Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szerelem » Ti mit tennétek, ha szakított...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Ti mit tennétek, ha szakított veletek a párotok, de még mindig beszéltek, pedig neki már új kapcsolata van?

Figyelt kérdés
A segítségetekre lenne szükségem. Lassan 3 hónapja szakított velem a párom, 4 év után. 3 évig együtt is életünk. Azt mondta, azért hagy el, mert egyedül akar lenni, de kiderült, hogy a munkatársával kavar, mint kiderült már akkor, amikor mi szakítottunk egyből. A Nőnek már akkor tetszett a srác, amikor még velem volt. Az utóbbi időben sokat veszekedtünk, sok dologban voltam hibás, belátom. Nagy terveink voltak. Saját ház, esküvő és gyerekek. Én a szakítás után másik városba költöztem, oda ahol házat szerettünk volna. Azt mondta, hogy utánam költözik, mindennap beszéltük, elvoltunk, majd egyik nap közölte, hogy Ő nem fog hazaköltözni. Letiltotta a telefonszámomat, a Facebookon is tiltott sehol nem értem el. 1 hétre rá újra beszéltünk, azt írta hiányzok neki. Következő héten hazajött hozzám és nálam aludt. Azt mondta, újra elgondolkozott rajta, hogy hazaköltözik hozzám. Rá pár napra megint azt mondta, hogy hagyjam békén, nem akar tőlem semmit. Mint kiderült már akkor együtt volt a munkatársával, amikor nálam aludt. Ezután újra elkezdtünk beszélni, azt mondta a csajtól semmit nem akar, el is hittem... Mindennap beszéltünk telefonon, mindig mondta, hogy nincs együtt a csajjal ne aggódjak. Megint kiderült, hogy azóta is együtt van a csajjal. Ezen a héten megint jól elbeszélgettünk, mondta, hogy gondolkozik azon, hogy hazaköltözik hozzám. Elmondta, hogy sokat szokott rám gondolni és szoktam neki hiányozni is. Viszont sokszor a régi veszekedések is eszébe jutnak. Tudja jól, hogy mennyire szeretem. Péntek délután beszéltünk telefonon, kérdeztem, hogy mi van a csajjal? Azt mondta nincs semmi. Szombaton hívni akartam telefonon, nem vette fel. Majd este 10kor csörgött a telefon. Próbált kamu dolgokat kitalálni miért nem vette fel a telefont. És kibukott a dolog, hogy a csajjal volt kirándulni, sőt elmondta azt is, hogy együtt van vele és haza akarja vinni bemutatni, ráadásul közös albérletbe akarnak költözni 2 hónap után, mert a csaj nyaggatja. Teljesen kiakadtam, kérdeztem, hogy mi volt az, hogy Ő elgondolkozott azon, hogy hazaköltözik hozzám? Azt mondta, ez így is volt. Azt mondta semmiben nem jobb nálam a csaj, de megérdemel 1 esélyt. Teljesen ki vagyok akadva, átverve érzem magam, nem egyszer azt mondta, hogy gondolkodik, hogy hazaköltözik, most mégis mi történhetett? Azt mondta, ha úgy fogja érezni, hazajön hozzám, de akkor miért akarja bemutatni a családjának, miért akar vele 2 hónap után összeköltözni? Mit tegyek? Adta a reményt és most megint pofára estem... Nektek mi a véleményetek? Járt már így valaki?

2018. ápr. 15. 17:14
 1/4 anonim ***** válasza:
100%
Kizárólag magadnak köszönheted az "élményt". Azt lehet bántani, aki hagyja magát. Ha számodra még mindig kétséges, hogy mit kellene tenned, akkor nem tudok rá mit mondani.
2018. ápr. 15. 18:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 anonim ***** válasza:
Jartam eppen uilyen helyzetben. Csak en terhesen vartam haza es egy gyerekkel.O meg egyik nap ezt mondta masik nap azt,meg h visszajon de ha 6honap mulva is ezt erzi a lany irant akkor elhagy.Megsporoltam 6honapot mindenkinek es elkoltoztem en.Az en szivemet ne tiporja senki,ezt velem nem lehet megcsinalni.Aki egyszer megcsal megteszi ujra,vmi eltort. Hagyd a csába jon masik.Tapasztalat.Utana 2olyan pasim is volt h ha oelotte ismerem meg oket,ex labdaba sem rughatott vna nalam. Vond le a tanulsagot es ne toresd a kis szived! Plane ne kontaktolj ezzel a majommal,csak csicskaztat teged.
2018. ápr. 15. 19:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 anonim ***** válasza:

Ugyanezen átmentem én is nem rég, és maximálisan az egyesnek adok igazat. Nekem is meg kellett tanulnom ezt a leckét, hogy azért történik ez velem, mert MEGENGEDEM NEKI. Felhatalmazom őt, hogy hülyének és egy rángatható babának nézzen, mert nem tudtam konkrét határt húzni neki, a szemében leértékelődtem, nem álltam ki magamért, hogy hagyjon békén.


Kemény lecke. De neked is rá kell erre ébredned. Ha vissza akarod szerezni vagy végképp túllépni rajta - mindkettőhöz egy és ugyanaz a megoldás. Meghúzod a határt, hogy innentől kezdve ne keressen, te pedig nem eteted a trollt, nem reagálsz az érzelmi zsarolásaira.

Ha úgy isten igazán veled akar lenni, akkor az majd kiderült később. Kipróbálja a csajt, ha nem jön be, kihajítja és dörömbölni fog az ajtódon. De nem ilyen "félgőzzel", hanem úgy isten igazából. Te is fogod érezni a különbséget. Viszont ugyanakkor te fogsz nyeregben ülni és te döntöd el, hogy:

1) visszafogadod

2) nem leszel a "szamár"

Ha pedig belegondolsz mivel nem engeded, hogy ezt megtegye veled, hogy rángat kénye-kedve szerint, ezzel párhuzamosan te is elindulsz a gyógyulás útjára, továbbléphetsz. Ha nem jön soha többet vissza, akkor meg azért lesz neked jó, mert túlléptél rajta, ha meg igen, akkor meg azért, mert volt időd átgondolni és felelős döntést tudsz hozni. Lehet addigra már kisujjal se érnél hozzá ;)


29/N

2018. ápr. 15. 19:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 anonim ***** válasza:

Se veled se nélküléled.

Túl labilis. Hagyd, hogy észre vegye magát, addig ne is beszéljetek. Legyetek túl egymáson előbb.

2018. máj. 1. 17:03
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!