Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szerelem » Ki fogják használni az exem,...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Ki fogják használni az exem, vagy tényleg létezik ilyen férfi a világon?

Figyelt kérdés
Kezdeném az egészet a legelejéről. 2012. Szeptember 14.-én összejöttem az exemmel akit nevezzünk csak Cs-nek. Jól el voltunk, persze voltak viták, ez tartott másfél évig kb. ugyanis 2014 tavaszán többször is kidobott egymás után. Na most ugye minden embernek van egy szinten büszkesége, ezért nem is mentem már utána miután negyedjére dobott ki, akármennyire is szerettem. Nyáron elkezdtem beszélgetni egy osztálytársammal aki nő, és tudni illett azt nálunk hogy én soha sem beszéltem lányokkal csak is ő miatta. Miután szakított velem, arra számított hogy én akkor is vissza rohanok hozzá, de nem azt tettem. A nyár folyamán nagyon felidegesítette magát ezen a lányon, de igazából semmi nem volt köztem és közte, és nem is akartam semmit sem. Tettem megjegyzéseket Facebookon a postjai alá, amivel sajnos megsértettem, de nem szerettem volna. Júliusban viszont vettem a bátorságot és ráírtam.. Elkezdtünk beszélgetni aztán kiderült hogy ő az én barátommal egész nyár alatt kavart.. Semmi szex nem volt ELVILEG, csak smár de akkor is. Vége lett, mi jóba lettünk.. teltek a napok és hónapok. Jött egy új srác, az ő exe.. Nem rég tudtam meg hogy vele is lefeküdt mialatt én vele szerettem volna lenni, vele foglalkoztam. Azzal a sráccal is vége lett, majd ismét jóba lettünk, néhányszor megemlítette hogy hagyjuk abba, de rohadtul de szeretem és nem hagytam ott sosem, rá voltam akadva. Most a múlthéten nagyon jól el voltunk, náluk aludtam ő is aludt nálunk többször is.. hozzáteszem a 6 hónap alatt történt affér, meg pár dolog. Péntek reggel mellettem ébredt, rám mosolygott és én is rá. Délután viszont amikor elmentem aludni és felnéztem FB-re az az üzenet várt hogy "befejeztem..". Hozzáteszem ez alatt a hét alatt megismert egy gyereket. ÉS a kérdésem pont ehhez a témához is kapcsolódna. Az egy hét alatt egyszer találkozott vele, és csak Facebookon beszélgettek. Első találkozásukkor egyből leakarta kapni (már ez furcsa), de Cs nem ment bele. A gyerek egy hét leforgása alatt már olyanokat írkált neki, hogy vele szeretne élni, gyerekeket szeretne tőle, és Angliába akarja kivinni. Elvileg azt is mondta hogy januárban kimehetett volna Angliába dolgozni, de inkább megvárja, míg Cs befejezi a tanulást, és megkapja az érettségit (ami 2 év), és ezért inkább Mo.-n maradt. Azt is mondta hogy meg adja neki a Facebook jelszavát, tehát fullra rá van tapadva a srác. SMS-eket küldözget neki, téli szünetben ki akarja vinni Angliába, és egyszerűen számomra ez furcsa. Egy hét alatt, egyszer találkoztak, és ilyeneket ír egy gyerek? Csak én gondolom azt hogy megakarja fektetni Cs-t? Az a baj egyébként, hogy Cs ezt be is kajálja.. tegnap eljött a cuccaiért hozzánk, elvitte őket, és ma reggel már smárolt a sráccal, és most délelőtt is szerintem, mivel suliból elment, hogy vele legyen, én meg úgymond "dobva" lettem, hiába nem jártunk. Nagyon fáj, eszmletlenül, mert még ezek után is nyitott lennék felé, egyszerűen úgy érzem hogy a szívemben csak neki van hely..

2014. dec. 8. 11:36
 1/6 anonim ***** válasza:
88%
Szerintem állj a sarkadra és felejtsd el. Bírd ki azt a keserves 1 hónapot nélküle és utólag hidd el,hogy úgy fogsz visszatekinteni a dolgokra ,h belátod ,h ez volt legjobb amit tehettél..
2014. dec. 8. 11:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonim ***** válasza:
Csak a megszokás miatt mennél vissza hozzá. De tényleg vegyél magadon erőt és hagyd menni. Idővel el fogod őt felejteni, csak erősnek kell lenned és abba kell hagynod ezt az értelmetlen ragaszkodást.
2014. dec. 8. 12:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 A kérdező kommentje:
Köszönöm a kommenteket, de igazából nem ezt kérdeztem. A csávókáról kérdeztem, hogy szerintetek mit szeretne?
2014. dec. 8. 13:06
 4/6 anonim ***** válasza:

Ha képes rá várni két évet, akkor Szerinted miért érné meg neki, hogy megfekteti? És neked az miért fájna, csak arra kéne neki? Teljesen mindegy, mit akar tőle. Ő már az exed, felejtsd el!

Amúgy nekem is ezt ígérte a párom, hogy megvár, míg befejezem a sulit és utána együtt kimehetünk. Nekem is kétev volt hátra, fél év múlva kiment egyedül, hogy "megtetemtse a körülményeket" kettőnknek. Egy év után pedig megcsalt. :) De ez csak az én szomorú tapasztalatom. Lehet, hogy exednek nagyobb szerencséje van.

2014. dec. 8. 15:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 anonim ***** válasza:

Mindig mondom, hogy az emberek 90%-a nem azzal él, akivel kellene. Láthatod, kérdező, a csaj beléd sohasem volt és nem is lesz olyan szerelmes, mint a mostani barátjába. És korántsem bizonyos, hogy az illető csak kihasználná a csajt, hisz létezik mindent elsöprő szerelem is. (Más dolog, hogy ezek legtöbbször szalmaláng típusúak.)

Szóval lépj tovább, és hagyd a fenébe, aki elhagy.

2014. dec. 9. 14:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 anonim ***** válasza:
Ez naon hosszu...lusta voltam vegig olvasni de ami leri mar az elso felebol,h surgossen hagyd abba ezt a papucs eletmldot mert tobbszor is ra fogsz meg ba..ni emiatt :) Egy nő utan futni ember? Millio van beloluk...csak azert tegyel meg majd mindent aki meg is erdemli...a tobbit kukazd..vagy ok kukaznak Teged like now.. ;)
2015. ápr. 22. 14:35
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!