Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szerelem » Irigylem mások boldogságát?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Irigylem mások boldogságát?

Figyelt kérdés

Én vagyok a legidősebb az egyetemi csoportban a magam 23 évével, a többi lány, fiú 17-19 éves.

A napokban szemet szúrt, hogy az egyik fiú és lány, akik addig nem ismerték egymást, elkezdtek barátkozni, majd kb összejöttek (vagy ha még nem, egyértelmű, hogy fognak).

Ma, amikor láttam őket együtt nevetgélni, kicsit megfájdult a szívem, hogy de szívesen újraélném én is ezt a kezdeti megismerkedős, randizós időszakot.

4 éve vagyunk együtt a férjemmel, idén házasodtunk. Nagyon szeretjük egymást, senkiért nem adnám. Megvan a varázsa annak is, hogy mi már szinte ismerjük egymás minden gondolatát, napról napra gyakrabban jön szóba a baba téma (megvárjuk, még végzek persze), én is érzem, hogy bensőségesebb a kapcsolatunk, mint mondjuk 2 éve.

Viszont úgy érzem, számomra már úgy érzem, nem sok minden maradt, amit megélhetek, hiszen már az esküvő is megvolt, egyedül még az anyaság az, ami új lesz.

Most jutott el az életem arra a pontra, hogy végre élek, nem vegetálok, és megvalásítom egy gyerekkori álmom ezzel a szakkal, ahová most járok. Megfogadtam magamnak anno, hogy 24 éves koromra rendbehozom az életem (nagyon rossz gyerek és kamaszkorom volt), és büszke vagyok magamra, hogy sikerült eddig.

Viszont néha már látom, érzem magamon, hogy az első fiatalságom letelt, már nem lány vagyok, hanem nő, és más dolgok lettek fontosak.

Viszont ahogy látom azokat, akik most élik a fiatalságukat, pici szívfájdalmat érzek, hogy de jó lenne visszamenni abba az időbe, amikor még csak randizgattunk, aztán újraélni az egészet. Mert most inkább iskola, munka, háztartás, számlák vannak napirenden, és inkább abból állnak a telefonhívások, hogy "állj meg értem munka után, el kell még mennünk bevásárolni", és nem abból "vegyél fel este valami csinosat, különleges helyre megyünk"

(Tudom, a kettő nem zárja ki egymást, de az előbbi gyakori lett, mint az utóbbi)


Rossz, ha irigylem a fiatalok boldogságát valahol?


2017. okt. 23. 18:53
1 2
 1/13 A kérdező kommentje:
23 éves vagyok, télen leszek 24
2017. okt. 23. 18:55
 2/13 anonim ***** válasza:

Ez a kérdés kinek szólt? :D

Figyelj, szerintem inkább próbáld meg értékelni amid van. Tudod a boldogságot csak magadtól tudod megkapni. Most én 20 vagyok, most kezdtem az egyetemet, és igen, nagyon tetszik ez az ismerkedős időszak. De pár év múlva én is el fogok jutni oda, hogy házasság, gyerek, stb... Úgyhogy szerintem vagy próbáld meg átértékelni a dolgokat, vagy gondolkozz el azon hogy valóban akarod-e 23 évesen azt a gyereket meg a házasságot.

A válasz a kérdésre: igen, irigy vagy :DD

2017. okt. 23. 18:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/13 anonim ***** válasza:
24 évesen nőm se volt de irigyelhetsz rengeteg jópofa készséget tudok
2017. okt. 23. 19:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/13 A kérdező kommentje:

A házasság már megvolt, és újra hozzámennék, nem ez a kérdés. Gyerek meg nem most lesz, előbb diploma, talán munkaviszony (bár olyan szakmám lesz, amivel otthonról is tudok majd dolgozni, ill eddig is vannak ledolgozott éveim), szóval, nem azonnal.


Nem érzem úgy, hogy elkapkodtam, nem csinálnám másként, ha újra választhatnék.

Csak rossz belegondolni, hogy én már más korosztály vagyok, mint azok, akikkel tanulok, ill mennyire más az ő életük, gondtalanul, otthon a szülőkkel (nekem ez anno kimaradt)

2017. okt. 23. 19:02
 5/13 anonim ***** válasza:
Értem, de szerintem ne aggódj ezen :) Néha nekem is rossz, hogy én nem vagyok annyira nyitott, mint mások, és látom, hogy vannak már tök jól összebarátkozott csoportok. De idővel majd alakul. Nálunk is van egy 23 éves csaj, tök jóban lettem vele, pedig én csak 20 vagyok
2017. okt. 23. 19:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/13 anonim ***** válasza:

Ha számodra ez BÁRMILYEN szinten is problémát okoz (márpedig igen, mivel kiírtad a kérdést), akkor ezt úgy kell kezelni és nem úgy, hogy "örülj annak amid van!".

Persze örülni kell(ene). De neked valamiért mégsem jó. Azt is megfogalmaztad, hogy mi az ami nem jó: teljesen más korosztálynak érzed magad, mint ami vagy. Azért az mégse normális, hogy úgy érzed, hogy 23-24 évesen, hogy idős vagy, illetve jóval idősebb, mint a korodbeliek (mivel egy 20-21 éves korodbeli)

Nem leszek szimpatikus, de én talán kívül abból ahogy leírod racionálisabban látom. Nem biztos, hogy a párválasztásoddal van a probléma, de valamin változtatni kell de sürgősen, mert a kiégés felé nagyon jó úton jársz. Ezt a lelkiállapotot megfejelni egy gyerekvállalással most nagy hiba lenne, de szerencsére írtad is hogy nem most van soron.

De amíg meg nem lesz a baba, fontos dolgokat kell elrendeznetek. Például jó lenne megtudni, hogy a párod nem érez-e ugyanígy. Aztán pedig a változtatni kellene. Félretenni dolgokat azért, hogy fiatalnak érezhesd magad, hogy JÓL érezhesd magad, mivel ennek most van valami akadálya. Azért a hétköznapok nem vihetnek el annyira, hogy ilyen érzésed legyen!


Úgy érzem, hogy nem hülyeséget beszélek, mivel én 20 évesen szültem, a párom akkor volt 30. Több szinten lettem idősebb korosztály, elméletben. Mielőtt összejöttem a párommal, anyukám főzött rám olyan szinten, hogy egy rántottát nem csináltam magam előtte, aztán pillanatok alatt már hármónkra kellett főznöm. Nem volt egyszerű a váltás. Mégis mindig volt több olyan pillanat a napban, amikor fiatalnak éreztem magam. Befejeztem a sulit, de közben a barátaim megmaradtak, új hobbikat kezdtem el kipróbálni és a párommal is próbáltunk fiatalok maradni.

Most 28 vagyok, van egy 8 éves fiam, terhes vagyok a másodikkal és mégis fiatalabbnak érzem magam, mint a legtöbb 28 éves, mert nem hagyom magam. Próbálj olyan dolgokat csinálni amik boldoggá tesznek, amik CSAK téged tesznek boldoggá és figyelj arra, hogy a párkapcsolatod folyamatosan megújuljon. Hidd el, nem jó ha így érzel ennyire FIATALON!

2017. okt. 23. 20:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/13 anonim ***** válasza:
Elsietted az életed, ez a probléma.
2017. okt. 23. 20:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/13 A kérdező kommentje:
Nem siettem el semmit, csak tőlem független okokból kb nem volt gyerekkorom.
2017. okt. 23. 20:18
 9/13 A kérdező kommentje:
6-os, köszönöm, megértettem, mire gondolsz
2017. okt. 23. 20:18
 10/13 anonim ***** válasza:
Nyilván elsietted, ha most 23 évesen azokat irigyled, akik kötetlenek.
2017. okt. 23. 20:21
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!