Mit tegyek, hogy ne a párkapcsolatokon agyaljak, pörögjek állandóan? Sikertelen vagyok benne, és már rohadtul nem szeretnék egyedül maradni.

Nem írom le a korom, mert úgyis az lesz mondva, hogy fiatal vagyok, előttem az élet.

Három emberrel mentem el randira eddig, a többivel még eddig se jutottam el. Kezdeményezek, ismerkedek. Mindig ügyeltem arra, hogy ne pörögjek rá a témára, hogy ne egy párkapcsolattól várjam az életem kiteljesedését. Egyedül költöztem el, egyedül tartom fent magam két állásból (plusz van egy harmadik állás, ami alkalmi, pl ha megyek barátnőkkel Budapestre shoppingolni, ilyesmik, akkor legyen rá pénzem). Míg más a párjával él. Egyedül megyek kirándulni, egyedül járok színházba, mert a barátnőkkel értelemszerűen megritkultak a találkozások, mivel inkább a párjaikkal vannak, más került előtérbe. Elmentem idegenekkel túrázni is, stb.

A társkeresővel hamar zátonyra futottam, onnan nem tud megtetszeni senki, élőben kell ismernem a másikat, úgyhogy ezt ne ajánlja senki. Nagyon szépen indultak a dolgok, aztán mind a háromnál az lett a vége, hogy maradjunk csak barátok. Az egyik több lányt tartott talonban, a másik kettő az exéhez ment vissza. A harmadik ilyen letett teljesen a padlóra, el se akarom még mindig hinni. Az tartott a legtovább, egy hónapig randiztunk, előtte is ismertük már egymást. Azt hiszem életemben először voltam szerelmes. Nem bírom már tovább.

Folyton agyalok, sírok, naponta 10x is akár. Hiába dolgozok orrvérzésig, megyek el és edzek végkimerülésig, akkor is agyalok és kattogok, és hazaérve a tök üres lakás vár, amiből rohadtul elegem van.

Mindenhol bőgök. Vettem kondibérletet és a terem közepén elkezdtem bömbölni. Sírok a munkahelyemen is. Azt mondták, hogy majd elmúlik, de hétről hétre, hónapról hónapra egyre rosszabb. Edzeni is azért kezdtem el, hogy levezessem a stresszt, mert már harapdáltam magam, dührohamaim vannak, a combom is ütöm, a tükröt betörtem.

Akkor is egyedül voltam, amikor tomboltak a hormonok és "viszketett a mindzsesz", és még mindig szűz vagyok. Most idősebb fejjel azért nem merek belemenni egyéjszakás kalandokba, mert félek, hogy ahhoz ragaszkodnék. Főleg hogy már olyan lelki állapotba vagyok, hogy pár kedves szónak is tudok örülni.

Mások szerint jó a humorom, csinos vagyok, legtöbb emberrel szót tudok érteni, nem akaszkodok rá senkire, mindig volt önbizalmam (kivéve most), megálltam a saját lábamon, és nem értem, hogy miért vagyok selejt.