Nők! Ti bevallanátok az érzéseiteket egy zárkózott férfinek, aki önhibáján kívül nem tudja értelmezni a "jeleket"?

Az nem életem párja, aki érzelmi analfabéta. Ezt nem fennhéjázásból mondom, hanem mert én nagyon érzelmes vagyok és örökké kielégítetlen maradnék mellette. Nem érdekelnek az okok, nekem egy lelkileg egészséges férfira van szükségem, nem olyanra, akit állandóan meg kell érteni és a természetes igényeimet vissza kell szorítanom, mert neki van egy ilyen fogyatékossága. A szokásos rizsa sem hat meg, hogy de a kapcsolatban aztán kivirulna. Én ebben nem hiszek. Az egész életem egy állandó megalkuvás lenne, hogy de hát értsem meg hogy ő ilyen és fogadjam el, blabla. Volt már dolgom ilyennel, csak elviszi az ember energiáját és nem lesz belőle semmi. Én is kimutatom, ha tetszik a másik, de nem akarok egyoldalúan epekedni meg ostromolni, mert ez egyszerűen kiüresíti az embert.

A vallomás az meg annyira ovis szokás. Pont az a szép szerelem játékaiban, hogy nincs szükség kinyilatkoztatásokra, mert magától halad a történet.

Ha semmilyen érdeklődést nem mutat irántam a férfi, akkor nem. Nem fogom magam így megalázni, meg amúgy sem lenne életem párja az, akit nem érdeklek egy fikarcnyit sem.

Ha azt látom, hogy érdeklem őt, csak félénk vagy ilyesmi, akkor igen. Persze fokozatosan, és nem ilyen "képzeld, imádlak" jelleggel.