Lányok, ha egy férfi egzisztenciálisan nem áll legjobban akkor támogatnátok őt lelkileg, hogy jobb eredményeket érjen el?

Parom nagyon jo mernok. Sok mindent elert mar. Es igy is minden apro dologban kell a tamogatas

Ahogy nekem is.

Szoval erted.

Akit szeretunk mindig mindenben tamogatjuk ha az elonyere van

Mindenféle eszközzel támogatnám, ha a szerelmem lenne (így is tettem, ma más elismert szakember).

Egy idegent vagy ismerőst, maximum pár jó tanáccsal látnám el, ha tudom, vagy beajánlanám egy cégnél.

Én évekig csináltam ezt a volt férjemmel, de hiába. Kifolyt a keze közül a pénz, sokszor nem volt rendes munkája, szenvedett. Tudom hogy az építő ipar ebből a szempontból nem a legszerencsésebb, de azt láttam, hogy mások ugyanott előre jutnak, mi pedig mindig pénz szűkében voltunk. Amikor kint éltünk ott is (én boltban dolgoztam minimál bérért) amikor itthon, itt is (én tanár vagyok, a pár évvel ezelőtti fizetés emelésig 75 ezret kerestem havonta. )

Nem tudtam rajta segíteni, és engem is lehúzott, a gyerek meg végképp megbonyolított mindent. Elváltunk, én most eltartom magam, a gyerekemet, a gyerektartást rapszodikusan küldözgeti és tudom, hogy nem szemétségből, hanem mert mindig le van égve. Hiába támogattam, kitartottam mellette évekig, mindig csak azt hallgattam, hogy úgysem lesz jobb, nincsenek lehetőségek bla bla...

Negyven éves vagyok. Most már ha keresnék valakit, olyat keresnék, aki anyagilag független és sikeres. Nem kell nekem a pénze, nem mennék én már feleségül se senkihez, csak tudni szeretném, hogy nem veri földhöz egy színház, egy vacsora (felesben) és hogy felnézhetek rá, mert dolgozik és eredménye van.

Amint látod, Kérdező, eszük ágában sincs. Kidobják a francba, és keresnek egy pénzeset.

Itt meg kijut nekünk bőven az álszent, sunyi szövegekből...

Saját erőmből elértem, hogy el tudom tartani magam, és saját lakásomban élek, nem, nem a fenekem alá pakolták, nem örököltem, megdolgoztam érte, gyűjtöttem rá... Nem vagyok eltartott, és nem is akarok az lenni. Nekem erre volt igényem, és tettem azért, hogy elérjem, nem mástól vártam a sült galambot. Dolgozó felnőtt, önálló nő vagyok. Nekem is voltak hullámvölgyek az életemben, amikor keményebben kellett küzdeni. Egyedül kellett kimásznom mindig, nem sajnáltattam magam. Megcsináltam. Ha egy férfi erre képtelen, akkor egyszerűen nem vagyunk egy szinten egymáshoz. Természetesen ha lenne egy egyébként hozzám ilyen szinten hasonló párom, és mondjuk egy hirtelen haláleset miatt magába zuhanna, vagy balesete lenne, mellette állnék, és segíteném, de tudjátok, mivel saját tapasztalatomból tudom, hogy aki ilyen, mint én, az össze tudja szedni magát, és nem mástól várja a megoldást, hanem képes erőfeszítéseket tenni, és küzdeni és fel tud állni, ezért nem lenne okom elhagyni, ha épp rosszul fordul a szekér.

DE segítettem már olyannak, aki nem ilyen, aki mástól vár megoldást, aki sokat nyavalyog a sorsa miatt, de mindig másra vár, magától nem hajlandó. Hát, soha többé, még csak annyit sem, hogy beajánlok valahova egy ilyen embert, mert nem fog élni a lehetőséggel. Akinek így segítettem, és ilyen nyavalygó volt, még szégyent is hozott rám, erre még egyszer nincs szükségem.

De jóóóó látni hogy a nők ennyire kiállnak amellett a pasas mellett akit elvileg szeretnek...szánalmas hányinger hozzáállás. Kezdem megérteni miért oltogatják itt állandóan a nőket. Hát többek közt ezért. Igaza van a férfiaknak itt: legalja pénzvadász parazita galandférgek vagytok.

Lehet engem is lepontozni, visszakapjátok kamatostul.

Értem. Tehát hagyjam, hogy anyagilag húzzon le, éljünk kölcsönökből a gyerekkel. Mert a válás után én rendbejöttem, és hidd el, nem az egyszervolt-holnemvolt gyerektartás miatt, hanem mert én nem verem el a pénzt. Én tudok spórolni. Nem adósodom el minden rokonnak. Tudod, ő akarta a gyereket és nem is foglalkozott vele, állandó depresszióban volt, a pénz miatt. Most a helyzet a következő. Én egyedül eltartom a gyereket, nincsenek veszekedések, nincs depresszió. Nyugalom és béke van. Nem tartozom a rokonoknak. Amíg ő is az életünkben volt, mindig kölcsön kellett valakitől kérni aztán azért nem volt pénzünk, mert azt kellett megadni. Egy ördögi körben éltünk. A válásnál a megegyezésben én kértem olyan összseget, ami mindössze 5%-a a fizetésének, hogy ne húzzam le. Ő építőiparban dolgozik és szakember. És egyedül sem bír normálisan megélni. Én meg eltartom a gyereket rinya nélkül.

Fun fact: Nem ezért váltunk, hanem mert már szexelni sem volt hajlandó. Szerintem a gyereket is azért akarta annyira, mert azt hitte, utána már nem lesz szexuális életünk, mint minden "normális" házaspárnak. Hát, nekem ettől még volt igényem. 4 év szexmentes élet után váltunk el (nem lett imoptens, elintézte ő magának) Szerintem jogosan tettem. A pénz csak hab volt a tortán, emiatt nem hagytam volna ott, de boldogtalan lennék mellette a mai napig. És ebben semmi pénzsóvárság nincsen. Ez csak reális.