Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szerelem » Milyen gondok adódhatnak...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Milyen gondok adódhatnak ebből korkülönbségből összeköltözésnél? 19/f

Figyelt kérdés
2 évvel ezelőtt megismertem egy nálam 11 évvel idősebb nőt, akivel rá fél évre összejöttünk. Mostanra már az összeköltözést tervezgetjük. Idén kezdtem el az egyetemet, mellette diákmunkázom. Az eddiegiek alapján nem vettem észre olyan problémákat, amik alapvetően belezavarnának a kapcsolatunkba, viszont sok olyan esetet hallottam, miszerint sok más dolog is kiderülhet a másikról, amíg együtt élünk. Személy szerint nem látom, hogy barátnőm bármiféle dolgot rejtegetne előlem, úgy értem, számomra nyilvánvalóan csak magát adja. Mindezek ellenére bennem is megfordultak a kérdések, hogy mi van, ha azoknak van igazuk, akik próbáltak ráébreszteni, hogy hülyeség lenne összeköltözni? Én ezt amúgy egyrészt azért teszem, mert mint említettem, legalább kiderülnek dolgok, amiket esetleg nem tudtam. Másrészt nem akarok örökké a szüleim nyakán élősködni. Harmadrészt nekem is meg kell tanulnom, hogy milyen önállónak lennem. Jobb, ha előbb megtapasztalom őket, mint mondjuk 5 év múlva.
2016. nov. 24. 20:13
 1/6 anonim ***** válasza:

Hallottad már azt a mondást, hogy LAKVA ISMERSZIK MEG A MÁSIK??


A szimpla hétköznapokban hogyan tudtok megegyezni, házimunka, bevásárlás, számlák fizetése, szex, főzés...stb..


Tényleg fel vagy erre készülve 19 évesen?


Ja, és még lehet, hogy nála már hamarosan beköszönt a családalapítási szándék.


Bocsi, de nem vagytok egy súlycsoport, nem lesz hosszú életű.

2016. nov. 24. 20:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonim ***** válasza:
A korkülönbség magában nem gond. Viszont semmi érzelmet nem olvasok ki a soraidból. Az pedig nagy baj...
2016. nov. 24. 20:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 anonim ***** válasza:
Szóval 28 évesen összejött egy kisfiúval?
2016. nov. 24. 20:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 anonim ***** válasza:
A csaladi kapcsolatokban meg 14 voltal, amikor megismerted :D.
2016. nov. 24. 20:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 anonim ***** válasza:
17 évesen ismertem meg a jelenlegi párom. Most 21 vagyok ő pedig 29. Majd nem 2 éve együtt élünk és nagyon jól megvagyunk. Gyereket még ő sem szeretne. Szóval simán működhet. Van akinek nem jön össze van akinek igen. Meg kell próbálni.
2016. nov. 24. 22:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 anonim ***** válasza:

Én 18 évesen költöztem össze az akkor 30 éves barátnőmnel. Olyan jól működött,hogy azóta már a felségem.:-) Most 24 vagyok,ő 36, van két gyerkőcünk,érkezik a harmadik,és még mindig imádjuk egymást:-)

24/F

2016. nov. 25. 10:22
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!