Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mi legyen ezzel a lánnyal? Már magam sem tudom?
Randiztam kétszer egy lánnyal egyszer 4 máskor 5 órát voltunk együtt, akar is találkozni velem. Mikor a szülinapom volt sütött sütit is nekem. Előtte mással ismerkedtem, de azóta azt a lányt nem is keresem.
Viszont úgy érzem megakadtunk. Vagyis nem tudom mit kéne feldobni, mert jó lett volna ennyi idő alatt legalább egy csók. Pedig majdnem minden nap beszélünk facebookon.
Valamiért olyan bénának érzem magam, így elcsábítani egy lányt (randikon keresztül). Fogalmam sincs mi ennek a menete.
Volt már pár nőm, de azok ilyen éjszakai ismerkedések mind. Most is rámírt egy harmincas nő, hogy át jönne hozzám este, de én pont ez a lány miatt offoltam.
Talán az lenne a legjobb ha hagynám a fenébe.
27 F
Ez nagyon jó ötlet, de én nekem nincs okostelefonom
ő meg összesen egyszer vette elő amikor valamit olvasott
egyébként nem tartom jónak a telefon bújását, mondjuk itt jól jönne igaz :)
Ha van jogsid, kocsid, menj el érte és vidd el valahova, ahol beültök, megesztek, megisztok valamit (pizza, süti, üdítő, bármi, tehát nem hétfogásos vacsora). Opcionális séta után vidd haza, vagy vidd el valami olyan helyre, ami a környéken van és neked tetszik. Megyeszékhelyen biztos van ilyen. Egy szökőkút, egy park, egy szép régi épület, bármi.
Ha nincs jogsija, és érdekli, mutasd meg neki egy elhagyatott helyen, hogy kell elindulni kocsival. Vigyél az autórádióba olyan zenéket, amik neked tetszenek, és mutasd meg neki. Beszélgessetek zenéről, veletek megtörtént hülye hétköznapi helyzetekről, akármiről. Keressetek csillagképeket az égen. Nézz a szemébe, és látni fogod, hogy bejöttök egymásnak. Dicsérd a ruháját (hogy mennyire csinos benne), a haját (hogy milyen szép színe/vagány fazonja van), a nyakláncát, amit még eddig nem láttál rajta, stb.
Amikor hazavitted, kérj és adj puszit, öleld át szorosan (de ne erőszakosan), érezze, hogy több vagy neki, mint barát. Ha megvolt a csók is, ne ülj vissza az autóba addig, amíg be nem ment a házba. Ha nem volt csók, akkor sem... :)
Még aznap este írj neki, hogy milyen jól érezted magad, és reméled, hogy ő is. És hogy jó lenne megismételni ezt az estét. És ha furán néznek rád az emberek, ne csodálkozz. Csak azért teszik, mert nem tudják, miért vagy füligszáj... :)
Nincs jogosítványom, tudom nem vagyok egy nagy szám emiatt.
Őt eddig nem zavarta.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!