hagyott bennem mély nyomokat. Én hagytam ott, én untam meg, és én vagyok a nő. Pedig a nőkről pláne azt állítják, hogy az első szerelmüket nem tudják elfelejteni. Dehogynem, mire szakítottam vele rég elfelejtettem azt, hogy valaha szerelmes voltam belé, annyira meguntam és kiábrándultam belőle. Alig vártam, hogy végre ne legyek vele, ne legyen a párom. Soha nem bántott, szeretett engem, nem veszekedtünk, nem csalt meg. Nem volt konkrét oka annak, hogy kiszerettem belőle, egyszerűen nem illettünk össze, és ezt felértem józan ésszel, így egyáltalán nem tört meg a szakítás. Illetve azóta se agyalok rajta, nem szoktam arra gondolni, hogy milyen lenne még mindig vele, nem szoktam "fantáziálni". Megvolt, jó volt, vége, ennyi. Azóta volt más, hosszabb-rövidebb, és kész. És egyikkel sem azért voltam, hogy feledtessék az első barátomat, mert ahhoz nem kellett segítség.