Hány éves korban lehet becsavarodni a barátnő hiánytól?

Nekem azt hiszem a 20. születésnapom volt az első komolyabb töréspont.

18 évesen már éreztem, hogy baj van. Emlékszek, amikor a családdal ünnepeltünk, és hozták a tortát; kifelé mosolyt erőltettem magamra, de belülről már durván marcangolt a gondolat, hogy basszus, felnőttkorba léptem, és még semmi sikerem nem volt a nőknél.

20 évesen jöttek elő a mentális problémák sokkal durvábban. Például lámpalázas lettem, amikor mások előtt kellett beszélni az egyetemen. Amikor előadást kellett tartanom, a WC-ben vodkáztam egyedül, hogy legyen erőm megszólalni. Amikor olyan helyzet volt, hogy lehet meg kell szólalnom mások előtt, akkor remegett a kezem, izzadtam, majd elájultam.

Természetesen nem csak ez a probléma volt az egyetlen. Jött a depresszió. A szorongás. A kisebbségi komplexus. Az önbizalomhiány. A gyűlölet (hogy gyűlöltem már akkor minden nőt és minden férfit, aki sikeres a nőknél!). Frusztrált voltam rettenetesen.

A következő években sem lett még jobb. A tünetek még durvábbak lettek. Sokat gondoltam a prostizásra. Végülis nem mentem (akkor még), mert tudtam hogy az igazi bajomon nem segítene. Az öngyilkosság gondolata is megfordult a fejemben.

23 évesen végre lett barátnőm. Egy 19 éves lány, akinek már előttem volt pasija. Ebbe a tudatba majd beleőrültem. Lelkileg beledöglöttem. Gyilkosságokra gondoltam. Kínzásokra. Elképzeltem, hogy elkapom a srácot tanúk nélkül, leütöm, elrabolom, elviszem egy kihalt helyre, és halálra kínzom.

Mert hát a korábbi mentális betegségeim még jobban kiújultak. Olyan szinten értéktelen senkinek éreztem magam, hogy rendszeresen depressziós rohamaim voltak. A szüleim már komolyan azon gondolkoztak, hogy elvitetnek pszichiátriára. De tényleg. A padlón feküdtem, sírtam, üvöltöttem, amikor nem volt senki otthon. Mások előtt próbáltam elleplezni. Egész nap csak aludtam volna. Az arcom eltorzult, a fejem vörös volt, a tekintetem vérben úszott.

Mert talán ha még akkor lett volna egy szűz és érintetlen barátnőm, akivel mindketten tiszta lappal fel tudunk építeni egy kapcsolatot, akkor talán még menthető lettem volna. De sajnos ez az utolsó kiskapu is bezárult. Nem volt több reményem, hogy megmeneküljek a totális tönkrementeltől.

A libidóm gyakorlatilag meghalt. Nem tudtam teljesíteni az ágyban. Mert folyton azon kattogtam, hogy nekem előttem senki sem volt, hogy 23 évesen gyakorlatilag semmi tapasztalatom sincsen. Hogy férfiként egy nagy NULLA vagyok. A tudat megőrjített, hogy a barátnőmnek előttem már volt pasija. Aki ráadásul nála is fiatalabb volt egy évvel! Hogy neki akkor a 17 éves pasija megadott szexuálisan mindent, hogy 3-4 meneteket lenyomtak egy este alatt. Én meg akkora roncs vagyok, hogy semmit nem tudok nyújtani. Lelki eredetű impotencia.

Úgyhogy éveken át gyógyszert szedtem. Igen, farokállító gyógyszereket szedtem, mint a vén taták.

23 éves korom után voltak nőim. Kisebb kalandok. Egy-két komolyabb. De semmit nem segített. A sebek nem gyógyultak be. Pedig még prostinál is voltam - kétszer is. Jobb lett-e? Nem.

Eltelt már azóta 5-6 év. Mostmár jobb a helyzet. Az idő és a változások javítottak rajtam - de sohasem fogok teljesen meggyógyulni. A BETEGSÉG maradandó károsodást okozott a lelkemen. Sosem fogok egészséges, normális önbizalommal rendelkező, szexuálisan ép férfi lenni. Már nem szedek ugyan gyógyszereket, de a libidóm most is gyenge. Hetente 1-2 alkalommal kívánom a szexet. A merevedésem ritkán teljes, sohasem vagyok olyan kemény, mint kellene.

És a legrosszabb, hogy ezt soha SENKI nem értette meg. Sem az anyám, sem az apám, sem az első pszichológusom, sem a második pszichológusom, sem a harmadik pszichológusom, sem a nők az életemben. Sőt, szerintem inkább még haragot is éreztek a hozzátartozóim. Hogy mit csinálok ebből ekkora ügyet. Mit tudták ők, mi játszódik le bennem...

Így hát jobb választásom nem lévén, amikor rámtör a boldogtalanság, akkor anonim oldalakon fórumozok, és néha megosztom életem tragikus siralmas történetét a nőkkel.

Luzer, mi?

Felismerem a 11-es valaszolot, egy ideig irt egy blogot is.

Ha o luzer, akkor te mi vagy ezzel az empatiamentes, troger valaszoddal? Csak ideiglenesen kerulnel at arra az oldala, ahol o (es en is) van, amikor tenyeg gyakorlatilag hiaba probalkozol...

Remelem eljon a mi idonk, V....r :D

Minden jot :D

A 11. konkrétan elmebeteg. De szó szerint mentálisan beteg ember, akinek nem szabadna a társadalomban szabadon mozognia!

"23 évesen végre lett barátnőm. Egy 19 éves lány, akinek már előttem volt pasija. Ebbe a tudatba majd beleőrültem. Lelkileg beledöglöttem. Gyilkosságokra gondoltam. Kínzásokra. Elképzeltem, hogy elkapom a srácot tanúk nélkül, leütöm, elrabolom, elviszem egy kihalt helyre, és halálra kínzom.

Mert hát a korábbi mentális betegségeim még jobban kiújultak. Olyan szinten értéktelen senkinek éreztem magam, hogy rendszeresen depressziós rohamaim voltak. A szüleim már komolyan azon gondolkoztak, hogy elvitetnek pszichiátriára. De tényleg. A padlón feküdtem, sírtam, üvöltöttem, amikor nem volt senki otthon. Mások előtt próbáltam elleplezni. Egész nap csak aludtam volna. Az arcom eltorzult, a fejem vörös volt, a tekintetem vérben úszott.

Mert talán ha még akkor lett volna egy szűz és érintetlen barátnőm, akivel mindketten tiszta lappal fel tudunk építeni egy kapcsolatot, akkor talán még menthető lettem volna. De sajnos ez az utolsó kiskapu is bezárult. Nem volt több reményem, hogy megmeneküljek a totális tönkrementeltől.

A libidóm gyakorlatilag meghalt. Nem tudtam teljesíteni az ágyban. Mert folyton azon kattogtam, hogy nekem előttem senki sem volt, hogy 23 évesen gyakorlatilag semmi tapasztalatom sincsen. Hogy férfiként egy nagy NULLA vagyok. A tudat megőrjített, hogy a barátnőmnek előttem már volt pasija. Aki ráadásul nála is fiatalabb volt egy évvel! Hogy neki akkor a 17 éves pasija megadott szexuálisan mindent, hogy 3-4 meneteket lenyomtak egy este alatt. Én meg akkora roncs vagyok, hogy semmit nem tudok nyújtani. Lelki eredetű impotencia."

Az ilyennek minek az élet, ha SAJÁT MAGA vágja tönkre azt?