Hány éves korban kell reálisan elengedni hogy az ember megtalálja a társát akivel utána később családot alapíthat? 37 éves férfi vagyok. Hány évem van még hátra, reálisan? Vagy ez a hajó már elúszott?

"és talán még találhatok egy olyan nőt akit nem zavar hogy közelebb vagyok a 40-hez mint a 35-höz"

- Engem a korod nem zavarna, de nem értem, miért szülne neked bármeilyik nő??? Csak egy okot mondj! Csak egyet.

És pontosan emiatt csokken a születés szám. Nem a nők miatt, habem a hozzádhasonló szarkupacok miatt, akik szerint a család/gyerekvállalás kimerül abban, hogy "sperma". Érdeklődnék, hogy a te f*szodon kívül mit raksz a kapcsolatba? Semmit. Hát köszi, akkor maradok inkább egyedük 28 évesen.

52

Trollkodsz, ezt már tudtuk eddig is.

DE (!), ha ezeket a dolgokat te most tényleg komolyan is gondolod, akkor egy elveszett ember vagy, és nőd az életben nem lesz.

Hát, 30, de főleg 35 fölött már kezd elég forró lenni a talaj. Én 40 vagyok, de érzem, hogy eléggé lehúzták a rolót. Amikor körülnézek, és látom a barátaimat, munkatársaimat, hogy már 10-15 éves házasok, közös élményekkel, tapasztalattal, lakással, házzal, 2-3 gyerekkel, akkor minden erőm elhagy...

Láttam egy filmet még az egyetemi éveim alatt, huszonéves fejjel, a főszereplő férfi épp naplót írt: "Negyven éves vagyok. A legrosszabb kor. Még túl fiatal az ember ahhoz, hogy álmai legyenek, de már túl idős ahhoz, hogy megvalósítsa." Beleégett az emlékezetembe, máig nem felejtettem el. És nekem is meg kellett érnem mindezt...

Na, de a lényeg, hogy azért nem kell feladni a dolgot, csak reálisan látni: a helyzet nehéz, de nem lehetetlen. Ahogy a többiek is írták, a remény hal meg utoljára, és ehhez érdemes idomulni. Ismerkedni kell, és céltudatosnak lenni. Pontos elképzelésekre van szükség, hogy hogyan szeretnél élni, és abba az irányba mozdulni és tenni. Ismerkedés, egzisztencia megteremtése, stb. Én úgy vagyok vele, hogy ha nem jön össze, akkor legalább elmondhassam, hogy amit tudtam, megtettem.

Ami a gyerekvállalást illeti: bár már valóban nem vagyunk ideális korban, mégis gondolj arra, hogy vannak nők, akik 40 fölött is szülnek gyereket (nyilván jellemzően nekik már van korábbról is) - pedig ők is 60 évesek lesznek, amikor a legkisebb gyerekük 20. Mégis vállalják. Tudok olyan férfit, aki 44 évesen házasodott, és született két szép gyermeke. Pedig vak (!) volt. Na, amikor ilyeneket hallok, akkor az azért tud még reményt adni - hogy neki mennyivel nehezebb volt, és mégis sikerült neki.

Az okokkal azért jó tisztában lenni. Nálam is van bőven (főleg lelki okok) - nem mást okolok a helyzetem miatt. Érdemes tisztába kerülni ezekkel, és javítani magunkon, amennyit tudunk.

Szerelem vs. szeretet: A szerelem valóban elmúlik, a szeretet marad meg, az kíséri végig a házastársakat. Ezzel nincs baj, és tisztában kell vele lenni. Nyilván kell, hogy legyen fizikai/lelki vonzalom a felek között, anélkül nem megy, és az ismerkedés kezdetén nehezen tudom elképzelni, hogy ne legyen valami felfokozott érzelmi töltet (szerelem) is. De ez csalóka tud lenni, nagyon könnyen kialakul, akár egy erősebb vonzalom alapján is, és az ember ilyenkor idealizálja az illetőt. Sokan ott rontják el, hogy elmerülnek ebben az eufóriában, és nem gondolnak sok minden másra, ami szükséges az élethosszig tartó sikeres párkapcsolathoz. Az értelmi megfontolásokat teljesen kihagyják, azt hiszik, ez az érzés mindvégig kitart, pedig nem. És ha a többi dolog (közös cél, világlátás, szeretet, stb.) nem volt meg sosem, akkor összeomlik az egész, mint egy kártyavár.

A korkülönbséget illetően: természetesen nem kizárólagos szabály, de előnyös, ha a férfi valamivel idősebb, és 8-10 év különbség azért belefér - ez nem kell, hogy kizáró tényező legyen. Viszonylag extrém példa Szandi esete, aki 16 évvel fiatalabb férjénél, és a mai napig boldogok, 3 gyermekük van.

F40

Én már most elengedtem. :D

Nyugi, nem vagyok incel, csak tudom, hogy nem vagyok szerethető vagy nem ütöm meg a szintet azoknál akik nekem bejönnek.

27F

"Azt megkérdezhetem hogy te feladtad e vagy te is keresel?"

Én már abba a szakaszba jutottam, hogy megrogyott a lendület: nyitva tartom a szemem, próbálok emberek közé járni, igyekszem magamat karban tartani, de ennél jobban már nem tudok nekifeszülni a dolgoknak. Ha sikerül a hozzám illővel találkozni, akkor örülök, ha nem akkor így jártam. Sajnos nekem a netes táskereső platformok nem működnek - nem nekem valók. (Ha neked nincs velük bajod, használd őket nyugodtan, az is növeli az esélyeket.)

Amitől félek egyébként, hogy az idő szűke miatt kapkod az ember: akár én is, akár a potenciális társam is. Mindketten sietnének, és ezért könnyen beleugorhatnak olyanba, amibe nem kéne. Szóval erre muszáj figyelni, a másik megismerését nem szabad kispórolni, az egymásnak valóságot ki kell deríteni. Ennek nem kedvez sem az idő előrehaladta, sem pedig a kapcsolat elején terjengő rózsaszín köd.

A szüleim sajnos nekem is idősödők, és ez eléggé elszomorít, nagyon rossz ezt látni. Ezen felül egyre inkább olyan zaklató gondolatok ébrednek bennem, hogy ha egyedül halok meg, vajon majd ki viszi el a házakat, a vagyont, mindent, amit szegény szüleim összedolgoztak. Vajon ki temet el? Stb. Hát, elég gyötrő érzés ilyeneken agyalni, mondhatom...

Igazából már jó ideje tudom, hogy nagy szívás egyedül maradni. Aki így érzi jól magát, ez a tudatos, határozott elképzelése, az rendben van, csinálja, de aki csak kényelemből él, és el se gondolkodik ezeken, az jól teszi, ha nekiáll, mert minden életcél nélkül még 20-30 évesen elélvezkedik az ember, de később már elég keserű lesz a pirula. Az élet bizony csak néhány évtized, és bizony 40 év körül az emberbe beléhasít, hogy a fele már lement, és a második felében nem mennek olyan lendületesen a dolgok, mint 18 évesen, és valójában nem 40 van még hátra, hanem az aktivitást, egészséget, lehetőséget tekintve jóval kevesebb... És egy családot fenntartani, gyerekeket nevelni - ahhoz azért kell erő. Arra lenne a fiatal évek vitalitása, amikor még mindezt a kisujjából kirázná az ember.

Az a helyzet, hogy a mai világ nem nagyon tanítja meg életre az embert. Buli, élvezkedés, karrier, utazgatás, szórakozás, aztán már el is ment három évtized. (Mondjuk én pont nem ezzel töltöttem az időt, nálam más baj volt.) Pont a legaktívabb, legtermékenyebb évek. Nem véletlenül házasodtak régen tizen-/huszonévesként - az volt szinkronban a biológiával. Megnézed az állatvilágot: melyik állat csinálja azt, hogy eléri az ivarérettséget, aztán vár még 20 évet a szaporodással? Egyik sem. Amint korba lépnek, egyből fészket raknak, és utódokat hoznak világra. Én értem, hogy az ember nem állat, de azért ebből is elég tanulásgos elveket lehet leszűrni, ha az ember kicsit gondolkodik a dolgokon.

55-ös voltam.