Ha múltban történt események miatt önbecsülési problémáim vannak és ezzel pszichologushoz járok, akkor ne is ismerkedjek?

Mielőtt jönne a második adag hiszti: a fejlődés kényelmetlen és fájdalmas érzés. És az is az, mikor eléred az aktuális korlátaidat. Ez nem megy másképp.

Vannak, akiket egy ilyen terápia és a vele járó változás annyira megtör, hogy minden alkalmon sírnak meg ott akarják hagyni a helyet meg dührohamot kapnak tehetetlenségükben. De ha valaki kitart, ezeket a falakat át lehet törni. Ez is a lényeg.

Hasonlóval küzdök. Minden ember más, könnyen lehet hogy segíthet. Nekem viszont az jelenleg a tapasztalatom, hogy rosszabb lett. Az elmúlt hetekben, hónapokban nagyon ráfeküdtem arra, hogy átlépjem a határaimat, olyan dolgokat csináltam amiket sose képzeltem volna (pl. egy hatalmas ismeretlenekből álló baráti társasághoz csatlakoztam egy napra és teljesen ura voltam a helyzetnek, nagyon jól éreztük magunkat).

A probléma, hogy a folytatás mindig borzalmasan nehéz (időegyeztetés, energia, stb.), és mivel nem belülről jön az elfogadásod, hanem külső hatások pofozzák, ezért pl. ha nem kerestek vagy nem folytatódott a kapcsolat, akkor napokig bezuhantam magamba. Hiába sikerült nagyon jól az a nap és győztem le a félelmeimet, azt érzem hogy nem vagyok elég jó ahhoz hogy kapcsolatban maradjunk vagy a találkán kívül folytassuk a beszélgetést. Az agyam persze tudja hogy hülyeség, de mégis ez az érzés van bennem. Sajnos ezzel felerősödik bennem a félelem, hogy bármikor eldobhatnak és lekoptathatnak, vagy semmibe nézhetnek, és csak arra tudok gondolni hogy bennem van a hiba.

Nem kell rögtön megtenned, de egy próbát megér neked is az ismerkedés. Próbáld meg ott és akkor jól érezni magad és ne gondolj a jövőre, kattogsz majd eleget az utóhatásoknál amiatt úgyis. Azt elmondhatom, hogy mikor megteszel valamit amitől nagyon félsz és sikerül, jó eső érzés lesz, csak utána kavaroghat benned rengeteg dolog, ami miatt én legalábbis úgy éreztem később, hogy nem haladtam semmit, nem tudtam büszke lenni magamra, mert nem tudtam folytatni (nem tudtam tartani a kapcsolatot).

Én is ilyen vagyok. A nőket nemtudom megszólítani, de ez nem feltétel, hogy mindenki azt lássa rajtad, hogy nincs önbecsülésed.

Húzd ki magad, nézz az emberek szemébe.

Suliban sokat gúnyoltak, kiközösítettek. 1-2 barátom volt csak. Ha sokat mondogatják neked, hogy hülye vagy, akkor el is hiszed magadról, tehát a legfontosabb dolog, hogy mindig éreztesd magaddal, hogy te vagy ugyanolyan jó, mint bárki.

Társkeresés ügyileg nemtudok neked segíteni. Talán, hogy olyan környezetben dolgozz, ahol nők is vannak. Ez nem garancia, hogy olyan nő fog téged leszólítani, vagy elhívni egy körre, aki tetszik is neked. Tapasztalat!

Emberek közé kell járni. Akár egy zsúfolt bevásárlóközpontban, ahol rengeteg ember van. Szokd a tömeget, az embereket, ne csak otthon a négyfal közt legyél, ha vége a munkának, mert az nem segít. Az elején rossz lesz, de majd hozzászoksz.

Nem kell pszichológus. Mélyvíz kell! Ezzel nem a társkeresési problémádat fogod tudni megoldani, hanem az önbecsülésed.

Én minden munka után eljártam mekibe. A jó zsúfolásig telt mekibe. Vettem valami kiadós kaját és ismeretlen emberek mellé ültem és ott fogyasztottam el a kaját. A legjobb orvosság, ha az agyadat sokkolod azokkal az ingerekkel, amik elől menekülsz. Még1szer írom, hogy az elején lesz csak szokatlan, fura és rossz érzés utána egyre nyugodtabb és felszabadultabb leszel emberek közt. Ez az orvosság nem a drága pszichiáter. Akkor inkább menjél mekizni!