Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szerelem » Ti voltatok már hasonló...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Ti voltatok már hasonló helyzetben? Mit tennétek a helyemben?

Figyelt kérdés
20 éves vagyok, gimi első óta vagyok együtt a barátommal, előtte sosem volt más barátom, nem is randiztam rajta kívül senkivel soha eddig. Én felkerültem egyetemre, összeköltöztünk. Az egyetemet utálom, az ő hatására indultam el abba az irányba, amibe. Mondhatjuk úgy is, hogy túl befolyásolható kislány voltam, akinek fogalma sem volt eddig az életről. Most megismerkedtem valaki mással (nem az egyetemről), és eszméletlen szimpatikus, mindenről tudunk beszélgetni, és tudom, hogy a szimpátia kölcsönös. Ő tudja, hogy van barátom, és azt is, hogy össze vagyok vele költözve. Úgy érzem, hogy "most nyílt ki a csipám", és most döbbenek rá az életre. Hiába rengeteg ideje együtt vagyok a párommal, azt gondolom, hogy eddig talán gyerek voltam. Persze valaki nem nő fel egyik pillanatról a másikra, de tényleg most kezdek belecsöppenni az életbe. Mindent megkérdőjelezek, a továbbtanulásomat is, azt is, hogy ki vagyok egyáltalán én, illetve azt is, hogy biztos a párom-e a megfelelő ember számomra. Mivel össze vagyunk költözve, az otthonomtól elég messze, ezért eléggé elköteleztem magam mellette, kb. ellehetetlenítve magamat bármiféle meggondolástól, de erre nyilván eddig nem gondoltam, hogy megtörténhet, hogy megtetszik valaki más, és el sem tudtam képzelni, hogy így odáig tudnék lenni valaki másért.. A kapcsolatunkban harapható a feszültség azóta, viszont ugye egyre jobban kijövök azzal a másik sráccal.. Járt utat járatlanért? Az ember sose tudhatja, hogy jól döntött-e, de nekem még viszonyítási alapom sincs más pasikhoz, mivel nekem még nem volt más pasim. Nem tudom mi tévő legyek.. Megérné kockáztatni? Nagy a tét, és akármit döntenék, az visszaszívhatatlan döntés lenne, amiből nincs többé kiút.. Ti voltatok már hasonló helyzetben? Mit tennétek a helyemben?

2017. márc. 24. 21:45
1 2
 1/13 anonim ***** válasza:
94%
Meg fog qrni a másik tag, kiderül a megcsalás. Hatalmas balhé lesz, talán még verekedés is. Összeroppan a palid. Szétmentek, miközben kefélget párszor az új csávó, de egyszerűen a szituáció energiája megroppantja majd a viszonyotokat. Visszakönyörgöd magad a pasidhoz, aki visszafogad, de már sosem lesz minden a régi. Ezért ő is meg fog csalni, és kezdődik minden elölről. Jó szórakozást!
2017. márc. 24. 21:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/13 anonim ***** válasza:
De úgy alapjáraton szereted még a párod? Működik a kapcsolat, a szex, az együttélés? Ha amúgy igen, akkor még inkább nehéz döntés előtt állsz. Főleg, mert azért nem lehet tudni, hogy mennyire van odáig érted a másik srác, mennyire gondolja veled komolyan, mit lenne hajlandó érted tenni. Szerintem ezeket gondold át magadban.
2017. márc. 24. 22:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/13 anonim ***** válasza:
Ez így félév közben tényleg kellemetlen. Velem is történt már hasonló. Konkrétan a párom miatt mentem arra az egyetemre amire, mert előtte távkapcsolatban éltünk.Ő volt az első komoly kapcsolatom és vele feküdtem le először. Az egyetemet végül sosem bántam meg és örülök, hogy oda mentem a második év végén nyáron viszont szakítottunk a párommal akivel össze voltunk már költözve. Szerencsére szüleim nekem nagyon segítőkészek voltak és segítettek hazacuccolni kocsival majd jöhetett az albérletkeresés. Ez félévközben szerencsétlenebb döntés azt hiszem. Bár én eleve nem voltam túl biztos a kapcsolatomban így az újonnan megismert illető csak segített ebből kimozdulni, mert egyébként lehet, hogy simán beletörődtem volna. Vele összesen egy évig voltam együtt majd vége lett, de nem bántam meg semmit ugyanis tapasztalatokat szereztem és sokat tanultam, változtam pozitív irányba. Viszont a te helyzetedben sajnos neked kell eldönteni mi az amit szeretnél.
2017. márc. 24. 22:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/13 A kérdező kommentje:
Úgy érzem, hogy szeretem, de már nem úgy, mint régebben. Olyan, mintha a legjobb barátom lenne, vagy ikertestvér, vagy valami hasonló.. Azóta megromlott a kapcsolatunk, próbáltam vele hasonló témákról beszélgetni, de ezzel csak elmélyítettem benne dolgokat, és okot adtam még több veszekedésre. Nem érzem korrektnek az érzelmeimet, mivel sajnálom a páromat, mert benne biztos vagyok, hogy szeret. De abban nem, hogy én őt igen.. A másik fiú rendes egyébként, nem játékra kellenék neki, viszont nyilván sokkal jobban kéne ismernem ahhoz, hogy biztos legyek ebben, viszont nagyon rossz érzés már ez önmagában, így kapcsolaton belül nem szeretnék ennyire belemélyedni a dologba vele, de ha kapcsolaton kívül ismerem meg, akkor elveszítettem egy biztos pontot, ami egyáltalán nem azt jelenti, hogy ő a jó döntés, csak azt, hogy ő biztos pont
2017. márc. 24. 22:10
 5/13 anonim ***** válasza:
68%

Mar ne haragudj te ultra gazos amit csinalsz -.-


Hü.pi. -.-


F

2017. márc. 24. 22:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/13 anonim ***** válasza:
100%
Nem azért, de még nagyon gyerek vagy. Nincs olyan, hogy biztos pont, mivel az egész élet egy nagy változás. Amíg ezt nem érted meg, addig nem nőttél fel. Ha nem érzed jól magad a kapcsolatodban, szakíts. Senkivel nem kell kényszerből együtt élned. De gerinccel tedd mindezt, ne a szokásos, először félreqqq úrsz, majd szánod-bánod módon járj el.
2017. márc. 24. 22:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/13 anonim ***** válasza:
45%
Igy van. Szakitanod kellenne vele. Nem onzozni jatszmazni mint egy ovodas -.- es tonkre tenni mast. Ez gerinctelen viselkedes. Infantillis vagy es nem neked valo a kapcsolat. Gaz gaz gaz vagy..
2017. márc. 24. 22:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/13 A kérdező kommentje:
Tisztában vagyok azzal, hogy ez kellemetlen helyzet, ezen vagyok már elég ideje tönkremenve, de nem hiszem hogy "gázgázgáz" vagy "hülye p*csa" lennék. Nem ez volt a kérdés. De azért jól esnek az ilyen válaszok, tényleg tök hasznosak, és tuti megfogadom hogy "hülye p*csa".
2017. márc. 24. 22:23
 9/13 anonim ***** válasza:
100%
De azzal tisztában vagy, hogy a szerelem átalakul? Senkiért nem fogsz mindig ugyanúgy lángolni, az új sráccal is eljönnének a hétköznapok. Ezért fontos, hogy ezeket a hétköznapokat is egy olyan társ mellett töltsd, akivel amúgy sok téren klappoltok. Neked kell döntened, hogy inkább teszel-e a jelenlegi kapcsolatodért vagy lépsz. Viszont az örökké lángoló szerelemmel nem áltasd magad a másik srác esetében se.
2017. márc. 24. 22:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/13 anonim ***** válasza:
100%
Hgyad ott a barátod. ha már most nem szereted, mi lesz majd 10 év múlva?
2017. márc. 25. 07:17
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!