Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Társkeresési problémák » Eddig még csak sikertelenség...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Eddig még csak sikertelenség ért az ellenkező nemmel. Van-e még értelme próbálkozni úgy, hogy teljesen elment a kedvem az ismerkedéstől?

Figyelt kérdés

Röviden, tömören felvázolom. (Megjegyzés: mégse sikerült olyan rövidre, mint terveztem.)

22 éves fiú vagyok, soha nem volt barátnőm... azazhogy 15-16 éves koromban volt valami, de azt aligha nevezném értelmes, őszinte dolognak.

Eddig 3 lánynál próbálkoztam - és itt nem azt értem, hogy odamentem hozzá, beszéltem 5 mondatot és elküldött. Nem, ezek hosszú, fél éves programok is voltak, amíg ismerkedtünk, megpróbáltam megkedveltetni magamat velük, és végül pofára lettem ejtve. Az elsőt még mondjuk tisztelem is azért, mert volt benne annyi gerinc, hogy visszautasított (heh, igen, ez a legnagyobb sikerélményem eddig). A második egy számítógépes játékot választott helyettem (!!!) - nem viccelek. Na, őt nem is bánom, mindenféle rosszindulat és fölényeskedés nélkül mondhatom, hogy nála butább és bambább embert még az életben nem láttam, és nem a játék miatt.

A legutóbbi eset meg nagyjából egy éve volt, és itt döbbentem rá arra, hogy valószínűleg az arcom miatt nem sikerült ezelőtt se semmit összehozni.

Történt ugyanis, hogy egy lánnyal úgy 2-3 hónapig beszélgettünk napi szinten a neten, mire sor került egy személyes találkozóra. Reeeeejtélyes módon aztán ő valahogy eltűnt erre 2 héttel. Micsoda véletlen! Én pedig teljesen összetörtem, mert én azt gondoltam, hogy nekem ő lesz a tökéletes. (Ezt egy brutálisan hosszú írásban amúgy meg is örökítettem itt GYK-n, de ez most sokadlagos dolog.) Teljesen depresszióba estem, bő fél évig senkihez nem szóltam és egyetemre is alig jártam be, illetve teljesen elment a kedvem mindenféle ismerkedéstől. Mondjuk az se tette örömtelivé a dolgot, hogy pont a születésnapomra sikerült beidőzítenie a szó nélküli lelépését.

Ja, mindemellett többször kiröhögtek már az utcán a kinézetem miatt - igen, létezik ilyen. Ezt muszáj megemlíteni, mert sokan el se tudják képzelni, hogy van ilyen.


Lenne-e bármi értelme még ezek után megpróbálni bárkivel még akár csak barátkozni is úgy, hogy senkiben nem bízok? Szeretnék már végre valakit magam mellé, de senkihez nem merek szólni sehol, kortól és nemtől függetlenül, még több éve ismerősöktől is félek most már.


2015. aug. 22. 17:47
1 2 3
 1/21 anonim ***** válasza:
25%
önsajnálat órát tartasz?
2015. aug. 22. 17:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/21 A kérdező kommentje:
Igaz, én vagyok a hülye, ha azt hiszem, hogy itt vannak értelmes válaszok.
2015. aug. 22. 17:58
 3/21 anonim ***** válasza:
44%
Mindenkit utasítanak el ,szóval én is túlléptem neked is menni fog
2015. aug. 22. 18:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/21 A kérdező kommentje:
Na ja, csak feltételezhetően másoknak nem csak negatív élményei vannak, főleg nem sorozatban, egymás után, vagy ha igen, akkor azok is 5 perc után történnek, nem több hónapnyi fölösleges próbálkozás után.
2015. aug. 22. 18:03
 5/21 anonim ***** válasza:
23%

Persze hogy lenne.. ne viccelj. Az a baj az ilyen srácokkal mint te is, hogy (és nagyon sok ilyen nő is van és pont ugyanebbe a hibába esik), hogy mindig kifogjátok a nem hozztáok passzoló személyt és nem veszitek észre időben, hogy ebből nem lesz semmi.. pl. fél évig én biztos nem akarnám egy nővel sem megkedveltetni magam, legyen akármennyire is szuper csaj, vagy nézzen ki úgy, mint egy bányarém. Ha megvan a szimpátia alapból, azt nem kell fél évig vagy tovább építgetni!

Nem győzőm újra és újra leírni, hogy nagyon sok múlik a zon, h mennyire határozott és céltudatos vagy. Ha egy lány szimpatizál veled, de érzi rajtad, hogy semmi határozottság nincs benned, nem leszel olyan vonzó számára, mintha te diktálnád a pontokat és ő meg beszédülve attól, hogy mennyire jófej srác vagy fogadná ezeket. Ne lássa rajtad sosem senki, főleg ne a kiszemelt lány, hogy te depizel miatta vagy képes lennék depizni miatta. Ez a legrosszabb. Mert sokan visszaélnek vele, kihasználják nem kicsit a saját egójuk építésére.

Ezeket így nem tudom elmagyarázni, rá kell érezned, hogy te irányítassz, igenis tökös gyerek vagy és ha ezt fogod sugározni magadból, akármilyen is az arcod, ez el fogja kábítani a csajt.

Ha a haverom lennél, azt mondanám, hogy szedd össze magad, ne picsogj, kapard össze magad, férfi vagy, ne depizz... Bármibe fogadnám, ha megfogadnád amiket írok és bevetnél pár tippet (és itt még jópáran akik itt GY.K.-en azon panaszkodnak, hogy a nők szemetek nem lehet becsajozni) max 1 hónap alatt találnál barátnőt.. Értelmeset, aki számára érdekes vagy és szeretne... És nem azért mert kiedzenéd magad vagy mert löknéd a sok rizsát- Mindennek van megfejtése. Csak manapság ngyon kevés férfi érez rá valóban, hogy mi a kulcsa az egésznek.

2015. aug. 22. 18:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/21 anonim ***** válasza:
62%
Rossz stratégáit választottál, illetve rossz a hozzáállásod a dolgokhoz, ennyi az egész. Az ilyen féléves barátkozások, meg hónapokig tartó csetelgetések a legritkább esetben működnek. Ha egy ilyen esettől depresszióba esel, akkor bőven van még mit csiszolnod magadon személyiség szempontjából.
2015. aug. 22. 18:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/21 anonim ***** válasza:
71%

Most vagy 22 éves, és 15 éves korod óta szeretnél bnőt, de csak 3 lánnyal próbálkoztál? 7 év alatt 3 lány az roppant kevés!


Már ne is haragudj, de ha így állsz az élethez, akkor semmid se lesz a jövődben!


Munkakeresésnél is csak 3 helyet fogsz megpályázni, és ha nem vesznek fel, akkor nem fogsz dolgozni?

2015. aug. 22. 18:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/21 anonim ***** válasza:
72%

Sajnálom,hogy így alakult :(

majd találsz olyat akinek te kellesz!


A külső az egy adott dolog,

ne foglalkozz olyan emberekkel akik bántanak!


Megértem hogy csalódott vagy....

Sok sikert és minden jót kívánok!

2015. aug. 22. 18:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/21 A kérdező kommentje:

Köszönöm mindenkinek a válaszokat! Megpróbáltam egyesével, mindenkinek válaszolgatni, de ott a gond, hogy mindig ugyanott kötök ki: mivel a fejem olyan, amilyen, így kénytelen vagyok sokáig bizonygatni, hogy én milyen illedelmes, kedves, intelligens vagyok, de még ez is kevés.


Egyedül erre tudok külön reagálni:

" Most vagy 22 éves, és 15 éves korod óta szeretnél bnőt, de csak 3 lánnyal próbálkoztál? 7 év alatt 3 lány az roppant kevés!"

Oké, csak akkor mit csináljak, hol ismerkedjek? Bulizni nem járok (abban a műfajban, amit én szeretek, nagyon ritka a koncert és legalább 100 kilométerre tőlem). Egyelőre a hobbim tölti ki minden időmet, amit hamarosan fölvált a munka. Se előbbi, se utóbbi nem olyan, ami túl sok lányt érdekelne, így ez nem megoldás az ismerkedésre. Barátaim nincsenek... vagyis akiket én annak nevezek, azok hasonló helyzetben vannak, mint én, a többiekkel meg aligha tartom a kapcsolatot és szerintem ők jobban kedvelnek engem, mint fordítva (...), így az ismeretségi köröm se jó kiindulópont. Egyetemen mindenki bulizós fajta, aki nem, az meg már évek óta foglalt. Na meg a többi is.

Maradt az utca vagy a vonat, a két hely, ahol az utóbbi 4 évemnek nagyjából felét eltöltöttem, de ezeken a helyeken meg pont nem azért jár-kel odakint senki és nem is azért utazik, hogy leszólítgassák őket (és az se segít, hogy állandóan, mindenki bedugott füllel megy még WC-re is). A társkeresőkön meg vagy pangás van, vagy csak egónövelés miatt vannak fönt, vagy rámenne az egyelőre nem létező fizetésem is. Úgyhogy részemről ez a legnagyobb talány.

2015. aug. 22. 18:52
 10/21 anonim ***** válasza:
40%

Fúúú, most kifogásokat keresel vagy barátnőt? :D


"Bulizni nem járok" - ezen változtathatsz, nem csak hangos diszkók léteznek


"Barátaim nincsenek" - szerezhetsz új barátokat, haverokat, lányokat is, ennek érdekében kipróbálhatsz új hobbikat, eljárhatsz új helyekre, hátha megéri :)


"Egyetemen mindenki bulizós fajta, aki nem, az meg már évek óta foglalt" - kétlem, hogy több 10 ezer egyetemi hallgatóból mindenki kivétel nélkül ilyen lenne


"Maradt az utca vagy a vonat... ezeken a helyeken meg pont nem azért jár-kel odakint senki és nem is azért utazik, hogy leszólítgassák őket" - honnan tudod, hányszor próbáltad? Aki sikeresen ismerkedik ilyen helyeken, az akkor hogyan csinálja?


"A társkeresőkön meg vagy pangás van, vagy csak egónövelés miatt vannak fönt, vagy rámenne az egyelőre nem létező fizetésem is" - én se szeretem a társkeresőket, de 1000 Ft havonta nem egy olyan vészes összeg, cserébe egy esélyért, hogy találkozol egy számodra értékes nővel

2015. aug. 22. 18:57
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!