Mit éreztetek, mikor megtaláltátok az igazit?

Minden párom "igazi" volt eddig. Soha nem jönnék össze olyannal, akit nem érzek az igazinak vagy nem tudom elképzelni, hogy vele éljem le az életem. Szerintem az olyan kapcsolatoknak semmi értelme.

A férjemmel annyi különbség van, hogy neki a tulajdonságai és a mentalitása is olyan, hogy ez valóban lehetséges. Egyébként érdekes, mert nála sokkal később éreztem, hogy vele akarok lenni mint a korábbi párjaimnál. Egyetemen ismertem meg, egy rendezvény szervezése miatt. Az összhang nagyon hamar megvolt, de szerelem csak hónapokkal később az én részemről. Szóval beletelt egy fél évbe mire kapcsolat lett belőle. Úgy is, hogy kis túlzással 0-24-ben beszéltünk és sokat találkoztunk. Nála nem éreztem első perctől a rózsaszín ködös szerelmet, azóta viszont szinte folyamatosan. Az eszem tudta, hogy teljes mértékben tökéletes számomra, és megvan benne minden amit eddig kerestem, de magamhoz képest nagyon sok időbe telt mire tényleg szerelmes lettem.

Nem létezik egy és egyetlen "igazi, így értelmetlen a kérdés. Választasz valakit, akivel megállapodsz, mert arra érdemesre tartod. ÉS pont.

28 vagyok, de 50 és 100 évesen is így fogom gondolni, ha élek addig.

N

A helyes kérdés az az, hogy "vajon ÉN vagyok az igazi?".

Nincsen igazi, csak többé-kevésbé jól együttműködni képes emberek, akik elég felnőttek ahhoz, hogy őszintén megbeszéljenek és megoldjanak dolgokat.

Hazaérkeztem érzésem volt. Közel 10 évig kitartott, bár már a második évben jöttek a problémák, nagyon ragaszkodott hozzám, annak ellenére, hogy többször ki akartam lépni az egészből. Szóval nagy boldogság csak az elején volt, de már az első randin mellbevágott ez a "hazaértem" érzés. Ő nem érezte egyébként, mert aznap hajnalig chateltünk a randi után és azt mondta, ő nem érezte azt, hogy hazaért. Hát ilyen dolgok miatt csesződött el az egész később, mert sose mondta igazán, hogy szeret. Aztán 11 év után mégis én lettem az, aki megcsaltam. Bár már nem érzem megcsalásnak, mert sok év elhidegülés után tettem meg, évek óta nem volt szex.

Azóta voltam őrülten szerelmes, de az a férfi hazaértem érzést egy percig sem okozott, csak már attól forogni kezdett a világ, hogy belépett az ajtón és rámnézett. Ekkora ősrobbanást a hazaértemes srác sosem tudott nekem okozni. De ez a férfi veszélyes volt, szirénázott bennem a bip-bip miatta. Azóta megismertem valakit, akinél szintén nagyon erős volt ez a hazaértem érzés. Bizonyos értelemben még jobban, mint akkor régen, mert soha életemben senkivel nem tudtam olyan jól elbeszélgetni, mint vele és emellett nagyon vonzó volt. De a hazaértem érzés itt tévedés volt. Igaz, az elsőnél is. Csak nagyon soká esett le.

Az előző kapcsolatbaimban úgy éreztem, egyedül vagyok a kapcsolatban, csak én dolgozom azért, hogy működjön. Sosem éreztem magam biztonságban, ezért mind le zárult néhány hónapon belül.

A vőlegényemmel, lassan már a férjemmel minden más volt. Az elejétől fogva úgy bánt velem, mint egy hercegnővel. Megkaptam tőle azt a biztonságot, támogatást amit eddig még sohasem. Lassan, de biztosan szerettem bele. Szép lassan elvarázsolt. Azóta is együtt dolgozunk a kapcsolatunkon, mindennap teszünk érte, hogy fenn tartsuk ami köztünk van. Különleges dolognak tartom, mikor két rokon lélek egymásra talál és szerelmesek lesznek.