Egy olyan nő, akinek nem volt meg gyerekkorában az Apai magabiztos háttér, férfiakkal való kapcsolataiban hogy viselkedik lelkileg? Vannak tapasztalatok?

Egy éves voltam amikor apám meghalt. Tíz amikor anya összejött a második férjével, aki egy nárcisztikus borderline gyanús troll volt.

25 éves koromig szűz voltam, és meg voltam róla győződve hogy ronda vagyok pedig nem voltam az. Tény, hogy zárkózott voltam és kevesen érdeklődtek irántam, de én azt a keveset sem vettem észre. Legbelül féltem a férfiaktól és a kapcsolattól.

Viszont mindig voltak plátói szerelmeim akikért évekig képes voltam rajongani anélkül, hogy ők tudták volna.

25 évesen szerelemes lettem, végre kölcsönösen. Hét évvel volt idősebb nálam. Minden szépen alakult, kivéve, hogy a szex sosem volt jó vele, de én ezt elfogadtam, nekem ez sem megy, kész. Persze erre ráment a házasságunk is, mert a kielégületlen szexet nem sokáig kívántam, ha beszélni akartam róla, azt kritikának vette, és láthatóan zavarta hogy én "problémás" vagyok.

Ma már azt is tudom, talán az apakomplexus lehet az oka hogy nálam a szerelem egyszerűen blokkolta a szexuális életet. Mintha tudat alatt az lett volna bennem hogy ez bűn. Talán azt a szeretet adtam neki amit annak idején az apámnak kellett volna és nem tudtam igazából nő és feleség lenni. De imádtam, odaadó voltam és hűséges.

Mindegy, elváltunk sajnos. Életem második férfija egy szex kapcsolat. Ő 12 évvel idősebb. Mivel nem vagyok szerelmes, de oda vagyok érte, ezért jobban mennek a dolgok. Én megint odaadó vagyok és kedves, de szenvedek attól, hogy ő nem.

Már a életem felén túl vagyok, és nem tudom, lesz-e valaha normális kapcsolatom. Néha már nem is akarok. Jó így, kisebb a sérülés veszélye.