Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szerelem » Ha megváltozott az exed,...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Ha megváltozott az exed, megpróbálnád újra vele?

Figyelt kérdés
23 éves lány vagyok. Az exemmel(34) 1,5 éve szakítottunk, azóta volt másik párkapcsolatom is. Nekem ő volt az első nagy szerelem. Voltak problémáink, először a távkapcsolat(kb 2 havonta találkoztunk pár napokra), utána meg hogy összeköltöztünk (ez kb 3 hónapig tartott) és nem nagyon jött be a dolog. Habár ekkorra már volt más is. Elhanyagolt, a munkára koncentrált többnyire. Úgy éreztem, hogy nem szeretem. Ezen pedig kapott egy másik férfi(32) és kihasználta a lehetőséget. (nem feküdtem le vele, eleve jó barát volt, csak kiderült, hogy kicsit többről van szó, mint barátság, szóval nem csaltam meg). Voltak még más gondok is a kapcsolatban, pl hogy az exem viselkedése teljesen megváltozott, 1ről a 2re elég rossz irányba. Amikor én ezt meguntam, összejöttem a másik férfival. Annak a kapcsolatnak a végén rájöttem, hogy talán mindig is az elsőt szerettem..mostanság újra találkozgatunk, randizgatunk, ezúttal nem szeretnénk elsietni. Én viszont nem vagyok benne biztos, hogy újra akarom vele kezdeni..szeretem, oké, de lehet tovább kellene lépnem. Mellesleg a 2. férfival attól, hogy külön váltak az útjaink, megmaradt a "barátság extrákkal" dolog. Mit tennél?

2015. júl. 3. 23:58
1 2 3
 21/28 anonim ***** válasza:
23%

Te figyelj mar, es te ezt a gyogyszeres abortuszt megbeszelted az exeddel, vagy csak eldontotted?

Mert en ha nem is utottelek volna meg, de tuti kibsztalak volna .

Meg mi az hogy mekkora trauma ez egy nonek? Mert a ferfinak biztos nem az, hogy a gyereket abortalod. Ja de tudom, ti ugy vagytok vele, hogy az csak a te dontesed.

De amugy mindegy, nyilvan nem szabad elviselni, ha valakit vernek egy kapcsolatban. Ettol fuggetlenul eleg furcsa volt abbol infobol, amit elozoleg adtal, hogy azonnal ugranak fikazni a hapsit, pedig magadrol fenyevekkel tobb terhelot irtal

Te szexkapcsolatos okostoni, kvara mindegy, hogy asszimitrikussa valt e, vagy a kezdetektol az volt. Mindket fel tudja h szexkapcsolatban van. Ezert szexkapcsolat a neve. Az viszont netto baromsag, hogy az elnevezesebol kovetkezoen szmetrikus is. Sot van egy rossz hirem, a szexkapcsolatok tobbsegi is inkabb asszimetrikus, mint ahogy a legtobb emberi kapcsolat is az.

/ja jol erted, a hazassag sem szuksegkeppen szimetrikus/

2015. júl. 10. 01:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/28 A kérdező kommentje:
Ja mert te ugy gondolod hogy csak az en dontesem volt...barmennyire el nem tudod kepzelni hogy vegul kozos megegyezes alapjan tortent kompromisszumokkal. De igen valoban neked van igazad es kib***tal vola megha a vegen a te kezed is benne lett volna. Mondd csak hany eves is vagy?17? Egyebkent lehet hogy magamrol tobb terhelot irtam de egy szoval sem emlitettem hogy en tokeletes vagyok. Vagy irtam ilyet? Nem emlekszem ra. Sot...a hibaimat fenyezem itt tobbnyire. Egy ferfi reszerol pedig akkor is megengedhetetlen az effele magatartas.
2015. júl. 10. 02:03
 23/28 A kérdező kommentje:
Es ne kombinalj legy szives mert azt sem mondta senki hogy csak az en dontesem volt. Koszi.
2015. júl. 10. 02:05
 24/28 anonim ***** válasza:

"Mindig ezen vitatkoztunk, mert ugye ő már korban ott volt, hogy nem ártana azért egy gyerek."

"Volt anno egy gyógyszeres abortuszom, meg vannak az okaim rá. Ítélj el nyugodtan, nem zavar, már sok embertől megkaptam, azonban kevés tudta átérezni a helyzetem"


Ja tényéeg jo nagyot kombináltam...

Egyébként 2 évvel vagyok fitalabb az exednél.

2015. júl. 10. 02:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/28 A kérdező kommentje:
Mert szerinted ez konkretan azt jelenti? Nem eppen. Akkor ugy mondom h pro kontra volt kettonk kozott..nekem is voltak mellete es ellene szolo erveim mint ahogy neki is. Csak nala a pro volt a tobb nalam meg a kontra. Es mar ha igy tortent a dolog akkor ugy gondolom kijelenthetem hogy a kontra volt az erosebb ami ot is meggyozott. Elhiheted hogy reszemrol sem volt konnyu dontes...azota valahogy banom is meg nem is. Sokszor elgondolkozok rajta feleslegesen hogy mi lett volna, ha...egy gyerek oriasi felelosseg es en nem birtam volna az egyszer biztos. Meg most sem...
2015. júl. 10. 02:23
 26/28 anonim ***** válasza:

Kedves 16.; 21.; 24. nekem tetszik a szókimondó stílusod.

Mert szerintem így lehet elfogulatlanul véleményt alkotni valamiről. A kérdezőnek üzenem,és is hasonlóképp látom a dolgokat,és sajnos el kell hogy szomorítsalak,de az aki együttérez veled,az már elfogultságnak tekinthető,és mint tudjuk elfogultan nem lehet ésszerűen dönteni.

2015. júl. 13. 11:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/28 anonim ***** válasza:
Hamarabb is írhattad volna, hogy vita hevében megütött és erőszakoskodott.. Így azt mondom, ha eszedbe jut vele újrakezdeni, meg is érdemled ezt a bánásmódot. Volt lehetőséged kilépni, de nem.. lehetőleg még gyereket is szülj neki, hogy más verésével is elszórakoztathassa magát, ha téged már helybenhagyott. Aki egyszer megüt, az ismét megteszi, amint kiszolgáltatottá válsz, és nyeregben érzi magát. Persze nagyon profin tudják ígérni az ellenkezőjét.
2015. júl. 13. 13:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/28 anonim ***** válasza:
Ha ha.Erre is van ellenérvem: Aki egyszer elhagy,az később is megteszi.
2015. júl. 14. 13:33
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!