Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szerelem » Most már örökké ilyen leszek?...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Most már örökké ilyen leszek? Nem tudok hűséges maradni?

Figyelt kérdés

16 évesen volt az első komoly kapcsolatom, 1,5 évig tartott. Utána volt egy 2 éves, egy 1 éves, és egy 1,5 éves kapcsolatom. Jelenlegi barátommal 3 hónapja vagyok együtt. Az első 2 kapcsolatomban hűséges voltam, még csak rá sem néztem másra. A harmadiknál két fiúval is megcsaltam a párom, az egyikkel csak csók volt, de a másikkal egészen a pettingig jutottunk. Az exem a mai napig nem tud ezekről a dolgokról. Az utolsó, 1,5 éves kapcsolatomban sem voltam úgy igazán hűtlen, csak néha kikacsintgattam, de ölelkezésen és arcrapuszin kívül nem történt semmi. Viszont a jelenlegi barátomon kívül is van egy srác, aki picit megmozgatta a fantáziám, persze semmibe sem mennék bele, de már csak a gondolat is idegesít, mert szeretem a barátomat...Lehet ler!bancozni, meg minden, de az vesse rám az első követ, aki még nem nézett meg soha egy jó csajt/pasit, és nem játszott el a gondolattal, hogy mi lenne, ha...


21L



2017. jan. 14. 13:50
 1/4 anonim ***** válasza:
Meg nem voltal szerelmes, ez az azert van. Nekem is volt ilyen kapcsolatom. Megeskudtem ra, hogy szeretem a paromat, es megis mindenkit megneztem, fantazialtam. Aztan jott o... a nagybetus Ferfi szamomra. Mar ra sem tudnek nezni masra, vagy ha ra is nezek max. annyi jut eszembe hogy "hm...ez egy semmi Hozza kepest". Es ez evek ota pontosan igy van, miota egyutt vagyunk.
2017. jan. 14. 13:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 anonim ***** válasza:

Szerintem:

nem azzal van a baj, hogy megnézel mást, nyilván megakad az ember szeme egy pillanatra egy szép lányon/jóképű fiún. Még az sem feltétlenül baj, ha rögtön utána elgondolkozol, hogy milyen lehet vele. A baj onnét van, amikor ez az elgondolkozás nem szűnik meg pár másodperc alatt, hanem akkor is tart, ha éppen a pároddal vagy, tehát tartósan másra gondolsz. Ez pedig akkor is baj, ha fizikálisan egy ujjal sem nyúlsz a másikhoz.

2017. jan. 14. 14:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 A kérdező kommentje:
Ha a barátommal vagyok, akkor nem gondolok másra, akkor mindig arra gondolok, hogy milyen jó vele lenni, és nem tudom megállni,hogy ne puszilgassam, simogassam,meg ölelgessem. És a szex is jó vele...legalább naponta 20-30 alkalommal eszembe jut, hogy milyen jó lenne vele lenni...Csak ugye közben megnézek mást is.
2017. jan. 14. 14:10
 4/4 Krukutyán Levente ***** válasza:

Először is 16 + 1,5 + 2 + 1 + 1,5 = 22 ( Jó ez csak kukacoskodás :D )


Másodszor pedig, a hűségnek azért van értéke, mert bizony van, hogy az embernek más is bejön fizikálisan egy szinten. Ha nem így lenne, akkor a hűségesség természetes dolog lenne, nem pedig "erény". A hűség nem feltétlen az, hogy nem kívánsz mást, hanem, hogy bírsz az ösztöneiddel és nem "árulod" el a társad.

2017. jan. 14. 14:35
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!