Hogy tudnám elfogadni, hogy egyedül maradtam?

A kérdező vagy önbizalomhiányos férfi vagy brutál kövér nő.

Ebből már adódik is a megoldás.

A 9-es nagyon jókat írt kár h kevesen értik..sajnos

nem mindenki talál társra, régen sem és most sem..nem tudom h te fogsz e társat találni de remelem igen..de ha nem akkor marad a lelki élet másokkal, társaságba járás, hobbik vagy az egyedüllét nyugalam..én is egyedül vagyok

#9: "magányossá válunk, vagy pedig élvezzük a szabadságot, amivel az egyedüllét ajándékoz meg bennünket."

Itt van szerintem az első véleménykülönbség. Amit én inkább tapasztalat miatti véleménykülönbségnek tartok.

Nagyon sok ember, aki "élvezi a szabadságot" már otthonról is olyan mintákat hozott, hogy a kapcsolatnak törvényszerűen a szenvedésről kell szólnia. Vagy valamennyi szenvedésről.

Ez nincs feltétlenül így, sőt, én még azt is vitatom, hogy olyan ritkának kellene lennie a normális kapcsolatnak, mint a lottó ötösnek. Most azért olyan ritka, mert nagyon kevés embernek van megfelelő önismerete és akinek van sem feltétlenül szándékozik feloldani a benne lévő ellentmondásokat.

"vagy elszigeteltnek és keserűnek érezzük magunkat, vagy inkább ünnepeljük azt a tényt, hogy meglátásaink elég mélyek és erősek ahhoz, hogy túljussanak azon a hatalmas emberi igényen, hogy családunk, barátaink vagy munkatársaink,szomszédünk,GYIK társaink egyetértését elnyerjük."

Introvertált emberként sosem vágytam a tömeg elismerésére, de ha néhány ember sincs a környezetemben, akivel egyet tudnék érteni, akkor azt hívják társas magánynak. Ezért lesz nagyon sok, látszólag vidám, társasági ember is öngyilkos. Mert mások előtt szerepet kénytelen játszani. Önmagát nem adhatja, mert akkor nem fogadják el.

#10: "Ha a párkapcsolat nem az életed középpontja hanem csak egy része, azon a részen lehet fájó hiány, de többi rész ha rendben van, ez a hiány nem fogja kitölteni a lelked nagy részét. Barátok, rokonok, munka, hobbi ami az életnek a nagy részét töltik ki amúgy is."

Igen, ez működik egy darabig, amíg meg nem kérdőjelezed a léted értelmét. Hogy miért élsz. Ez megint minden embernél más. Aki hasznosnak érzi magát társadalmilag, annak a munka kielégítő tud lenni. Aki csak egy fogaskeréknek a gépezetben, az a "nyugdíjra" hajt és tőkét akar kovácsolni. Ha ez megvan, jön a következő fázis: Szürcsölhetem a koktélokat egyedül a tengerparton, de nem leszek boldog.

Akinek a rokonok olyanok, hogy menekül tőlük és elhatárolódik, ott ez sincs. Erről nem tehet, rossz helyre született.

Igaz barátságok manapság már egyre kevésbé vannak, instant társaságot lehet találni bármilyen tetszőleges tevékenységhez. Meg felfelé nyal-lefelé tapos kullancsokat, akikről ha nagyon figyelsz, akkor kiderül, hogy csak akkor vagy jó nekik, ha kell nekik valami vagy nagyon unatkoznak.

10-es vagyok. Én apa nélkül nőttem fel, egy éves voltam, amikor meghalt. Anyám egy csodálatos nő volt, nem keseredett bele az egyedüllétbe. Még érettségije sem volt, egy hegyvidéki kis faluból jött, ahol döngölt padló volt, villanyt már csak akkor vezették be amikor én megszülettem, a vizet pedig mindig a kerekes kútból húzta a nagyanyám. De anyu arra használta az egyedüllétet, hogy fejlődjön. (És közben remekül nevelt két gyereket). Beiratkozott esti iskolába, leérettségizett. Annyira megszerette a kötelező olvasmányokat, hogy elkezdte rendelni a világirodalom remekeit és mindet ki is olvasta. Aztán jogra is felvételizett, de bár a felvételi vizsgán jól teljesített, mégsem vették fel mert sosem volt kisztag, párttag, és az ilyenektől ajánlást sem tudott kicsikarni, márpedig az akkoriban kellett ahhoz hogy bejusson a jogi egyetemre (kora hetvenes évek). De azért megcsinált még egy pénzügy és számviteli szakképzést. Lett egy párja (én akkor már elmúltam 10 éves), csináltak egy vállalkozást és lett pénzük, bár boldogok amúgy nem voltak. Anyám addig volt igazán önmaga, amíg egyedül volt és építette magát.

Szóval én azt láttam, hogy az ember egyedül is foglalja le magát és építse az életét. A barátaim nagyon jó barátok már harminc éve, részei az életemnek, nagyra becsülöm ezeket a társas kapcsolatokat. De ezek nem hullottak az ölembe, ezekért tennem kellett.

És hát, számomra a művészetben való kiteljesedés nélkül nem élet az élet. Voltam házas, de vége lett. 12 évet voltunk együtt. Van gyerekem. Igen, hiányzik egy párkapcsolat, de erre jelenleg időm sincs. Ha lenne, akkor úgy szervezném az életemet, hogy legyen. De elfoglalom magam olyan dolgokkal amik fontosak nekem. Egy párkapcsolatban is így élnék, csak kevesebb időm lenne edzeni, olvasni, festeni.