Mit tehetnék? Minden tervem oda lett! Az életem lejtőre kerűlt!

Nem tudom, milyen jellegű a betegséged, így lehet butaságot mondok, de mesterséges megtermékenyítés nem jöhet szóba?

Mint opció, ott van az örökbefogadás, ez is egy remek lehetőség mintúgy a kicsinek, mint nektek!

Valamilyen szinten saját tapasztalatból fogom mondani a következő tanácsot, sajnos érintett vagyok ilyesmiben: Semmiképp se hagyd, hogy a betegséged elurakodjon az eszeden! Sajnos egyik közeli rokonom is beteg lett még régebben, nem halálos, viszont nem gyógyítható és azóta mély depresszióba merült és akárhogy próbálnak segíteni rajta, nem hajlandó semmire, mert beletörődött, belekényelmesedett a betegségbe, ami miatt a körülötte élők is egyre életuntabbak. Szóval mindig próbálj meg pozitív lenni, nehogy úgy járj, mint a rokonom, akit már alig látogatják, mert kezdenek elfordulni tőle, nem rossz indulatból!

Arra gondolj, hogy nagyon sokféle élet van. Most így már nem úszhatod meg a saját életed azzal, hogy le van tudva a család gyerekkel. Neked kell valami szokatlan, egyéni formát adni neki. Izgalmas lesz hidd el.

Első lépésben azzal kell megküzdened, hogy ne érdekeljen mit gondolnak mások.

Ez extrém példa lesz de józsef attilának nem volt gyereke és fiatalon öngyilkos lett. És mégis hihetetlen minőségi élet. Ne félj attól, hogy mit hoz a sors. Reagálj az adott helyzetre.

Szerintem próbálj nyílt lenni otthon. Kitenni mindent magadból az asztalra és akkor majd lesz ahogy lesz. Próbálj vetkőzni, megmutatni magad minél jobban neki. Hogy mit érzel, mik játszódnak le benned. Nem félrebeszélve,nem valami színházat tolva. Nagyon élesen, nagyon egyenesen. Az ilyesmi szép. Ha ezt képes vagy megtenni, akkor is valami nyomot hagysz majd benne, ha el kell, hogy váljanak az útjaitok.

Meg, ha nem lehet gyereketek, akkor tényleg neked, nektek kell formát adni ennek az életnek. Színesíteni, élesíteni.

Adj valami olyan minőséget, ami miatt így is jó.

És persze könnyen dumálok innen, te vagy benne.

Az én sógornőmnek sem lehetett volna szabad gyermeket vállalnia, de megbeszélték a testvéremmel (a férjével), hogy vállalják a kockázatot.

Veszélyeztetett terhes volt, már a 12. héttől kórházban volt, a 20. héttől kezdve minden nap csak azt hajtogatta az orvos, hogy meg kell szakítani a terhességet, mert veszélyben van az élete.

Erre ő azt válaszolta, hogy amíg él és a tudatánál van, addig nem engedi.

A 27. héten egyik nap rosszul lett és kómába esett, császárral azonnal kiszedték a kicsit.

1 hét pokol következett, mivel 3 napig kómában volt, de utána is még életveszélyben.

A kicsi pedig inkubátorban, a túlélésére 50%-ot mondott az orvos és biztosra vette, hogy maradandó károsodása lesz a koraszülöttségéből fakadóan.

Testvérem minden nap többször is (ahogy munkája engedte) ment meglátogatni a feleségét és a kislányát, végig csak arra gondolva, hogy minden rendben lesz és ezt is mondta nekik.

Miután a felesége fölébredt és fölkelhetett ő is naponta többször ment át a picihez és ő előtte sohasem sírtak, sohasem mutatták ki, hogy mennyire félnek, csak azt mondogatták neki az inkubátoron keresztül, hogy "itt vannak a szüleid, nagyon szeretünk, meg kell erősödnöd, mert viszünk haza, gyönyörű, szép, boldog élet vár rád", stb.

Minden egyes hét tartogatott valami "feladatot". Az első hetek a túlélésről szóltak, utána, hogy kifejlődjön rendesen a tüdeje és ne legyenek légzőszervi problémái, majd jött a szeme, hogy egyáltalán lásson, stb.

Az eredmény: ma 12 éves a kislány, nem is kislány, nagylány, sportol, semmi baj a tüdejének, szívének, nem kell neki szemüveg sem olyan jó szeme van. Ugyan a koraszülöttsége miatt évvesztes, de az osztályban ő a 2. legmagasabb, egyáltalán nem látszik rajta, hogy 13 héttel, 3 hónappal korábban jött a világra.

Ezt csak azért írtam le, mert nekem is olyan példát adtak, amit egy életre megjegyeztem.

Soha semmit nem szabad feladni!

Mindig van megoldás, csak akarni kell, hinni benne és minden nehézség ellenére végigcsinálni, akkor nem marad el a jutalom.

Képzeld el, ha akkor úgy döntenek, hogy nem vállalnak gyereket, vagy mondjuk a 21. héten beadja a sógornőm a derekát, megunva a szenvedéseket a kórházban és megszakíttatja a terhességet...