Találkoztam egy jóképű idegennel. Beszélgetésünk nem volt több 1 óránál, és nem is lesz folytatása soha. Mégis most érzem azt, hogy talán van nagy Ő, van lelki társ. Részletek lenn. Szerintetek?

Megismertem egy srácot, olyan körülmények közt, hogy sokáig együtt várakoztunk. Nagyon-nagyon tetszett nekem külsőre, mivel jóképű, magas, igéző a szeme... Kissé alternatív stílusú, én pedig nem, és jó volt kicsit ilyen másmilyen fiúval beszélgetni. :) Nagyon szimpatikus volt, főleg az érdeklősi körei miatt.

Mikor végül elváltak útjaink (alighanem örökre, hisz nem cseréltünk elérhetőséget) hirtelen nagyon rossz érzésem lett. Olyan fura volt, hisz valami 1 órát töltöttem csak el vele az életemből, mégis szinte levegőért kapkodtam, ahogy láttam kisétálni nem csak az ajtón, de az életemből is. Mikor már eltűnt, még könnyeztem is. Alig ismertem magamra, hát mi a francért reagálok így?

Most másnap hajnal van, de nekem még ugyanaz nap, hisz nem mentem el aludni. És ő jár a fejemben. Úgy érzem, mintha elveszítettem volna valaki fontosat, pedig ő sosem volt fontos nekem. Már ilyen misztikus gondolataim vannak, hogy talán ő ilyen lelki társam, ezért fáj, hogy sosem ismerjük meg egymást jobban.

Szoktam rajzolni, festeni, azt hiszem holnap elkészítem a portréját emlékezetből.