Ti mit éreztetek, amikor találkoztatok az igazival, nagy ővel?

Akkor, még nem tudtam, hogy ő lesz a nagy Ő. Csak azt, hogy még életemben nem láttam még ilyen férfit, akitől eláll a lélegzetem és le se tudom venni róla a szemem.

Amikor pedig egyre jobban megismertem, tudtam, hogy vele akarom leélni az életem és még 12 év után is, azt érzem, hogy rajta kívül nem kell senki más és nem izgat fel senki más!

Vele vagyok teljes egész, ő ismer csak igazán, neki tudtam csak egyedül megnyílni senki másnak. Mellette sokkal magabiztosabb vagyok és szexinek érzem magam mellette és boldog vagyok vele. Kiegészítjük egymást, támogatjuk egymást, segítjük egymást. Még ma is olyan "rajongással" nézünk egymásra, mint amikor először megláttuk egymást.

Le lehet pontozni meg jöhetnek az úgy is megunjuk egymást, egyikünk úgy is félrek-r típusú üzenetek meg a csak én látom így.

De, nekünk, legalábbis a szerelemben, nagy szerencsénk volt, hogy egymásra találtunk! Nekünk, sikerült!

Amikor úgy éreztem, hogy megtaláltam a nagy ő-t, hirtelen átéreztem minden szerelemről szóló dalt, filmet, idézetet, bármennyire is giccsesnek és nyálasnak tűnt előtte. Elakadt a szavam tőle, libabőrös lettem az érintésétől, folyamatosan csak rá tudtam gondolni, éveken át, nem bírtam megunni a látványát, érintését, a szexet, semmit.

Sajnos tőlem elragadta őt a sors. És ennek is sok éve már. Nem gyászolom tovább, feldolgoztam. De a szerelemnek még csak ócska utánzatát se éreztem azóta más iránt. Pedig hiányzik nagyon az az eszméletlen boldogság. De én őszintén kétlem, hogy leszek még egyszer olyan szerencsés, hogy így érezzek.

Annyit, hogy szimpatikus, semmi több.

Már találkozgattunk, jártunk, amikor felismertem, hogy vele más, mint eddig bárkivel. Minden olyan tisztán, könnyedén, természetesen alakult köztünk.