Szoktatok úgy vágyni a szerelemre, hogy a "kiszemelt" még meg sincs? Vagy csak akkor gondoltok kapcsolatra amikor van valaki aki tetszik?

Velem megtörtént, hogy elolvastam az Anna Kareninát és azon gondolkoztam, micsoda hülyeség ennyire odalenni egy pasiért. Tény, hogy nem ezt szerette volna, de Anna még a kisfiát is elvesztette a hűtlensége miatt, hát a szívem szakadt meg, amikor a kicsi és az anyja egymás után vágyakoztak, mert van gyerekem.:( Próbáltam visszaidézni, milyen volt, amikor szerelmes voltam, de annyira ködösnek tűnt az érzés. Azt tudtam, hogy akkor mindennél erősebbnek tűnt az érzés és éveken át meg akartam halni az első nagy plátói után, aztán a viszonzott is elég gyötrelmes volt. De már annyira hülyeségnek tűnt így odalenni valakiért, aki csak egy férfi. Néha arra gondoltam, ha elválnék, újra tudnám-e kezdeni. Autók suhantak el mellettem és bele-belenéztem és ott volt a sok taszító pasi és arra gondoltam, engem már nem tudna lázba hozni senki, egyszerűen képtelen vagyok a szerelemre. Aztán 2 hónap múlva bemutattak valakinek és belém csapott a villám. Hát jobb lett volna kihagyni. Nem tudom, a könyv hozta fel bennem a vágyat és tárgyat kerestem a vágyamhoz vagy véletlen volt az egész, de olyan szerelmes lettem, hogy abba majdnem belehaltam.