Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szerelem » Nagyon összezavarodtam,...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Nagyon összezavarodtam, szükségem van a segítségetekre, mit kéne tennem? (A többi lent)

Figyelt kérdés
Az előző barátnőmmel 9 hónapig jártunk, most egy hónapja, hogy vége. Ezek után beleszerettem egy másik lányba, aki nagyon közel áll hozzám, iskolában is egymás mellett ülünk, és nagyon tetszik nekem. Minden rendben volt, mindaddig, amíg az egyik barátnője mondta nekem, hogy azt mondta neki, hogy nagyon rá vagyok mászva és le akar koptatni. Kb. 2 napig nem is szóltam utána hozzá, de ő ezt persze észrevette, és megbeszéltük a dolgokat, vagyis elmondtam neki, hogy ezt nem így kellett volna meg stb. És kiegészítettem annyival, hogy tetszik nekem, sőt egy kicsivel többet érzek iránta, mint tetszés. Ő meg mondta erre, hogy tudja, hogy mit érzek iránta, de látszott rajta, hogy ez nem kölcsönös. Ezek után megölelt -,-. Pár nap elteltével, mintha meg sem történt volna ez a beszélgetés, ugyanúgy viselkedett velem. És így a végére még az exembe is "visszaszerettem". Mit kéne tennem? Lehetőleg normális válaszokat írjatok. Előre is köszönöm. 15/F

2015. máj. 9. 20:18
 1/6 A kérdező kommentje:
Az "ugyanúgy viselkedett velem"-et úgy kell érteni, hogy kedves volt velem, mint régen.
2015. máj. 9. 20:23
 2/6 anonim válasza:
Szerintem várj egy kicsit. Utána gondold meg melyiküket szereted jobban és ha a legjobb barátod esz az akkor ne add fel!!! hidd el előbb-utóbb lesz eredménye a próbálkozás is nak :)
2015. máj. 9. 20:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 A kérdező kommentje:
Tudom, csak egyszerűen azt nem tudom, hogy melyiküket kéne választanom. Mert ugye ez nem ec-pec-re megy. Úgyhogy most tényleg nem tudok mit kezdenim :(
2015. máj. 9. 23:57
 4/6 A kérdező kommentje:
Tudom, csak egyszerűen azt nem tudom, hogy melyiküket kéne választanom. Mert ugye ez nem ec-pec-re megy. Úgyhogy most tényleg nem tudok mit kezdeni :(
2015. máj. 9. 23:58
 5/6 anonim válasza:
15 évesen minek neked barátnő előbb fejezd be a közép sulit
2015. máj. 29. 23:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 anonim válasza:
ja és mivel ilyen fiatalok vagytok ezért a fiatalság ugy is elszakítana menétek tovább tanulni egyikőtök oda a másik oda és lehet többet nem is látnátok egymást. hid el tudom
2015. máj. 29. 23:21
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!