Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szerelem » Hogyan alakulhat ki barátságbó...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogyan alakulhat ki barátságból szerelem majd párkapcsolat?

Figyelt kérdés

Van egy lány akivel 3 éve ismerkedtünk meg. Mostanra olyanokká váltunk, mintha mindig is ismertük volna egymást. Én az első perctől kezdve szerelmes vagyok belé, de ő az elején azt mondta, hogy nem érez töbet barátságnál, aztán később mondta azt is, hogy kezd ő is töbet érezni de fél, hogy rámenne a barátságunk. Aztán történtek elég érdekes dolgok egy közös ismerős (mint utólag kiderült) megpróbált minket egymás ellen fordítani, ami "majdnem" sikerült is neki, de csak annyit ért el, hogy az eddiginél is sokkal erősebb lett a kapcsolat köztünk. Mióta ez megtörtént, azóta egy kicsit felszabadultabb lett a hangulat is köztünk, addig azért az ilyen testi kontaktusokkal óvatosabban voltunk ugye csak annyi amennyit a barátok, de a múltkorában valamin épp poénosan "veszekedtünk" és elkezdtünk "bunyózni" amibe került a végére gyengéd szájharapás, meg itt ott egy kis taperolás is.

Hogyan jöhetnék össze vele?

Hogyan alakítsuk át a baráti viszonyt rendes párkapcsolattá?

Mióta ismerem azóta volt barátnőm több is, de mindegyikkel szakítottam mert mindig ezzel a másik lánnyal, a legjob barátommal álmodtam és mindig csak Ő járt a fejemben.

18/F

17/L



2015. márc. 13. 21:24
1 2 3
 21/24 A kérdező kommentje:
az hogy megcsókolom, segíthet eldönteni neki, hogy mit is akar?
2015. máj. 15. 17:59
 22/24 anonim ***** válasza:

Esélyesen még jobban összezavarja, de ez teljesen normális. Ha eszébe is jutott olyan, hogy "lehet-e", valószínűleg pont olyan bizonytalan a dologban, mint te. :)

De mindenképpen érdemes megpróbálnod, mármint a csókot, elvégre te ezzel egyértelműen jelzed, hogy többet szeretnél tőle. :) Szerintem csak jól sülhet el a dolog.

Sok sikert! ;)

2015. máj. 15. 22:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/24 anonim ***** válasza:

Rá kell kényszeríteni!!!

Nem mer majd ellenkezni, ő egy ilyen típus. Ennél biztosabb tanácsot senki nem adhatna neked mint monst én. Kérdés vagy -e elég határozott h megtedd?

2015. máj. 23. 18:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/24 anonim ***** válasza:

Szia!

Csókold meg, ott minden ki fog derülni. Ha érez valamit, visszacsókol majd. Ha eltaszít, ne erőltesd többé!


26/N

2015. aug. 17. 06:45
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!