Van az úgy, hogy addig nem lehet túllépni valakin, amíg nincs kimondva valami? :\

Az első nagy szerelmem, akiről én kb. az első találkozásunktól fogva azt hittem, hogy számomra ő lesz a nagy Ő, a 2 éves kapcsolatunknak véget vetett. Majd belehaltam, iszonyatosan megviselt a dolog. Hónapokig sírtam, teljesen befordultam, egyszerűen másra se tudtam gondolni. Aztán idővel enyhült ez, de mindig sokat gondoltam rá, hiányzott. Gondoltam, ha újra ismerkedem, majd el fogom felejteni. Itt vagyok 5 évvel később, de még mindig nagyon sokat gondolok rá, és az összes szarság ellenére nem tudom utálni és hiányzik még mindig. Jelenleg egy se veled se nélküled kapcsolatban vagyok egy pasival 2,5 éve. Neki is van barátnője (mondjuk mikor nincs..) a jelenlegivel 1 éve vannak együtt.

Igazából nem tudom azt se, hogy akarnék-e én még tőle valamit, csak úgy érzem, hogy nekünk még lenne mit megbeszélni, már csak azért is, mert még mindig képtelen vagyok lezárni magamban az "aktáját".

Néha eszembe jut, hogy ráírjak, vagy amikor elmegyek itthonról, mindig abban reménykedem, hogy összefutunk. Persze néha látjuk egymást, de egy intéssel el van intézve a dolog, mert többnyire kocsiban ül.

Mit csináljak? Csináljak egyáltalán bármit? Volt valaki hasonló helyzetben?